Karod fogja majd a gyűlt gabonát
a jó időben, és cséphadaród jár
víg tűzben, nyári jégverésben.
Arany gabonahalmok,
mit össze hősi klánok hordtak,
s hoznak a sík pásztorai,
a lovas a hágón át,
az ős-kecske, ezüst-szarvú
embert, ebet, nyájat s termő tűzhelyet.
Emberszüret ad emberéletet.
Ősök arcai nemzették,
és mint arany üvegen át, láttatják
a holtak táncát és templomait.
Itt elváltozott nyelvvel szól
a kövér fürt, ahogy hasad a présben
az árpa, mely üstben bugyog,
mit föld s ember beismer egyként,
arról: dadogva, miként váltak eggyé
csapongó mesében, részegült énekben.
Bár jöjjön másféle végzet,
bár sújtson egyetemes baj
zordabbul, mint a puszta vérszomj,
az ember abból van,
mint a hús, ital, az élet és a mag,
halmozva s újjászülve általa.
S maganemzette körforgások
ölelik át útját; veleszületett bűbáj
s gyermeki varázsigék űzik félszét
a szív kísértetjárta labirintusában,
és vad egymásutániságunkkal fonódik
át a feltámadás rózsája.
Szicília
(Molnár András fordítása)
