Laki Zoltán

Az élettelen dolog, ami a ’tárgyiság állapotába zuhant’ (praméja-pada-patita), nem tud sokféle lenni és nem tud változni, örökre be van zárva saját szinguláris valóságába. Ellenben az élő nyitott: a különböző minőségek, állapotok és formák sokaságát képes magába fogadni, és e sokszínűség ellenére mégis egy, önmagával azonos marad. Az élő lény ebből a szempontból ’különbözőség az egységben’, vagy ’egység a különbözőségben’ (bhéda-abhéda). Ez fejeződik ki fizikai szinten a szervességben, vagyis a test rendkívül komplex, ám mégis rendezett egységében, a biológiai folyamatok szintjén az asszimiláció és a disszimiláció, az emésztés és a kiválasztás funkciójában, a megismerési folyamatok szintjén pedig az azonosulás vagy befogadás, illetve a megkülönböztetés vagy elidegenítés képességében.

A „buddhista közgazdaságtan (buddhist economics)” kifejezést a neves közgazdász, E. F. Schumacher használta először, egy olyan gazdasági felfogást értve alatta, amely a buddhizmus alaptanításait és etikai elveit alkalmazza a termelés, a fogyasztás, a tulajdonviszonyok, a közösségi kapcsolatok és a természettel való viszony kérdéskörére, mégpedig elsősorban azzal a céllal, hogy megoldást találjon a jelenkor „kihívásaira”.

Amennyiben a korai buddhizmus természethez való viszonyulását akarjuk meghatározni, figyelemmel a jelenkori embert sújtó környezeti válságra és annak megoldására, a buddhizmus centrális tanításaiból, ezen belül elsősorban a szanszárai léttapasztalat ama mélyreható analíziséből kell kiindulnunk, amely az aktuális emberi léthelyzetet annak minden külső (társadalmi és környezeti) és belső (mentális és pszichikai) vonatkozásával együtt feltárja számunkra.

A valóság szintjei, a legfelső szellemi princípiumoktól az érzékelhető formák világáig, egyazon fény öltözékei. Olyan héjak, amelyek e „belső mag” körül jönnek létre, egymásra rétegződve, egymásból kibontakozva. Az ember mindent átfogó természete ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy míg lelke a lét magja, a primordiális fény, teste az összes héj, a megnyilvánulás egésze.

Aki valamennyire ismeri a világ nagy vallási hagyományainak tanításait, azt tudja, hogy ezek szinte minden tekintetben ellentmondanak a modern világ szellemi és szemléleti alapját képező vélekedéseknek. Ez az ellentmondás fájóan élesen mutatkozik meg az ember eredetével vagy ősével kapcsolatos felfogásban.

Friedrich festészetét egy meglehetősen szokatlan és látszólag paradox törekvés jellemezte: az isteni valóságot akarta kifejezni, de nem vallási szimbólumok és bibliai jelenetek, hanem természeti tájak ábrázolása révén.

Ha az ember a világ megismerésére törekszik, képesnek kell lennie arra, hogy a világbeli megnyilvánulásokat, folyamatokat és törvényszerűségeket a saját tapasztalás közvetlenségében ragadja meg. Nem tekinthet úgy a fizikai környezetre és a többi létezőre, mintha azok teljesen függetlenek lennének a tudati átélés ama elementáris bizonyosságától, amelyben feltárulnak.

Az Igazság, a Hatalmasság és a szörnyű erejű Rend,
a beavatás, az aszkézis, Brahman, s az áldozat:
ezek tartják fenn a Földet;

Úrnője Ő mindannak, ami volt, s ami lesz, a Föld:
nyisson nekünk tág teret a létre!