Látvány, mely örökérvényű rendet tükröz I.

Amikor a természet arcába tekintünk, a pillanatok jelentéktelensége eltűnik, a gondolatok szabadabban szárnyalnak, és a különböző mozdulatok bősége révén előtörő ingerlékenységet lecsillapítja a környezet határtalansága és nyugalma.

Az élet geológiai beágyazottsága, a föld jelentősége, a legtöbb nagyszerű ajándékhoz hasonlóan csaknem észrevétlen marad.

A rendszer a zoológia királynője, és mindig is az marad. Rendelkezik a kiváltsággal, hogy megértse az akaratot, amellyel éppen maga a teremtés jut kifejezésre – hogy kialakítsa a rendet, mellyel elvégezte azt. A karakterek, a faragások, az álarcokon található mágikus rúnák – ezek a kulcsai ugyanennek az örökké fennálló életerőnek. A képek körtánca, az eredeti és teremtő gondolatok, a hieroglifák olyan magabiztosságot nyújtanak, amelyet e világon egyetlen másik színmű sem. Feltárul az a telítettség, amelyet eddig kincseskamrájában rejtegetett. Mert mindezek az élőlények csupán illanó sémák, váltópénzek, melyek egy maréknyi port érnek csupán. Mégis mindegyiken ott van a címer és az uralkodó képmása. S mindez megmagyarázza a mámort, a kábulatot, a hallatlan adomány benyomását, mely minden igazi botanikust és zoológust megrohan, mikor belép a képtermekbe.

Linné rendszere kiváló kulcs, ám, ahogy minden kulcs, nem szolgál sem többre, sem kevesebbre, mint nyitásra. A kategóriákban valami más, valami több nyugszik. A rovarok ismeretének mágikus oldala is van: ahogy a szem, mely sokáig pihen meg egy aprócska kristályon, megnyit egy kaput, amely mögött paloták, díszes sátrak, fényes parádék tűnnek fel, úgy képes a pillantás, e létezők egyikére irányítva, egy egész tájék rejtélyét feltárni.

A bogarak nem túlságos bájjal kínálják fel magukat a szemnek. Az anyaghoz kötöttek, keményebbek és a föld ékszereiként inkább a gyümölcsökkel, mint a virágokkal, inkább a kagylókkal és kristályokkal, mint a madarakkal állnak rokonságban. Szépségüket nem egycsapásra tárják fel, ám éppen ezért lehetséges, hogy imádóik jóval kitartóbbak, mint például a pillangóké.

Úgy találom, hogy még azon társainkat is, akik számára e birodalmak különösek, sőt, esetleg egyenesen kellemetlenek, még őket is megörvendezteti és megdöbbenti egy szkarabeuszpárocska munkálkodása, mikor útjuk elvezet mellettük. Valami ismerős és sajátos érinti meg őket, egy fénysugár, egy másik csúcspont, amely olyan, mint a sötétségből kiemelkedő testi kapcsolat.

A rovartan egyik gyönyörűsége abban áll, hogy egy új, élettel teli dimenziót gyarapít. Mint minden misztérium, ez is csak azokhoz szól, akik osztoznak a titokban, mások számára abszurd, sőt, egyenesen sértő lehet.

Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy minden, ami időbeli aggodalmakhoz köt bennünket, oly erővel kezd feloldódni, ha pillantásunk a virágokra és fákra vetül, s varázsuk azonnal magával ragad.

A természet a lényege szerint, a művészet pedig hasonlatokban fejezi ki magát. Legbelül e különbség természetesen elenyészik.

Válogatta: Katharina Ayen[*]

Fordította: Németh Bálint

Fotók, videók: Hegedűs Zoltán, Kocsi Lajos, Lerch András

 

Jegyzet

[*] Forrás: Katharina Ayen (szerk.): Tagseite-Nachtseite Maximen und Gedanken aus dem Werk Ernst Jüngers. Stuttgart, 1996, Klett-Cotta, 135–151. o. – A szerk.