A tudomány határai

A tradicionális felfogás a princípiumokhoz kapcsolja az összes tudományt, amelyeknek ezek partikuláris alkalmazásai, míg a modern felfogás számára ez a kapcsolat ismeretlen. Arisztotelész szemében a fizika csak „második” volt a metafizika mögött, vagyis a fizika mondhatni a metafizikától függött, és valójában csak a természet felett álló és a természet törvényeiben tükröződő princípiumoknak a természet területére való alkalmazását jelentette; és ugyanez mondható el a középkori kozmológiáról is.

Talán a televíziót kivéve nincs is más produktuma a modern technikának, ami oly széles körben elterjedt és mindenütt jelenvaló, a modern ember identitásától pedig olyannyira elválaszthatatlan volna, mint az automobil.

A modern ember mindenestül az anyagba van vetve. Anyagba vetett életét tekinti létének, az anyagot tekinti a végső létezőnek. Az anyagban látja mindennek eredetét és célját, ebből származik minden, ebben és ezáltal kell véghezvinni mindent. Ebből származik evolúció által a kozmosz és az élet, ebben zajlik az élet.

A szcientizmus szerint a fizikai világegyetem jövőbeli sorsára, annak megsemmisülésére vonatkozóan ma főként két elmélettel, két variációval lehet számolni.

Valójában, minden látszat ellenére, a legutóbbi tudomány nem tette jobban érthetővé az embert, hanem önmagától még inkább eltávolította. E tudományban az, ami természet, ténylegesen egyre jobban kivonja magát minden konkrét és közvetlen intuíció alól (…).

Zeusztól és Mnémoszünétől születnek a görög mitológiában a Múzsák, köztük – a legtöbbször kilencedikként említett – Uránia, a csillagászat múzsája. A múzsák anyja, Mnémoszüné, Uranosz és Gaia leánya, az emlékezés istennője. Ez a leszármazás beszédesen figyelmeztet minden művészet és tudomány (a középkori artes) égi eredetére, továbbá arra, hogy a művészetet és tudományt gyakorló embernek saját égi származására és céljára kell emlékeznie és ezt a célt kell művelnie, begyakorolnia a művészi, illetve a tudományos tevékenység révén.

Senki sem tagadná, hogy a modern tudomány és technikai alkalmazásai sok hasznot hajtottak a kortárs világnak, még ha hosszabb távon olykor ki is derül, hogy meglehetősen kétes értékűek. Mindazonáltal sokan éreznek mély aggodalmat a tudományos felfedezések nyomában járó számos alkalmazást, közbeavatkozást és változást látván.

Ebben a világban – a mesterséges környezet, a gépek és technikák modern manipulációjának világában – az emberi tényező fokozatosan elsikkad. Amit e világ képvisel, az egy újfajta rend, egy inorganikus rend, nem Isten által teremtett, hanem az ember által kiagyalt – mely tulajdonképpen pontosan azon vágyának kivetülése, hogy Isten nélkül csinálja meg saját világát.