Interjú Seyyed Hossein Nasr professzorral[1]
Az interjú készítőjének felvezetője
Biszmillahí-rahmáni-rahím. A biológiai eredet vonatkozásának két alapvető kérdésköre az élet mint olyan eredete, illetve ama speciális élő formáé, melyet embernek nevezünk. A biológiai tudományokban az elmúlt két évszázad során hatalmas mennyiségű adat gyűlt össze, melyeket különböző nézőpontokból értelmeztek, ám az evolúciós folyamat elképzelése vált uralkodóvá, amely azt tételezi, hogy az élet egysejtű formában keletkezett, majd olyan véletlen folyamatok révén vált összetetté, melyeket kizárólag a legrátermettebb forma élt túl. Egynémely teista bevonta Istent e folyamatba, kidolgozván a gyakran „teisztikus evolúciónak” nevezett evolúciós elméletet. Számos muszlim tudós is elfogadja a teisztikus evolúció ideáját. Természetesen egyetlen muszlim sem mondaná, hogy Isten Keze nem játszik szerepet, de Isten Kezét egyfajta darwini folyamat formájában tételezik, mellyel nem kevés zűrzavart okoznak.
Seyyed Hossein Nasr:
Biszmillahí-rahmáni-rahím. Kevés kérdéskör van manapság, mely annyira megvitatásra érdemes és következményeiben annyira alattomos, mint az evolúciós elmélet. Hadd mondjam el mindjárt az elején, hogy jómagam a Harvardon nemcsak fizikát, hanem geológiát és paleontológiát is tanultam, tehát ezzel a háttérrel utasítom el az evolúció darwini elméletének szokásos felfogását tudományos alapon is. Ezt előrebocsátom, mielőtt rátérnék a kifejezetten iszlám nézőpontra. Az evolúció elmélete a modernizmus sátrának oszlopa. És ha ledőlne, az egész sátor a modernisták fejére borulna. Ezért fenntartják mint ideológiát, nem pedig mint bizonyított tudományos elméletet. Tudom, hogy mindjárt e kijelentést sokan elutasítanák, de a muszlimok[2] mindenképpen e nézőpontból kell, hogy az egész kérdéskörre tekintsenek.
A tudományos elméleteknek különböző fajtái léteznek. Például a fizikában létezik a húrelmélet és a kozmológia, valamint a kvantummechanika. Nos, ha ezeket vitatná valaki, nem bocsátanák el az egyetemről; senkinek sem tagadnák meg az előléptetését azért, mert azt mondja: „nem fogadom el ezt az elméletet”. Az evolúció azonban teljesen más kérdés, mert ez egy ideológia, nem közönséges tudomány; úgyhogy ha Ön biológiaprofesszor volna egy egyetemen – különösen az angolszász világban; Olaszországban, Franciaországban vagy Németországban ez kevésbé érvényes –, és Ön szemben állna az evolúciós elmélettel tisztán tudományos alapon, akkor Önt kivetné a közösség, sőt, eltávolítanák állásából, kollégái azt hinnék, hogy elmebeteg, nem léptetnék elő és így tovább.
A muszlimoknak az evolúciós elmélet modern világban betöltött szerepének fényében kell megközelíteniük az egész kérdéskört.[3] És a tudományos kijelentések szempontján túl, melyek bizonyos tudományos jelenségeket magyaráznak, képesnek kell lenniük e szempontból is rátekinteni. Mármost, jómagam egyáltalán nem értek egyet számos muszlim tudóssal, akiket más területeken egyébként nagyra becsülök, amennyiben – engedve a nyomásnak – kidolgozták azt, amit a teisztikus evolucionizmus illetve evolúció iszlám változatának tekinthetünk. Először is, ez rosszabb, mint az evolúció darwini elképzelése, amennyiben már nem tudományos evolúció; még csak nem is tudományos, és nem elégíti majd ki az agnosztikus illetve ateista biológusokat. Másodszor, megköti Isten Kezét egy olyan folyamat révén, amelyről azt hisszük, hogy ismerjük, ám valójában nem. És ez még rosszabb. Tehát mint muszlimoknak, e kérdéskörre saját szellemi és intellektuális álláspontunk szempontjából kell rátekintenünk – mit mond a Korán és a Hadísz, mit mondott saját intellektuális hagyományunk. Döntő problémák merülnek itt fel, melyek felett a modern beállítódás elsiklik, és marad az evolúció, mint a tudományos adatok egyetlen lehetséges magyarázata.
Az egyik ilyen a forma és a forma véglegességének kérdése. A háromszög az háromszög, és semmi sem fejlődik háromszöggé; mielőtt egy háromszög háromszöggé válna, nem háromszög. Tehát ha van három szabad vonalunk, melyek fokozatosan találkoznak, ameddig akár egy mikronnyi elkülönültség is van köztük, addig az nem háromszög. Csakis a háromszög háromszög. És az élő formáknak ugyancsak megvan a maguk véglegessége. A híres francia biológus, Louis Bounoure egyéb megfontolások mellett a formák e véglegessége alapján helyezkedett szembe az evolúcióval.
Mármost a forma (morphosz) ideája elveszítette hagyományos státuszát mind a nyugati filozófiában, mind pedig a tudományban. Egyedül a matematikaiak maradtak fenn, melyek pusztán elvont formák. Ám Galilei és Descartes kivetette a tudományból a konkrét formákat. Amint kvantifikáljuk a tudományt és a dolgok mennyiségi magyarázatának tekintjük, nem tudjuk többé kezelni a formákat, melyek a dolgok minőségeivel kapcsolatosak. Egy narancs formája – nem kezelhető a modern fizikában. Tulajdonképpen az történik, hogy a fizikában a narancs súlyát, szfericitását tanulmányozzák, a kémiában leve savtartalmát, a biológiában molekuláris szerkezetét. De hová lett a narancs? Azt nem tanulmányozzák. Az első tehát a forma kérdése, és annak jelentősége az evolúció elméletének vonatkozásában.
A másik a teremtőiség kérdése, és itt mély teológiai problémákhoz jutunk. Az iszlámban Isten Nevei közül kettő al-Haddzs és al-Muhdzsi. Isten egyaránt Élet és az Életadó. És senki sem kerülheti meg ezt az igazságot, mondván, hogy Isten így teremtette a dinoszauruszokat, de ugyanakkor azt is, hogy a dinoszauruszokat bizonyos környezeti körülmények elnyomták, és hogy később ezzé vagy azzá az állattá fejlődtek.
Megismétlem, hogy Isten Élet és Életadó egyaránt, és ez számomra valami nagyon tiszta és igaz, anélkül, hogy tudománytalan lenne. Először is, az élet nem vezethető vissza a nem-életre. Másodszor, Isten minden létezés forrása, legyen bár élő vagy élettelen, amely okból kifolyólag általunk semmilyen létező nem redukálható nem-létezésre. Az anyag átváltoztatható energiává és az energia anyaggá, és lehet, hogy vannak fekete lyukak az univerzumban, de amit nem tudunk véghez vinni egy laboratóriumban, az a valaminek semmivé vagy a semminek valamivé változtatása, mert Isten al-Bári és al-Kháliq is, és Ő a Létezés Adományozója. Isten először létet ad, másodszor pedig, lévén Maga Élet (al-Haddzs) és Életadó (al-Haddzsat), Ő minden élet forrása és adományozója. Miként semmilyen hatalom az univerzumban nem képes létet adományozni, csakis a lét Forrása, ugyanígy semmilyen hatalom nem képes életet adományozni, csakis az élet Forrása. Ezért iszlám nézőpontból el kell utasítanunk az élet eredetének esetlegességét.[4]
Három alapvető összetevőt kell számba vennünk: először, a formák végső értelemben vett lerombolását; másodszor, az ok-okozatiság visszavezetését a horizontális síkra; harmadszor pedig, a Lét vertikális láncolatának horizontálissá tételét.
A modern tudományban értelmetlen azt mondani, hogy a teremtmények formái – úgymond – az imaginációban vagy a szubtilis – anyagi világ feletti – világban léteznek, és hogy az anyagi kozmosz történetének egy adott pillanatában kikristályosodnak – ami pontosan az iszlám nézőpont állítása –, továbbá hogy Isten akaratával és az Ő tudásával összhangban kristályosodnak ki, mindig összhangban ama feltételekkel, melyeket Isten megszabott egy adott kozmosz számára. Ez az oka annak, hogy az almafák nem teremnek körtét.
Ez azonban nem azonos az evolúcióval. Hasonlóan, amikor a tavaszi eső megérkezik, minden mag, amely a ház mögött egy adott földdarab mélyén fekszik, elkezd kibújni és virágozni. Ez azonban nem e magok evolúciója, hacsak nem a kifejezés egy egészen más értelmében. Úgy, mint a mi „evolúciónk” a méhlepényben, édesanyánk méhében. Ez azonban az evolúció egy másik értelme, mely nem azonos az egyik faj másikba történő átalakulásával; itt nem ez történik. Hanem az, hogy a talajbeli magokban rejlő lehetőségek aktualizálódnak. Ez a fajta idea Nyugaton Szent Ágostonra megy vissza, és megtaláljuk számos muszlim gondolkozónál is, Ibn Szína kozmológiájában és mások is írtak róla. Mindez igaz, azonban nem evolúció a darwini értelemben. A modern evolúciós elméletben a függőleges tengelyt, amely megmagyarázná, miként jelennek meg bizonyos formák az anyagi világban, horizontálissá tették, és ezért kizárólag az idő és anyag mátrixa az, amelyen keresztül a modern tudomány bárminek létrejöttét értelmezni tudja, az élő formákat is ideértve.
Tehát nem lehetséges semmiféle evolúciós folyamat, mely az egyik fajt a másikba alakítaná?
A mikroevolúció lehetősége fennáll, de nem a makroevolúcióé. Mármost a mikroevolúció egy adott lény archetípusának illetve formájának lehetőségein belül marad filozófiai értelemben, ugyanúgy, miként Ön és én emberi lények vagyunk, és a kínaiak és japánok is emberi lények. A mi szemünk valamilyen; az ő szemük másmilyen. Ha elköltözünk Zimbabwéba, bőrünk sötétebbé válik; ha Svédországba megyünk, kicsit világosabbá. Ám mindnyájan az emberi forma lehetőségein belül maradunk. Ez a fajta mikroevolúció lehetséges. A legyek egy kissé nagyobbakká válhatnak, amikor pedig a növények bizonyos fajta fényt kapnak így meg úgy viselkedhetnek, és egyesek ezt összetévesztik a fajok megváltozásával. Ez nem a fajok megváltozása, ez egy adott fajon belüli „evolúció”. Minden faj rendelkezik bizonyos szélességgel, kiterjedéssel, az adott faj egy adott egyedét meghaladó valósággal. Így tehát más egyedek megjelenhetnek a fajban, más jellemzőkkel, és változhatnak is a környezeti feltételeknek megfelelően, anélkül, hogy egy faj másikká alakulna.
Mint muszlim gondolkozóknak, Önnek és nekem figyelmet kell fordítanunk mindazon kritikákra, melyek az evolúciós elméletet érték.[5] Ezek pedig nem kizárólag vallásosak illetve teológiaiak. Mindenekelőtt biológiaiak. Számos biológus, mint Giuseppe Sermonti és Roberto Fondi – a Dopo Darwin [’Darwin után’] című könyv szerzői – és sokan mások, például Giovanni Monastra ugyancsak Olaszországból, és nagy számban Franciaországban és Németországban is úgy vélik, hogy a darwinizmus megakadályozta a biológia kibontakozását, és hogy nem egyezik a biológiai adatokkal, továbbá, hogy a paleontológiai leletanyagban az mutatkozik meg, hogy forradalom zajlik, nem pedig evolúció. Még ha nem is kívánunk beszélni arról, honnan származnak az új élő formák, azt vehetjük észre, hogy a fajok mindig hirtelen jelennek meg, és ezért adták e tézisnek franciául a révolution organiciste, az organisztikus forradalom nevet.
Az evolúció elméletét számos biológiai kritika érte olyan biológusok részéről, akiket az angolszász világban általában kiközösítenének és marginalizálnának. Ez még olyan személyekre is igaz, mint Douglas Dewar, aki a Harvard tantestületének tagja volt. Amint elkezdett a darwini evolúció kritikájáról írni, könyveit Tennessee-ben kellett kiadnia, Cambridge (Massachusetts) helyett. Különösen a The Transformist Illusion [’A transzformista illúzió’] című híres könyvére utalok, és bár azóta két generáció múlt el, nem sok változás történt a biológia tanszékeket illetően ebben az országban. Sokan mások írtak e témáról azóta, mint például Michael Behe, a Darwin’s Black Box [’Darwin fekete doboza’] szerzője, és neki is problémás a kapcsolata kollégáival a Lehigh Egyetemen. Megalkotható egy tisztán biológiai kritika a mikroevolúció tagadása nélkül; anélkül, hogy tagadnánk a fajok új ökológiai feltételekhez való alkalmazkodását; anélkül, hogy összetévesztenénk a fajokat az e fajokon belüli változatokkal. Ha Ön vagy én elköltözünk Észak-Kanadába az inukok közé, akkor vagy alkalmazkodunk vagy meghalunk, efelől semmi kétség. Ennek megértéséhez nem szükséges túl nagy intelligencia.
Másodszor, ott van a logikai kriticizmus kérdése. Hogyan származhat valami magasabb egy alacsonyabból? E kritikát a modern biológusok és a legtöbb tudós általában úgy válaszolja meg, hogy tagadják a magasabbat, mert az kvalitatív; ez a redukcionizmus révén történik. Redukálva a nagy prófétákat és szenteket éppúgy, mint a kis szúnyogokat puszta molekuláris struktúrákra, az evolucionisták azt hiszik, hogy nem kell beszélniük arról, miszerint a magasabb az alacsonyabból származik. Ám ha egy pillanatra elgondolkoznak: miként volna lehetséges, hogy az irodalom legnagyobb alkotásai, amilyenek – mivel most egy nyugati nyelven beszélünk – Dante és Shakespeare, egy tál molekulalevesből származzanak? Erről nem akarnak így gondolkozni, mintha ezek a molekulák hosszú idő alatt csak éppen összejöttek volna úgy, hogy végül megalkossák az Isteni Színjátékot. Ám a tiszta logika szempontjából – és figyelembe véve azt a tényt is, hogy maguk a logikai formulák és koncepciók nem fejlődnek – a logikában állandóság uralkodik, mind a matematikai logikában, mind pedig a formális logikában, és megalkotható az evolúció jelenlegi, redukcionizmuson alapuló felfogásának logikai kritikája.
Harmadszor, a kritikák nagyon fontos típusa a teológiai, abban az értelemben, hogy a tudományos világszemlélet elválasztja azt, amit a természet világából tanulmányoz, mindattól, ami isteni, majd e megcsonkított valóságot az egyetlennek tekinti. Mármost a teológus vagy a vallásos ember vagy a vallásfilozófus számára nincs lehetőség, hogy a biológia lerombolja az isteni kauzalitásra irányuló szemléletét. Nem lehetséges, hogy a biológia megcáfolja a „vertikális kauzalitás” valóságát. Egyetlen teológus sem tagadhatja, hogy Isten azt mondta, legyen világosság, és lőn világosság; hogy Ő teremtette a madarakat, a madarak egész osztályát. A teológus tehát mindig kritizálhatja a biológiai evolúciós nézőpontot azzal, hogy rámutat az Isteni Ok valóságára a teremtés rendjében, és a tényre, hogy a teremtő hatalom kizárólag Istené, nem pedig az anyagé, amint azt a Korán is világossá teszi.
Megjegyezhetjük azonban, hogy számos nyugati keresztény teológus sajnos már behódolt az evolúciós elméletnek. Félvén, hogy a kereszténységet támadják majd a materialisztikus és kvantitatív tudomány elkötelezettjei, megkíséreltek mindenféle elméletet kieszelni annak vonalán, amit teisztikus evolúciónak neveznek, amely, mint az imént mondtam, még az evolúció tisztán biológiai elméleténél is rosszabb, mivel teológiai értelemben kihagyja Isten Kezét az Ő teremtéséből, miközben úgy tesz, mintha hinne Istenben; míg ha e teisztikus evolucionisták valóban tekintetbe veszik Isten szerepét, akkor nézeteik úgysem elégítik ki a tudományos evolucionistákat. A muszlim teológusoknak nemcsak a biológiai evolúciót kell bírálniuk, hanem a biológiai evolúció keresztény – értsd: modernisztikus keresztény[6] – felfogását is.
Negyedszer, a matematika kérdésköre, az evolúció matematikai kritikája, az a kritika, melyet számos matematikus már megalkotott, beleértve mindazokat, akik intelligens tervezettségről beszélnek. Bár az evolucionisták nagyon sokat támadták őket, a következő matematikai érvhez folyamodhatnak: az információ matematikai elmélete szerint egy „A” dobozból sohasem lehet több információt kinyerni, mint amennyit beletettünk. Ez egy alapvető elv az információelméletben. Mármost egy biológiai sejt bizonyos értelemben olyan, mint egy kis doboz, amely információt tartalmaz. Hogyan lehetne több információt kinyerni belőle, mint amennyit beletettünk? Ez az egyik legerőteljesebb tudományos kritika az evolúció biológiai elméletével szemben.
Ám mindezen érvek semmire sem lesznek jók, hacsak egy igen komoly intellektuális harcot meg nem vívnak azok, akik nem félnek, hogy nem kapnak ösztöndíjakat, előléptetéseket, konferencia meghívásokat és hasonlókat, mert a kritikájuk szembemegy azzal, ami a modern paradigmát mint olyat fenntartja. A modern paradigmának kell megváltoznia. Amint ez megtörténik, a szigorú tudományosság fenntartása mellett lehet olyan biológiánk, amely nem evolucionista a szokásos értelemben; egy biológia, amely elfogadja a lét magasabb szintjeit, anélkül, hogy tagadná az élő formák megfigyelhető valóságát, amely a horizontális kauzalitás mellett elfogadja a vertikális kauzalitást, és amely valójában sokkal hűségesebb a dolgok természetéhez. Figyelje csak meg, mennyire meg kell erőltetnünk a képzelőerőnket akkor, amikor a szem evolúciójáról beszélünk, amely példát gyakran felhozzák. Mennyire abszurd az, hogy egy vak lényben a molekulák fokozatosan átrendeződnek, úgyhogy az egyik pillanatban nem lát, és a következő pillanatban lát!
Tudjuk, hogy ez mennyire abszurd, hogy mennyi abszurditás elfogadását követeli meg tőlünk az evolúciós elmélet. Ugyanez igaz a szárnynövesztésre a repüléshez és a tökéletes repülés megtanulására, az ilyen típusú dolgokra. Mindannyian tudjuk ezt, de ma mégis elfogadjuk, mivel bármi más megközelítésnek Istenhez kellene folyamodnia, egy intelligens Teremtőhöz. Rostand, a híres francia biológus, egyszer azt mondta: „szilárdan hiszem – mivel nem látom, mi mást tehetnék –, hogy az emlősök a hüllőkből származnak, és a hüllők a halakból; de amikor kijelentek és hirdetek egy ilyen dolgot, igyekszem nem elkerülni, hogy lássam annak megemészthetetlen borzalmasságát, és inkább homályban hagyom e botrányos metamorfózisok eredetét, mint hogy valószínűtlenségüket egy nevetséges interpretációéval toldjam meg.”[7] Valóban, megdöbbentő ezen abszurditások elfogadása, e hihetetlen valószínűségeké, melyeket említettem. Tudja, valaki azt mondta, hogy egyetlen élő sejt létrejöttének valószínűsége megegyezik azzal, hogy egy írógépen ugráló majom létrehozza Shakespeare összes színművét. Számos példa látott napvilágot. Ám az emberek továbbra is hisznek ebben az abszurditásban, mert ellenkező esetben a modern világszemlélet összeomlana.
A modern világ számára az evolucionizmus olyan, mint egy „vallási” elv, amint az a marxizmusban különösképpen megmutatkozik. A marxizmus teljesen azon alapszik, amit követői a történeti evolúció tudományos alapjának neveznek. A dialektikus materializmusra mélyen hatott a darwinizmus. Mára a marxizmus megszűnt, mint dogmatikus elmélet, és a marxisták mindössze néhányan maradtak. A többiek feministákká, zöldekké és hasonlókká váltak, mindazonáltal a filozófia, melyet a marxizmus magáévá tett, jórészt továbbra is jelen van, noha már nem egy jelentős, világuralomra törő ideológia.
Ami az úgynevezett liberális Nyugatot illeti, amely szemben állt a marxizmussal: egész világszemlélete a haladás ideájával kezdődött. Az ipari növekedés – amely ugyanakkor előidézte a természeti világ pusztulását, mellyel ma szembesülünk – e hihetetlen eszmén alapszik, a meghatározatlan gazdasági haladásén és a nyugati civilizáció általános haladásáén. Ma már egyetlen komoly gondolkozó sem hisz a haladásban; csak a politikusok, amikor igyekeznek szavazatokat szerezni, és azt állítják, hogy mindennek haladnia és kiterjednie kell, mennyiségileg egyre növekednie annak révén, amit fejlődésnek neveznek, miközben elpusztítják a természeti környezetet az Egyesült Államokban, Kanadában és másutt. A modern társadalmak ezen út folytatásához vannak kötve, egyre nagyobb autókat építvén, egyre több energiát és természeti erőforrást használván fel és így tovább. Ez az eszme nagyon mélyen a modern átlagember elméjébe ivódott egy olyan oktatás révén, amely elköteleződik az evolúció elmélete iránt.
Azt tanuljuk az iskolában, hogy az állati formák evolúciója vezet az emberi lényekhez, akik maguk is a haladás révén evolválnak. Mind a mai napig a legtöbb nyugati múzeumban az állatokkal együtt mutatják be az őslakosokat. Ha elmegy a New York-i Természettudományi Múzeumba, láthatja a mamutot és hasonló teremtményeket, aztán az amerikai őslakosokat. Aztán ott vannak a fejlett emberi lények, akiknek a műveit a Metropolitan Museum állítja ki a park túloldalán. Biztos vagyok benne, hogy Kanadában ugyanez a helyzet. Mindez olyasféle antropológiára vezethető vissza, amely először az emberi lény természeti eredetét tételezi, aztán a fehér embert tekinti az emberi fejlődés és haladás letéteményesének. Manapság már nem beszélnek erről annyit, mint a 19. században és a 20. század elején, amikor széles körben elfogadott volt Nyugaton, ahol a nyugati embert tekintették ezen evolúciós fejlődés koronájának. E nézet szerint a nyugati civilizáció más civilizációknál csodálatosabb és haladottabb állapotba fejlődött illetve evolvált, úgyhogy egy francia azt gondolta, hogy például egy bolgárnál fejlettebb, hiszen – bár mindketten fehérek és mindketten keresztények – ő nyugat-európai, nem is beszélve az ázsiaiakról vagy afrikaiakról. E széles körben elfogadott, a haladás eszméjével összekapcsolt evolúciós gondolatból felbukkanó nézet egyáltalán nem szűnt meg, miként azt a nyugati rasszizmus állhatatosságában megfigyelhetjük, és nem is fog megszűnni puszta intellektuális kritika hatására. Meg kell értenünk valódi természetét, és aztán bírálni, úgy intellektuálisan, mint morálisan, mert ahol ez a gondolat feltűnt, elpusztította a gondolkozás fennálló, hagyományos struktúráit.
Nézze csak meg Indiát, és hogy mi történt ott. Az iszlám világban e tekintetben nagyon szerencsések vagyunk, amennyiben nálunk még nincs meg az anyag olyan hindú típusú, az evolúció elméletén alapuló istenítése, amelyet vallási ideává tettek, miként olyan személyeknél látjuk, amilyen Srí Aurobindó, vagy a katolicizmusban Teilhard de Chardin. Az iszlám világban az evolucionisták nem jelentős és nagy hatású vallási gondolkozók. Nem mondom, hogy egyáltalán semmi hatásuk vagy befolyásuk nincs, de a befolyásuk lehatárolt, elsősorban az indo-pakisztáni szubkontinensre korlátozódik, ahol a britek az összes iskolában tanították az evolúciót. A muszlim evolucionisták négyötöde Indiából vagy Pakisztánból származik. Az arabokat és a perzsákat a nyelvi korlát jórészt megvédte ezen elterjedt tévedéstől, de természetesen léteznek arabok és perzsák is, valamint törökök, akik hisznek az evolúciós elméletben.
Sajnos nagyon kevés muszlim írt az evolúció témájáról tudományos nézőpontból. Nagyon kevés mű lelhető fel, amely a modern biológiára mint olyanra hithű iszlám nézőpontból tekint. Mi ennek az oka Ön szerint? Ott vannak aztán azok a muszlim biológusok, akik Nyugaton tanultak, és előállnak az adatok iszlám nézőpontú magyarázatával, mégsem írnak a témáról. Mi az oka mindennek Ön szerint?
Mielőtt válaszolnék, hadd szóljak néhány szót a paleontológiai bizonyítékokról, melyeket általában felvonultatnak az evolúció bizonyítására. Ez a leletanyag egyáltalán nem bizonyítja az evolúciót. Az összes koponyaforma, melyek képeit az evolúciós elmélet igazságának szemléltetésére szokásosan bemutatják az iskolai biológia-tankönyvekben, a majmoktól az átmeneti formákon át az emberig és így tovább, szinte az összes ilyen koponyaforma megtalálható bármelyik nagyvárosban az emberi lények körében, melyek mindegyike kétlábú, és ha megöl valakit, börtönbe megy, és törvényileg felelősségre vonják. Ezek egyetlen faj változatai. Valaki azt mondta egyszer, hogy egy olyan nagyvárosban, mint New York, megtalálható az összes koponyaméret, melyeket a középiskolás biológiakönyvek bemutatnak az emberi evolúció szemléltetésére. Sok, az evolúció bizonyítására használt kép és festmény megtévesztés. Igen, az idegsejtjeink 95%-a hasonlít a majmokéira, de ez nem bizonyít semmit. Az arabok és a zsidók Palesztinában és Izraelben majdnem azonos DNS-sel rendelkeznek, mégis két nagyon különböző népről van szó, melyek sajnos háborúban állnak egymással. Itt a DNS-en kívüli tényezők kell, hogy szerepet játszanak.
Az emberi lény molekuláris struktúrákra való redukálása iszlám nézőpontból önmagában nagy vétek. E redukció nemcsak az emberi lény, hanem a sólyom, a farkas, vagy bármi más esetében is maga után vonja az adott teremtmény „formájának” (a morphosz arisztotelészi értelmében) lerombolását, ama formáét, amely egyszerre meghatározza az adott lényt, és megnyilvánítja annak esszenciáját. Ez a redukcionizmus. Az állati és növényi formák közötti különbség, melyet ma a sejtszerkezetek alapján magyaráznak, logikusan megmagyarázható Ibn Szína természetfilozófiája révén a sejtszerkezetekre való hivatkozás nélkül, és a sejtszerkezetek tanulmányozásából származó ismeretek tagadása nélkül.
A hagyományos iszlám gondolkozók szerint az élő formák létszintekkel rendelkeznek, kezdve a növényi élettel, amelyet Isten teremtő ereje révén az állati felülmúl, miközben a növényi életet is magában foglalja. Továbbá a növényi élet maga is számos szintet birtokol, melyeket nem időbeli fejlődés hoz létre, hanem archetípusok alászállása az időbeli rendbe, miként az az állatokra is érvényes. Tudjuk például, hogy léteznek növényi idegeink, amelyekről Ibn Szína beszél. Az állatvilág ugyancsak hierarchikus; számos muszlim gondolkozó, mint al-Bírúní és Ibn Szína írt e témáról, és állította, hogy léteznek egyszerű és egyre összetettebb élő formák, s hogy a bonyolultak magukban foglalják az egyszerűbbeket.
Az emberi lények nyilvánvalóan összetettebb életformával bírnak, mint a majmok, ugyanakkor rendelkeznek néhány olyan vonással, melyeket a majmokban látunk, ez azonban nem jelenti azt, hogy a majmokból fejlődtünk volna ki. Az egész probléma ennyi. Ha egy olyan gondolati univerzumban mozgunk, ahol semmi nincs az anyagi világon kívül, miként a modern tudomány állítja, akkor nincs más választásunk, mint hogy a magasabb élő formákat az alacsonyabbak evolúciójaként magyarázzuk, és anyagi aggregátumokra korlátozhatóként. Ha azonban olyan univerzumban mozgunk, melyben elfogadjuk Isten kizárólagos teremtő erejét – amely kérdéssel az Önnel való beszélgetést kezdtem –, akkor könnyen elfogadható, hogy az isteni teremtő erő valami olyat teremthet, ami magában foglalja az élő formákat, életet adományozhat, valamint szellemmel ruházhatja fel az emberi lényeket.
Ebben az univerzumban a különböző teremtmények közötti horizontális összefüggések, kezdve az élettelentől a növényen át az állatig, majd az állattól az emberig, egyáltalán nem érvénytelenítik e létezők mindegyikének archetipikus valóságát a magasabb világban, és végső soron Isten Tudásában. Hogyan is tagadhatná egy muszlim a Korán ama versét, amely azt mondja, hogy a teljes kozmosz Isten Kezeiben van? És ha Isten nem ismeri a hangyát metafizikai értelemben, mert a hangya nem bír permanens módon megismerhető esszenciával, hanem egyszerűen csak az időbeli folyam része és nem az Ő teremtő aktusának eredménye, akkor Ő hogyan lehetne Isten iszlám nézőpontból? A Korán nyíltan kimondja, hogy Isten minden dolgok teremtője, és hogy mindennek esszenciája illetve szellemi valósága (malakút) Isten Kezében van, és ha valaki nem képes elfogadni a Koránt, akkor nem beszélhet muszlim gondolkozóként.[8] Ha Isten tudással rendelkezik a hangyáról, akkor a hangyának egyfajta archetipikus valósága kell legyen Isten „elméjében”, az isteni Intellektusban. Azt mondani, hogy nincs olyan teremtmény, amelynek esszenciája a hangya valósága, hogy a hangya egyszerűen az evolúciós folyamat egy állomása, azzal egyenértékű, hogy vesszük az időbeli folyam egy bizonyos részét, és elnevezzük hangyának; azelőtt valami más volt, és majd újra valami mássá evolválódik. A kijelentés, miszerint Isten ismeri az Ő teremtését, és Kezében tartja minden dolog szellemi valóságát, teljesen abszurddá válik. Ez önmagában roppant erős érv az evolúció ellen iszlám nézőpontból.
Van egy másik fontos dolog is, amelynek teljes kifejtése külön tanulmányt igényelne, de amelyet azért érintőlegesen meg kell említenünk itt. Az iszlám metafizika szerint Isten nemcsak Teremtője a világnak, hanem Fenntartója és Táplálója is. Nemcsak létrehozta a világot, hanem újrateremti a világot és benne minden formát, az élőlényeket is beleértve, minden pillanatban. Ha ez a folyton megújuló teremtő aktus – amely egyben a létrehozó tett – megszűnne, a kozmosz és benne minden semmivé válna. Ami számunkra az időben létező objektumoknak tűnik, az valójában az isteni Kun! [’Legyen’] megismétlődése minden pillanatban. Ezért kizárólag a horizontális illetve időbeli kauzációra támaszkodni és elhanyagolni a létrehozó Vertikális Okot, amely az időn túl van, annyi, mint félreérteni a teremtett lények valódi természetét és Isten kapcsolatát az Ő teremtésével. Amint valaki megérti ezt az alapvető igazságot, az egész evolucionizmus–kreácionizmus kérdés megszűnik kibékíthetetlen alternatívának lenni.
Ami pedig az Ön kérdését illeti, hogy miért oly kevés muszlim ír a témáról, ez az oktatási rendszerünk tragikus következménye. Nagy számban képzünk muszlimokat, hogy tudósok legyenek, és sokan nagyon jó nyugati tudósokká válnak, néhányan a legkiemelkedőbbek közé kerülnek, ám ők nem iszlám gondolkozók. Nem kapnak oktatást iszlám filozófiából. Így általában két dolgot illesztenek össze: a szüleiktől tanult és az Istentől rájuk ruházott önnön jó természetükből és hitükből következő vallásos gyakorlatot és jámborságot, tehát imádkoznak és böjtölnek és így tovább, valamint a nyugati tudományt, melyet nyugati vagy nyugati stílusú iskolákban sajátítottak el tanulmányaik révén. Ami hiányzik belőlük, az a hagyományos iszlám műveltség. Például, ha valaki valóban megérti Mulla Szadra, a nagy 16. századi perzsa iszlám filozófus tanítását a transzszubsztanciális mozgásról (al-harakat al-dzsawhariyya), meg tudja magyarázni az evolúció elméletét anélkül, hogy darwiniánus evolucionista lenne. Lehet egyszerre hinni az Isten Tudásában nyugvó archetipikus valóságokban, amelyek tükröződnek az időbeli folyamban, valamint az anyagi világ szubsztanciájának állandó folyamában és mozgásában, amely hordozza ezen archetípusok lenyomatát. Amikor iszlám filozófiát tanultam Perzsiában, egy egész évig tanulmányoztam csak Mulla Szadra ezen ideáját, a kozmoszbeli transzszubsztanciális mozgást. Hogyan ismerheti Isten e folyamot? Nem okoz ez változást Isten Tudásában? Csak ezt az egy ideát hónapokon és hónapokon keresztül tanulmányoztuk. Ez persze, mondani sem kell, bonyolult kérdés; nem gyermekeknek való. Csak kevés olyan ember van az iszlám világban, aki képes megérteni ilyen mély teológiai és filozófiai ideákat és ugyanakkor jó biológus vagy fizikus, és ez egy tragédia.
Mindenesetre, aminek ellen kell állnunk, az az a gondolat, hogy a keresztény teológia nyomdokain haladjunk, mely egyre jobban megadta magát az evolúciós elméleteknek, amelyek egyébként is ötvenévenként változnak. Manapság létezik Stephen Jay Gould elmélete a fajok vulkánszerű kitöréseiről, és most egynémely teológus azért tülekedik, hogy megjelentesse e gondolat keresztény változatát. Nem szabad követnünk ezt az utat. Létezik néhány keresztény teológus, aki nem ezen az úton jár, különösen tradicionális ortodox és katolikus teológusok, és néhány protestáns teológus. Hűségesnek kell maradnunk a hiteles iszlám filozófiához, és egy olyan alternatív világnézetet kell biztosítanunk, amely becsületes és logikus marad, amely az összes mikroszkopikus és biológiai lelethez hűen tartja magát, de nem enged az uralkodó materialista és redukcionista világnézetnek, mely utóbbi egy megcsonkított világnézet, és csak egyetlen módot ad az élő formák változatosságának magyarázatára. Ha egy hal hirtelen szárnyakat növeszt és repülni kezd, egy vak hal kinyitja a szemeit és lát, és az összes hasonló esetben nem szabad a logikailag abszurd válaszok kiötlésének útját követnünk, amely Isten Kezét is kizárja az Ő teremtéséből. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a biológiai evolúció csodaszerűbb, mint bármely csoda, amelyet minden vallás önnön alapítójának vagy akár Istennek tulajdonít. Ha tényleg belegondolunk, és nem hagyjuk magunkat bizonyos módon átformáltatni, megdelejeztetni és megbéníttatni a kurrens tudományos állítások külsőleges erejétől, hanem tényleg tisztán gondolkozunk, akkor e következtetésre kell jutnunk.
Egyszer hallgattam egy paleontológiakurzust a Harvardon, melyet a világ egyik nagy paleontológia-szakértője tartott, és folyamatosan vezette fel nekünk az evolúció paleontológiai bizonyítékait: a Kambriumot, Ordovíciumot, és így tovább, de minden egyes ilyen korszakban azt lehetett látni, hogy ezen trilobiták és egyéb fosszíliák hirtelen jelennek meg, és az evolúciós állomásoknak egyetlen esetben sem volt folytonossága egyik formából a másikba. Úgyhogy megkérdeztem tőle: „hogy lehet az, hogy a Prekambriumban gyakorlatilag egyáltalán nincsenek fosszíliák, aztán ez a robbanás hirtelen megtörténik a fosszíliákban? E formák robbanásszerűen látszanak megjelenni, mint ahogy a többi geológiai korszakban is.” Rám nézett, és azt mondta: „Hossein, ezeket a kérdéseket már nem tesszük fel”, ami azt jelentette, fogjam be a számat, és akkor azt mondtam magamnak: „Nézd, ez nem neked való. Engem nem érdekelnek a következmények az akadémiai karrieremre nézve; én teljesen eltökéltem magam, hogy a dolgok okait keresem!” Ez tehát a bizonyíték, az úgynevezett paleontológiai bizonyíték az evolúcióra, amit a klasszikus darwinizmus állít.
Az őslénytan nem támasztja alá az evolúció elméletét, ahogyan azt közönségesen tanítják, és ezért van az, hogy néhány híres biológus, mint Rupert Sheldrake és Stephen Jay Gould más módokat vetettek fel a földi életformák sokszerűsége jelenségének magyarázatára, eltérve a klasszikus darwinizmustól, de továbbra is evolúciónak nevezve azt, habár amit ők felvetnek, a kifejezés másfajta értelmezésén alapul. Magyarázataik sok más biológuséhoz hasonlóan nem felelnek meg az evolúciónak, amelyet tegnapig oly vehemensen védelmeztek elkötelezettjei. Sheldrake rezonanciamezőkről beszél a fajok megjelenése vonatkozásában. Ez a nézet bizonyos értelemben visszatérés ahhoz, amit hagyományosan hittünk, vagyis, hogy minden dolgok formája magasabb létállapoton áll, és egy adott pillanatban kikristályosodik e világban. Ez vallásos emberek számára ráadásul azzal összhangban történik, amit Isten előírt egy adott világ számára, a miénket is beleértve, és ez nem mond ellent annak, ami tudományosan megfigyelhető.
Mi lehet a megoldás – erről beszéltünk már korábban más összefüggésben, a technológia vonatkozásában, most azonban a biológiai eredet kérdésére szeretnék koncentrálni –, mit tehetünk, hogy a dolgok tisztázódjanak legalább a muszlimok számára? Először is, hogyan valósíthatjuk meg a modern tudomány kritikáját általában, és speciálisan a modern biológiáét, hiszen most a biológiáról beszélünk; másodszor pedig, miként törekedjünk arra, hogy összehozzuk a tudósokat és a vallási gondolkozókat a muszlim gondolkozók egy olyan generációjának létrehozásáért, melynek tagjai értik a tudományt és az iszlámot, abban az értelemben, amelyről Ön beszél?
Ez nem történhet meg addig, amíg azt, amit ma tudománynak neveznek, először is teljesen meg nem ismerjük, aztán pedig integráljuk az iszlám világszemléletbe. A nyugati tudomány olyan filozófiai és ideológiai batyut cipel magával, amelyről a legtöbb tudósnak nincs tudomása, különösen a muszlim tudósoknak, és ez nagy probléma. A tudomány szcientizmussá válik, amint az megtörtént nemcsak Nyugaton, hanem túl gyakran az iszlám világban is – ezt a kérdést egyszer már megbeszéltük. Úgy gondolom, hogy az iszlám világnak ma a szcientizmus az egyik nagy betegsége.
Ami az emberi állapotot illeti, hadd kezdjem egy híres történettel. Egyszer valaki odament Alíhoz (Allahnak teljék benne öröme), és így szólt: – Ya Alí, ki létezett Ádám előtt? – Mire ő így válaszolt: – Ádám. – De ki létezett ama Ádám előtt? – Mire ő: – Ádám. És ha akár az Ítélet Napjáig folyton felteszed ezt a kérdést, én folyton azt fogom mondani, Ádám. Ez egy nagyon mély mondás. Nos, az emberi lény emberi lény volt, amióta csak az emberi lények először megérkeztek a világba. Nem más lényekből fejlődtek ki, melyeknek csontjai hasonlók az övéikhez. Ön foghatja egy csimpánz csontjait és odateheti az enyémek mellé, miután meghalok, és lesznek hasonlóságok, ez nyilvánvaló, de ez nem jelenti azt, hogy az emberi test tisztán anyagi tényezők révén a csimpánzból fejlődött volna ki. Nyilvánvalóan létezik egy diszkontinuitás, amely feltárja egy magasabb létszint megnyilvánulását.
Az emberi lény például mindig különös gonddal kezelte a halottait, olyan régóta, amennyire csak vissza tudunk menni. A híres francia antropológus, Jean Servier – aki egy kivételes antropológus – egyszer írt egy könyvet L’Homme et l’invisible [’Az ember és a láthatatlan’] címmel, amelyben tisztán antropológiai és paleontológiai bizonyítékok alapján megmutatta, hogy a legkorábbi emberi lények eltemették a halottaikat vagy rendelkeztek valamilyen más halotti rituáléval, amely azt mutatja, hogy hittek a halhatatlanságban; hittek egy másik világban, és ez azt jelenti, hogy valójában egyáltalán nem evolválódtak valamilyen egyszerű módon. Ebben semmi tudománytalan nincs, semmi, amit bárki cáfolhatna. Igen, például mi jobb eszközöket készítünk, mint egy másik nép valamelyik szigeten, mondjuk Szumátrán vagy Borneón, de akkor mi van? Ha egy gyermeket ama népből elhozunk a mi iskoláinkba, képessé válhat számítógépet építeni, amint azt láthatjuk is. Nincs szó arról, hogy tőlünk eltérő természettel rendelkeznének, azt hiszem, a modern világ bőven bebizonyította ennek igazságát. A különbségek a táplálkozás, környezet, kultúra és így tovább köreiben mutatkoznak. Mindannyian emberi lények vagyunk. Néhányan intelligensebbek, mások kevésbé. Különböző rasszok különböző jellegzetességekkel bírnak. Távol álljon tőlem, hogy tagadjam a rasszok valóságát. Isten ilyennek teremtett minket. Bizonyos rasszok különleges adottságokkal rendelkeznek különböző művészetekben, mint a kínaiak a festészetben, az afrikaiak a táncban, vagy mint a fehérek a költészetben. Nincs kétség, hogy léteznek a különböző rasszok, és minden rasszon belül megvan a jóság és intelligencia fokozatainak egy bizonyos terjedelme (bár a jóság nem tudományos kategória, de az intelligencia igen), és különböző feltételek, melyek között e különböző képességeket ápolták és alkalmazták. Egyes kultúrák fejlett építészetet hoztak létre, mások pedig nem. Az óegyiptomiak figyelemreméltó építészetet produkáltak, de a szomszédos Szudánban nincsenek piramisok.
Nos, mindez tudományosan bizonyítható anélkül, hogy tagadnánk, Isten teremtett minket, és hogy ragaszkodni kellene ahhoz, miszerint az ember bármilyen egyszerű módon evolválódott. És nekünk, muszlimoknak, Isten teremtő tetteivel kell kezdenünk. „Teremtett” azt jelenti, hogy alkotott egy testet, melybe az Ő Szellemét lehelte, ami azt jelenti, hogy egyebek mellett tiszta intelligenciát és tudatosságot adományozott nekünk. Az a tény, hogy képesek vagyunk az anyagi dolgoktól függetlenül gondolkozni, önmagában elegendő bizonyíték a halhatatlanságunkra, mondjon bármit is a behaviorizmus. A tény, hogy tudatunk képes önmagára reflektálni, hogy tudatában vagyunk annak, miszerint tudatosak vagyunk, egy Isten által reánk ruházott jellegzetesség. Tudatosak vagyunk, mielőtt e világot elhagyjuk, és tudatosak maradunk, miután elhagytuk. Tudatában vagyunk a halálunknak, miként születettségünknek is, és a kérdésnek, hol voltunk születésünk előtt és hol leszünk születésünk után. Mindezek a dolgok az emberi állapot kitüntetettségével kapcsolatosak, és bár van kontinuitásunk a teremtés többi részével, van diszkontinuitásunk is. A modern világ nagy paradoxona, hogy a modern nyugati tudomány a kontinuitást, míg a modern nyugati kultúra a diszkontinuitást hangsúlyozta, annyira, hogy megengedte a modern embernek, hogy az emberi jólét nevében elpusztítsa a teremtés többi részének jelentős hányadát. Micsoda paradoxon!
Ez az a helyzet, melyben élünk, és úgy gondolom, hogy a muszlimoknak – miként más összefüggésekben is mindig mondtam – óriási a felelőssége, hiszen mi azon nagyon kevés fennmaradt civilizációk egyike vagyunk a világon, mely nem nyugati, és amely hatalmas tudományos és intellektuális hagyománnyal rendelkezik, mely képes alternatívákat kínálni. Különben merre fogunk tartani? A nemlétbe fejlesztjük majd magunkat. A muszlim gondolkozóknak ragaszkodniuk kell a Korán és az iszlám intellektuális hagyomány igazságaihoz, magukévá kell tenniük a modern tudományokat, a biológiát is beleértve, valamint e tudományok nyugati kritikáját, azután pedig kidolgozni e tudományok adatainak autentikus iszlám értelmezését anélkül, hogy elfogadnák ezen adatok értelmezésének ideológiai alapját, lévén, hogy ez az ideológia egy olyan speciális filozófián alapul, amely nem fogadható el a hamisítatlan iszlám gondolkozás számára.
Még egy kérdés. Ez Ádám és gyermekei teremtésének a problematikája. Találkozni lehet olyan muszlim gondolkozókkal, akik azt mondják, hogy Ádám evolválódott. A Dzsannában [’Kert’] tartózkodó Ádámról szóló Korán-történettel kapcsolatban azt mondják, hogy a Dzsanna ezen a Földön volt, és teljesen lerombolják a hubút [’bukás’] fogalmát, és az emberi lények sajátos formáival kapcsolatban Ádám hagyományos felfogását, ezt az egészet. Mit lehet elmondani az iszlám világban megjelenő ilyen modern értelmezésekről?
Ez színtiszta blaszfémia, a blaszfémia egyik legrosszabb fajtája, mert megfosztja a muszlimokat eszkatológiai reményeiktől. A Dzsanna, amint Isten leírja a Koránban, nem úgy néz ki, mint a Föld, ahogyan azt ismerjük, még akkor sem, ha a Föld eredetileg Paradicsom volt (ez egy más kérdés), és akkor sem, ha a keresztény teológia földi paradicsomnak nevezi az Isten által a kezdetben teremtett Földet. A teremtést annak szűz állapotában az iszlám is úgy látja, mint a firdausz vagy a Kert visszfényét, amely ugyancsak Dzsanna, de ez nem az a Dzsanna volt, ahová a jóval eltöltöttek lelke a túlvilágon jut. Továbbá, Isten az embert eredetileg a Dzsannába helyezte, de szabad akarattal is felruházta. Ezért van az, hogy evett a tiltott fáról, és lebukott (hubict) ide a földre.
Helyzetünk tehát itt a földön mindig is a tökéletességből való kizuhantság marad. És más vallások is osztják velünk ezt a nézetet, és állítják, hogy alászálltunk, nem pedig felemelkedtünk. Ez bármiféle etika alapja. Egy tökéletességből való alászállás ideája nélkül nincs alapja az etikának, filozófiai értelemben. Miért kellene etikusnak lennünk, ha nem létezik magasabb norma?
Így tehát ez döntő jelentőségű, és a Korán versei rendkívül világosak e kérdésben. Bárki, aki a Paradicsomot azonosítja egy hellyel Afrikában, ahol Ádám fokozatosan kifejlődött, teológiailag szólva vétkes a legrosszabb fajtájú eretnekségben. Az ilyen emberek nem komoly muszlimok többé. Mindez annyira nyíltan kifejezett a Koránban, hogy amikor a Kertről beszél, ahol Ádám először tartózkodott, olyan tökéletességgel bíró létállapotot ír le, amellyel a bukott Ádám már nem rendelkezik. A hubict szó koránbeli kifejezés, és senki sem változtathatja valami mássá. Ha valaki megteszi, számára semmivé foszlik az iszlám hagyománnyal való kapcsolat.
A hubút, azt mondják, egyszerűen az egyik helyről egy másikra való vándorlást jelenti, anélkül, hogy szükségképpen hordozná a lefelé jutás, vagyis a Bukás konnotációját. Etimológiai szempontból magyarázzák, azt állítják, hogy a szó önmagában nem tartalmazza a Bukás ideáját, miként a Korán verse „ihbitú miszran (…)” (2,61).
Ez nem helytálló, és nem fogadhatjuk el, hogy tizennégy évszázadon keresztül a muszlimok tévedtek volna! És most Kairó utcáin valaki, aki teljesen elnyugatiasodott, azt mondja, hogy a hubút nem bukást jelent! Ez egyfajta szcientizmus, amely annyira beszennyezte intellektuális atmoszféránkat, hogy az ember már levegőt sem vehet biztonságosan. Az ilyen emberek egy mentális és intellektuális szennyezéshez járultak hozzá, amely sokak számára ellehetetleníti, hogy tisztán tudjanak gondolkozni, ugyanúgy, ahogy a fizikai szennyezés miatt a nagyvárosainkban sem tudunk könnyen lélegezni. Azt gondolom, hogy kötelességünk – mindenkinek, akik képes rá – kategorikusan kijelenteni, melyek a hagyományos álláspontok. És az én életemnek ez a hivatása. Nem félek semmitől, nem félek a lefokozástól, vagy bármi hasonlótól, miközben olyan dolgokról beszélek, melyek szembemennek a kor divatjával. Világosan ki kell jelentenünk, hogy mi az álláspontunk. Hatalmas intellektuális küzdelem zajlik jelenleg az iszlám világban, különösen a vallás és a tudomány kapcsolata vonalán, és mindent meg kell tennünk azért, amire képesek vagyunk, hogy a helyes irányba tereljük; ez pedig nem kis dolog. Isten segítsen minket ezen óriási jelentőségű feladatban!
Dzsazák Allahu khajran
Fordította: Vukics András
Jegyzetek
Szerkesztői megjegyzés: a folyóiratunk korábbi lapszámaiban megjelent írásokat az adott lapszám szerkesztési elveinek megfelelően közöljük az Ars Naturae Online weboldalon, így ezen írások formázási, szerkesztési módjai eltérhetnek az oldalon alkalmazott megoldásoktól.
[1] Az interjú 2006. szeptember 22-én készült a kanadai Edmontonban. Seyyed Hossein Nasr az iszlám tanulmányok egyetemi professzora a George Washington Egyetemen (Washington DC), valamint a Foundation for Traditional Studies elnöke. Megjelent: Islam & Science, IV. évf. 2. sz. (2006 tél) Forrás: http://www.thefreelibrary.com/On+the+question+of+biological+origins.-a0157034139
[2] [Saját hagyományukat követve valójában a keresztényeknek is így kell megközelíteniük e kérdést. Teljességgel egyetértünk Nasr professzor álláspontjával, ezzel együtt az interjú bizonyos pontjain fel kívánjuk hívni a figyelmet a keresztény gondolkozók, tudósok megkerülhetetlen felelősségére is e téma vonatkozásában. Az igazi keresztény valamint a modernista-evolucionista gondolkozás között is ugyanolyan áthághatatlan törésvonal húzódik, mint amit a professzor úr az iszlám kapcsán taglal ezen interjúban. – A szerk.]
[3] [Lásd az előző szerkesztői megjegyzést. – A szerk.]
[4] [Ahogyan a keresztény hagyomány nézőpontjából szintén. Lásd például: „Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt.” (Zsolt 19,2) „Mert nálad van az élet forrása, és világosságod által látunk világosságot” (Zsolt 36,10). „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága” (Jn 1,1–4). „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön” (Mt 28,18). – A szerk.]
[5] [Újra felhívjuk az olvasó figyelmét, hogy a Nasr professzor által itt kiemelt alapkövetelményt ugyanúgy, sőt talán még fokozottabban érvényesnek kell tekintenünk a magukat kereszténynek valló gondolkozókat illetően. – A szerk.]
[6] [A keresztény tanítást alapul véve a modernizálódott kereszténységet semmiféleképpen nem tekinthetjük a szó eredeti értelmében kereszténynek, hiszen a modernitás – és mindaz, ami valamilyen módon belőle származik – lényegét és megnyilvánulásait illetően is szemben áll a keresztény kinyilatkoztatással. A „modernizálódott kereszténység” tehát valójában csak a modernség egy másik megnyilvánulási formája. – A szerk.]
[7] Le Figaro Litteraire (1957. április), William Stoddart fordítása. In Titus Burckhardt: Mirror of the Intellect. Cambridge, 1987, Quinta Essentia, 36. o.
[8] [Újfent érdemes rögzítenünk, hogy mindez a keresztény Szentírással és a kereszténység következetes képviseletével kapcsolatban is igaz. – A szerk.]
