A materiális világ esszenciálisan szellemi világ. Mit jelent az, hogy »szellemi«? Azt, hogy szubtilisebb, mint az anyagi? Ezt is, de nem ez a lényeg. A világ akkor szellemi, ha tudati természete az átélésben nyilvánvalóvá válik.

László András

 

 

„A lég, a fellegek, az erdő,
Mikéntha minden zengene…
A föld, a csillagok, a tenger,
Minden szívemmel van tele.

És mintha mind lobogna, égne;
Rajongna, élne szikla, rög…
Állat, virág, fa, sőt az ember
Érezne tégedet, Örök!…

[…]

És mintha mind belém ömölne,
Az óceán s a csillagok,
Szín és sugár, dal, illat, éter:
Úgy érzem, én minden vagyok."

Komjáthy Jenő: Az örök dal (részlet)

 

 

„A Rig-véda azt tanítja, hogy Isten az egész természetben felismerhető – a hegyekben, dombokban, folyókban. »Az egyetlen szellem rajtam keresztül áramlik.« Amikor egy hegyen állva nem tudod, hol végződik a hegy, s hol kezdődik a tested, az az igazi imádság. Amint lélegzel, az egész természet lélegzik. Mikor kiengeded a levegőt, az egész hegy minden völgyével együtt a fuvallatokban lélegzik ki. Amint belélegzel, az univerzális életerő pránájának teljessége járja át a tested, csakúgy, mint a völgyeket, a folyókat, a hegyeket. Ez az egyedüli helyes kapcsolat a természettel.”

Szvámí Véda Bháratí

 

 

 

 
Szerkesztői felvezető

Az Ars Naturæ műhely egyik fő – ha nem a legfőbb – feladatának egy önálló környezetfilozófiai irányvonal kidolgozását tekinti, amely a „tudatökológia” (Horváth Róbert) nevet viseli. E fogalom mindenekelőtt egy önmagunk és környezetünk vonatkozásában jelenvalóvá tett, aktív megismerő tevékenységre utal, amely benső világunkban és cselekedeteinkben egyaránt megnyilvánul, s amelynek középpontjában a tudat, szorosabb értelemben, a saját tudat teljességében vett valósága áll.

Az „ökológia” kifejezést hosszú idő óta nem csak a környezetbiológia jelölésére használják. Ez részben a görög eredetű szóösszetétel (oikosz és logosz) sokrétű jelentéstartományából fakad. Ám minden bizonnyal következménye azon – általunk negatívnak tekintett – tendenciáknak is, amelyek például a tudományos diszciplínák megsokasodásában, a követhetetlen specializálódásban, a modern életforma szétaprózódásában érhetők tetten.

Mindemellett e kifejezés sokoldalú alkalmazhatósága talán inkább a „környezet” felfogásának megannyi szinten és értelemben megmutatkozó összetettségével magyarázható. A környezet fogalma általánosan mindig egy adott létező körülvevőségeit jelöli (vö. például a latin circumstantia szóval). Az ember vonatkozásában ide tartozhat a kozmosz egésze, a természet, a kultúra és a társadalom vele kölcsönhatásban álló része, a legbensőbb alanyi mivoltát tekintve pedig környezetnek tekinthető az ember lelki és szellemi birodalma is.

Az ember mint alany mindig mint tárggyal találkozik a környezettel, legyen ez bármilyen értelemben tételezett, avagy tapasztalt – tehát valamivel, ami alanyi voltától különbözőként, egyszerre távoliként, másként, mint önmaga tűnik fel. Mégis döntő, hogy e találkozás során tudatos és aktív marad-e, vagy passzívan éppen önmagát teszi tárgyszerűvé a magától függetlennek tekintett világ vonzásában elmerülve.

Csak az előbbi esetben – ha a környezettel való kapcsolatában alanyként tudatos marad – valósulhat meg, hogy mindaz, ami körülveszi, bensőséges módon, tudatosított valóságként legyen jelen számára. Pontosan e bensővé tétel és a bensőségesen megélt környezet ideája a tudatökológia fő motívumai, amelyekből a tudati környezet elsőrendűsége és a saját tudat megkerülhetetlen jelentősége bontakozik ki. Minden esetben rajtunk, pontosabban, rajtam múlik, megvalósulnak-e alapelvei. Egyedül rajtam áll, teszek-e lépéseket a tudatosítás irányába, illetve amennyiben nem, vállalom-e a felelősséget, annak összes következményével együtt.

A tudatökológia tehát nem új ökológiai irányzat, nem tudományág vagy aldiszciplína. Valójában az ökológia minden lehetséges változata magáévá teheti alapelveit, amennyiben ezzel a legátfogóbb értelemben vett krízis valódi megoldásában érvényesítendő elhatározások és tettek forrására talál. A tudatökológia tételezi a „centrális, kiemelkedő, feltétlen, teljes valóságot, ami elég önmagának”, s ami ennélfogva minden kritikus állapot megítélésében – így rendezésében is – az egyedüli döntő tényező.

Ahogy a fentebb mondottak, úgy az itt következő alapelvek sem az elmélet és gyakorlat szokásos kettősségében elevenednek meg. Végeredményben éppen azon benső erő felkeltésére irányulnak, mely a gondolatokat tetté váltja, és amelyben az elmélet-gyakorlat kettőssége a meghaladás értelmében eggyé válik, amikor azt tesszük, amit gondolunk, és azt gondoljuk, amit teszünk, tökéletes egységben. Mindazokat, akik valóban megértik az alapelveket, a vázolt irányvonalak mentén tett felismeréseik, belátásaik kétségkívül abba az irányba vezetik majd, hogy benső mozdulataikban, irányulásaikban, cselekedeteikben, egyszóval saját életükben, minden körülmények között és feltétlenül alkalmazzák azokat.

 

 

 

Horváth Róbert

 

A TUDATÖKOLÓGIA ALAPELVEI

 

 

A tudatökológia nem egy irányzat a számos ökológiai irányzat között, és nem is egy ága az ökológiának. Inkább – eltérően az irányzat szó legfelszínesebb jelentéseitől – egy irányvonal, amely minden ökológiai irányzatban és diszciplínában hasznosítható, mely komolyan veszi. Éppúgy az ökológia úgynevezett sekélyes formái, mint a „mélyökológia” számára. A biológiai ökológia képviselői lényegében ugyanúgy alkalmazhatják az alapelveit, mint a társadalomökológia vagy ökofilozófia művelői. A lényeg, hogy értsék a fő elveit, belássák a fontosságukat, majd pedig következetesen alkalmazzák a saját gyakorlatukban, anélkül, hogy megmásulnának és a szaktudás tompítaná hangsúlyosságukat.

Az alapelvek a következők:

(1) A tudatökológia abból a fundamentális fontosságú felismerésből indul ki, hogy a környezeti válság minden jelenlegi és jövőbeli változatáért elsősorban az egyén a felelős. Az általa javasolt, kiindulást képező átélés konkrétan az, hogy a környezeti válság formáiról „én” tehetek.

(2) Amennyiben saját tudatomon belüliként élem át a környezetet, kevésbé járulok hozzá az ökológiai válság létrejöttéhez vagy további kibontakozásához. Ami az ember sajátja, hovatovább önmaga része, annak árt a legkevésbé. Nem ismeretes felelősebb viszony, hatékonyabb módszer a környezeti válság elkerülésére annál, hogy az oikoszt a tudatomon belüliként élem meg, annak elidegeníthetetlen részeként.

(3) A környezet bármely – földrajzi, állati, emberi, tárgyi, kulturális stb. – formájának a saját tudaton belül létezőként történő átélése nemcsak megelőzi, hanem megoldásokat is nyújt a környezeti válságra. Nincs ennél bensőségesebb kiváltó oka és módja a környezet felelős gondozásának. Amennyiben „másra” irányul, a szeretet sem eredményesebb.

(4) Az ökológiai válság különböző aspektusainak megoldása tekintetében elengedhetetlen előfeltétel a saját tudat harmonikus, emelkedett és teljes állapota érdekében végzett munkálkodás. A zaklatott, színvonaltalan és korlátozott tudat ugyanilyen környezeti viszonyulást eredményez. A „külső” környezet, összességében, a „benső” tudati környezetnek megfelelő.

(5) A környezet saját tudaton belüli voltának tapasztalata nem mentesíti az embert a válságok, sőt a katasztrófák élményeitől. Így azonban hatékonyabb módon követelnek megoldást, mint a pusztán külsőnek tekintett környezeti krízis.

(6) Ama kérdést, hogy a tudat van-e a világban, vagy a világ a tudatban, a tudatökológia egyértelműen az utóbbi módon válaszolja meg: a világ van a tudatban – és nem fordítva. Ha feltételezünk vagy tapasztalunk is olyan „tudatot”, amely a világban van, ezt a lecsökkent tudatot a teljes tudat tapasztalja, mely a világ egészét felöleli.

(7) Az iménti alapelvből következik, hogy a tudatökológia elismeri a tudat és a tudatosság alacsonyabb szintjeinek és formáinak létét. Nem tagadja például az agy hordozói szerepét, ám elutasítja, hogy a tudat – kizárólagos módon – azonos lenne az aggyal, az idegrendszerrel, vagy akár az elmeműködéssel.

(8) Az agyon, az elmén és a pszichén túli saját tudat tételezése a tudatökológia legfontosabb elve.

(9) Aki valamennyi alapelvet elfogadja, és látható módon, torzításoktól mentesen alkalmazza ökológiai munkájában, a tudatökológia művelőjének tekinthető. Ennek feltétele, hogy az elveket saját életében és szemléletében gyakorolja.

E kilenc alapelvből meghatározhatatlan számú gyakorlati konzekvencia következik, melyek a tudatökológia alkalmazásainak, teóriáinak és stratégiáinak részei.

Az úgynevezett mélyökológiai irányzat – 1985-ben közölt – platformjához hasonlóan magyarázatokat fűzünk az eddigiekhez, melyek pontosítják az alapelveket, és a későbbi kifejtések további alapjául szolgálnak.

Az (1) ponthoz: Az a gondolat, hogy a környezeti válságnak „mások” is okozói, egy igazán etikus, saját felelősséget elismerő hozzáállás szempontjából semmit nem jelent. A tudatökológia elfogadja az okok láncolatát, ismer nem-egyéni okokat is (például biológiaiakat, a csoportérdeket vagy a szándékos rombolást), de a fenti hozzáállás terjesztését ajánlja. Úgy tartja, még a környezeti válság múltbéli előzményeiről is „én” tehetek, abban az értelemben, hogy ha a jelenbéli felelősséget a múltba toljuk, a múltra vetítjük, akkor elhagyjuk azt a pontot, amelyet átélve a legtöbbet tehetnénk.

A (2) ponthoz: Lényeges a „saját” szó használata. A tudat, közvetlenül tapasztalva, mindig saját tudat. Valójában a környezet soha, semmilyen formájában nem hagyja el a saját tudatot. Abban léteznek a hegyek, a folyók, a fák, az emberek, az állatok – a maguk teljes fizikai kiterjedésével és valóságával. (Ezért tudjuk minden részletükben megfigyelni ezeket, az „utolsó” moha csoportig elmenően.) A környezet a rá vonatkozó legkülönfélébb elméletek eseteiben is mindig a saját tudatban jelentkezik, amit azonban nem élnek át. A tudatban-lét, megtapasztalva, elidegeníthetetlen „részként” valósul meg. És az ember azzal a legkevésbé felelőtlen, amit önrészként él meg.

A (3) ponthoz: A környezeti válság mindig a környezethez való viszony válságos voltának a következménye. Minden hibás viszonyulás – elsőlegesen – abból származik, hogy nem a saját tudaton belüliként éljük meg, akár a biológiai, akár a szorosabban emberi környezetet. Az ökológiai krízisek nemcsak megelőzhetők, de meg is oldhatók annak révén, hogy a saját tudatunk részeként tekintünk mindenre. (Ezt további tanulmányokkal fogjuk alátámasztani.) A saját tudat elidegeníthetetlen részeként tapasztalni valamit, azt is jelenti, hogy megoldani kezdeni a vele kapcsolatos válságot. Több annál, hogy „mást” szeretünk, mert a valódi, tudatos szeretet lényegét képezi.

A (4) ponthoz: A tudatökológia álláspontja értelmében az ökológia legnagyobb problémája, hogy nem művelteti eléggé az emberrel a saját tudatát – miközben ez az első, közvetlenül elérhető környezet, ahol az ökológiai munkát megkezdhetné. A befolyásolt tudat zaklatott és korlátozott, az önmaga által irányított nyugodt és teljes. Fentebb a „színvonaltalan” azt jelenti, hogy nem minőségi, nem önálló és nem önmagára irányuló. Ugyanott a „benső” (mentális) és a „külső” (fizikai) környezet megkülönböztetése hozzávetőleges, illusztratív és nem végleges. Nem jelenti azt, hogy az úgynevezett külső környezet nem lenne tudati, hiszen egy tudatállapot környezetként felfogva és a szokásos értelemben vett oikosz egyaránt tudati.

A negyedik alapelvnek megfelelően a tudatökológia kitüntetett figyelmet fordít a jótékony gondolatokra, az emelkedett hangulatú és atmoszférájú entitásokra – arra, hogy az ember tudati értelemben mindig „jó társaságban” legyen. (Akkor is, ha a jótékony, az emelkedett és a jó nem egzakt fogalmak, azok irányába kell tartanunk. Nehezen definiálhatóságuk egyébként abból fakad, hogy adott esetekben konkrétan mást és mást fednek, amiből viszont nem következik, hogy érvénytelenek.)

Az (5) ponthoz: A tényleges – tehát nem csupán sajátos érdekekből kifolyólag állított – környezeti válságok előbb vagy utóbb környezeti katasztrófákhoz vezetnek. Minden krízis abból fakad, hogy mindazt, amire nem a saját tudatomon belüliként tekintek, el is hanyagolom. Az ilyen viszonyok – mint a személyes kapcsolatok esetében is megmutatkozik – leromlanak, majd összeomlanak. A tudatökológia harmonikus tudatállapotokra való törekvése és önvédelmi beállítottsága mindazonáltal nem jelenti a negatív tapasztalatoktól való mentesülést. A tudatökológia nem harmonicizmus, erőltetett pacifizmus vagy polgári-konvencionális-populáris esztéticizmus. Nem egyfajta tudati eugenetika, hanem egyidejű szubjektív és objektív orientáció.

A (6) ponthoz: A világban lévő „tudat” mindig korlátozott és lefokozott. Nem igazán tudat, hiszen e reláció tekintetében a tudat valójában az, ami látja a világban lévő, tudatnak csak hívott tényezőt. A világ és az abban foglalt, hibásan tudatnak nevezett látása együtt történik, vagyis a valódi tudat mindkettőt, így a világot is magában foglalja. A hatodik alapelv tekintetében legfeljebb annyi felfogásbeli engedményt tehetünk, hogy elismerjük: bizonyos esetekben a tudat a világra és annak valamely szegmensére korlátozódik – ekkor azonban már nem a teljes tudat.

A (7) ponthoz: A tudatökológia nem vitatja, hogy az emberi agy a világban van, és azt sem, hogy az elme a világban és a világgal együtt működik. „Másvalaki tudata” és a „több tudat” hasonló módon csak világon belüli „tudat”. Mindezek, a világgal együtt, csupán hordozói és részei a saját, voltaképpeni tudatnak. (Az ilyen metafizikai kérdések kitüntetett fontosságúak a tudatökológia számára.) Az iménti „csupán” szó semmilyen tekintetben nem jelent lebecsülést vagy elhanyagolást.

A (8) ponthoz: Az alapelv elfogadása nem igényel különösebb metafizikai jártasságot. A tudatökológia nem fogadja el a pszichológia, az elmefilozófia és az úgynevezett kulturális kreatívok „globális tudatának” tudatfelfogásait. Elegendő elutasítani ezeket, pontosabban, a teljes saját tudatot elfogadni, mert mindegyik lecsökkent, világon belüli és annak függelékét képező „tudatot” tételez. Az elmefilozófia tudata azokban az esetekben is materialista, ahol jobban elválasztják egymástól a testet és az elmét. A „kulturális kreatívok” úgynevezett globális tudata (vagy tudatossága) pedig komoly veszélyeket rejt a jövőre nézve: egy pusztán objektív és kollektív, valaki által meghatározott, science fiction-szerű központi „tudat” elfogadása felé irányíthatja a tudatra centrált normális szemléletet.

A (9) ponthoz: A tudatökológia nem azzal az igénnyel lépett fel, hogy minden ökológiai irányzattól és diszciplínától elkülönítsék. Ahogy azzal sem, hogy skatulyába téve közéjük helyezzék. A környezet mélyebb, felelősebb átélésén munkálkodik, mert úgy tartja, hogy ezzel hozzájárul az ember magasabb és boldogabb önátéléséhez.

A fenti alapelvek és magyarázatok alapján dolgozza ki a gyakorlati stratégiáit.