„A sophia perennis, religio perennis, philosophia perennis, vagyis az örök bölcsesség, örök vallás és örök filozófia nem abban az értelemben örök, hogy teljesen időtlen, és még csak nem is abban az értelemben, hogy az idővel együtt jön létre és az idővel együtt szűnik meg – hanem abban az értelemben, hogy az időben, a mulandóság körében jelenik meg, de a mulandóság körében az időtlen örökkévalóságot reprezentálja.” (Solum Ipsum. Metafizikai aforizmák. Nyíregyháza, 2000, Kötet, 129. o.)
„A földi ember is lényében hordja a Teljesség, az égi és a földi lét valamennyi tudatállapotát, szféráját és szintjét, mert valóságos ontológiai helyzetével csak jelenlegi lelki tudatosságában szűnt meg a kapcsolata; tudatfeletti kontaktusa azonban megmaradt transzcendenciájában.” (A mindenség fénye az emberben. Érpatak, 2004, Claustrum Lucis Solis, 61. o.)
„Nemcsak az emberről lehet azt elmondani, hogy döntően nem természeti eredetű; lényege szerint maga a természet sem természeti eredetű.” (Solum Ipsum. Id. kiad. 71. o.)
„A kosmos a metaphysikonból [’természetfeletti’] következően van. Kozmológia sem lehet suprascientia metaphysica [’metafizikai tudásfeletti tudás’] nélkül: értelme sem lehetne, sőt felvethetősége sem. Bár a kozmológia szigorúan nem metafizika, a metafizikától való függése egészen nyilvánvaló. (…) A tradicionális tudományok a kozmológia szubdiszciplínái; ezeknek is megvannak a különböző fokozatai, és a legmagasabbak – közvetve ugyan, de – összefüggésben állnak a metafizikával. Sophiaticum [’bölcsesség’, ’tudás’] nélkül nincs természettudomány sem a tradicionális világban.” (Tradíció és metafizika. Debrecen, 2007, Kvintesszencia, 47–48. o.)
„Az ember, az élet és a természet védelmét mindig meg kell előznie az emberfeletti, az életfeletti és a természetfeletti védelmének.” (Solum Ipsum. Id. kiad. 71. o.)
„Ami a természetfeletti ellen irányul, az előbb-utóbb ellene fordul a természetnek is.” (Uo. 72. o.)
„A természettudományos világkép mint világkép fundamentális eretnekség – nemcsak a katolicizmus szempontjából, hanem minden lehetséges vallás szempontjából.” (Uo. 93. o.)
„A mechanikus és dialektikus materializmusnak nem kellett külön áthatnia a természettudományos világszemléletet. A természettudományos világszemlélet úgy alakult ki, hogy a materializmus különféle változatai azonnal készen átvehették és prezentálhatták.” (Uo. 93. o.)
„Az a civilizáció, amely nem kultúrán alapul, álcivilizáció, az a kultúra, amely nem konfesszión alapul, álkultúra; az a konfesszió, amely nem religión alapul, álkonfesszió; az a religio, amely nem tradíción alapul, álreligio.” (Uo. 89–90. o.)
„A jelenkor kultúrája a szellemellenesség és tradícióellenesség kultúrája. Vagyis nem kultúra, hanem álkultúra. Vagyis ellenkultúra. Az ellenkultúra pedig azt jelenti, hogy ellenművelés: a világot és az embert úgy és olyan irányban művelni, hogy az nem a fény, hanem a sötétség befogadására váljék egyre inkább alkalmassá.” (Uo. 90. o.)
„Mintha a mai ember restellené kimondani azt, hogy »szép«. Legyen az vers, zenemű, kép vagy szobor, a műalkotás szinte sohasem »szép«, hanem mindig csak »jó«. Még a nő sem »szép nő«, hanem »jó nő« – nyilvánvalóan nem a magaviselet értelmében (vagyis már a »jó« sem azt jelenti, hogy »jó«). Pedig valamikor még Istenről is azt mondták: Pulchritudo Dei infinita est – »Isten szépsége végtelen«.” (Uo. 93. o.)
„A szellemi eszmélés és a szellemi tenni akarás megköveteli, hogy az életben egy zugnyi terület se maradjon, amely kimaradhatna abból a transzformációból, amit a szellem megkövetel. Nincsen olyan, hogy vasárnap csinálom, hétfőn nem csinálom… Nincs külön terület. Az sem külön terület, ha az ember a kalapját leveszi vagy fejére teszi.” (Uo. 40. o.)
„Minden olyan világ, amely eredettudatát elveszítette, önnön megsemmisülésének jegyében áll.” (Uo. 123. o.)
„Az eredet illetve az eredettudat megtalálása nem egyszerűen egy metafizikai értelemben vett ontikus emlékezés, hanem visszatalálás a nem-felejtéshez.” (Uo. 124. o.)
„Az időtlen örökkévaló az időbeli világ középpontja és uralkodója.” (Uo. 130. o.)
„A tradíció az örökkévalóból ered, az örökkévalóra mutat rá és az örökkévaló felé való törekvést prezentálja az emberi létformában.” (Uo. 50. o.)
„A modern világhoz alkalmazkodni kell, hogy erői ne őröljék fel az embert – de nem a modern világhoz való simulás és hasonulás értelmében, hanem egyfajta akklimatizációként: mert aki akklimatizálódik, az nem szolgálja a klímát, hanem ellenáll a klímának.” (Uo. 63. o.)
„A világ széthullásban van, és a kultúrák még inkább széthullásban vannak. Nem azért kell ez ellen tenni, mert olyan feltétlenül bizonyos az, hogyha teszünk ellene, akkor jelentős, értékelhető és nagy súlyú eredményeket érünk el. Tenni kell, persze nem úgy kell tenni, hogy eleve vesztesnek nyilvánítjuk magunkat. A győzelemre törekvés értelmében kell tenni, anélkül azonban, hogy abszurd reményeket táplálunk. Mindent meg kell tenni a tradíció fenntartásáért és a tradíciónak a világban való érvényesítése tekintetében, mindent meg kell tenni, hogy a tradíció a maga vonatkoztatott aspektusaiban is teljes mértékben vagy legalábbis a lehetőségek értelmében, a lehetőségek minden mértékének megfelelően érvényesüljön. Tehát érvényesíteni kell a tradicionalitást. Érvényesíteni kell az igazi vallást. Érvényesíteni kell a tradicionális meghatározottságú kultúrát. Tenni kell ezért, de nem azért, mert óriási esélyei vannak, és nem azért, mert ha ebben az értelemben tesz lépéseket valaki, akkor ez általánossá válik, és mintegy virágba borul minden. Nem borul virágba jóformán semmi, nem lesz igazán tradicionális kultúra. De valami mégis történik ebben a világban. Valami mégis történik, és ennek a valaminek is van értelme. Súlyos értelme. És még több történik. Mindenesetre történik abban valami, aki ez iránt lépéseket tesz, aki efelé törekszik. És ez még az előbbinél is jelentősebb. Tehát egy személy, aki önnön személytelensége felé törekszik, ha ez a személy nemcsak az úgynevezett benső úton, hanem az úgynevezett külső úton is tesz valamit, ennek lehet, hogy a külső vonatkozásokban is lesz értelme és érvénye, valami minimális biztos, hogy lesz, de benső szempontból a saját benső útját nagyon nagy mértékben és nagyon jelentősen alátámasztja azáltal, hogyha ezt az úgynevezett külső utat is járja közben. A külső utat pedig úgy kell járni, hogy a világ tradicionális irányba történő transzformációján munkálkodik az az ember, aki megérti a metafizikalitás és a tradicionalitás alapelveit. Ez a külső út. Munkálkodni a világ tradicionális transzformációin. Ennek bizonyos eredményei lesznek kifelé, és jelentős eredményei lesznek befelé. Azt kell mondanom, hogy a tradicionalitás restaurációja, benső restaurációja, amely voltaképpen ugyanaz, tehát az ősinek a visszaállítása valahol ugyanaz, mint a teljesen új originalitásnak a megvalósítása. Vagyis az aranykorépítés. A tradicionális ember az aranykort építi. Az egykori aranykort? Az új aranykort? Ezt is, azt is. Igazi különbség nincs a kettő között. Az egykori aranykort állítja helyre és az új aranykort akarja megteremteni. Aranykort épít. Mindent megőriz, ami érték, és az értéktelen megszűnését még jobban sietteti, mint az antitradicionális megnyilvánuló erők. Ez önellentmondás, de ha szintézisében vizsgáljuk az aranykorépítést, akkor egyáltalában nem az. A tradicionális ember az aranykort építi. A világot transzformálja, az ősi és elhagyott és az új aranykor állapota felé. És ez teljes mértékben harmóniában van azzal az úttal, amely utat az önmegvalósítás értelmében jár. Az aranykorépítés és az önmegvalósítás sohasem lehet egymással ellentétes. Voltaképpen ugyanarról van szó, csak más szempontból, és minél inkább az önmegvalósítás vonalán halad valaki, annál inkább aranykorépítő, és minél inkább aranykorépítő, annál többet tesz annak érdekében, hogy önmagát önmagához visszavezesse. Nincs két vonulatról szó. Lényegében egyetlen műveletről van szó két oldalról megközelítve.” (Kultúra és szellemiség. Őshagyomány, 17. sz. [1994. szeptember])
„A jövő valójában egyfajta potencialitás: a jövő felől érkeznek a dolgok, majd jelenné válnak, s ha a széttöredezett lét újraegyesítését az ember nem hajtja végre, múlttá lesznek.” (Solum Ipsum. Id. kiad. 128. o.)
„»Vagyok, aki vagyok« (Exodus 3,14). Vagyis: Voltam, aki voltam, voltam, aki vagyok, voltam, aki leszek; vagyok, aki voltam, vagyok, aki vagyok, vagyok, aki leszek; leszek, aki voltam, leszek, aki vagyok, leszek, aki leszek – teljesen önmagam, végtelenül.” (Uo. 132. o.)
