Január 6-a a karácsonyi időszak zárónapja, a háromkirályok érkezésének ünnepe, továbbá ezen a napon ünnepeljük Jézus megkeresztelkedését és a kánai menyegzőn történt csodatételt is, így a vízkereszt hármas jelentéstartalommal bír az egyházi hagyományban.
Máté evangéliuma szerint a bölcsek a betlehemi csillagot követve érkeztek Júdeába, hogy hódoljanak az újszülött király előtt. A Szentírás nem tudósít nevükről. Beda Venerabilis szerzetes és egyháztanító említi meg őket először név szerint: Caspar, Melchiar, Balthasar, azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.
Thomas Stearns Eliot 20. századi angol költő nem a megszokott ünnepi hangulatban írt a napkeleti bölcsek útjáról. A szemléletében konzervatív keresztény, stílusában viszont formabontó szerző nem patetikusan írja le utazásukat, hanem a maga zord valóságában. Nehéz út vezetett a betlehemi istállóig, hogy láthassák a megszületettet. „Per aspera ad astra”, göröngyös út vezet a csillagokig. Krisztus követése is a kezdetektől fogva ilyen, ahogy a napkeleti bölcsek, úgy mi is küzdelmeken, nehézségeken át érkezünk meg a jászolhoz. Eliot a bölcsek halálaként jellemzi ezt az utat. A születés egyben halált is jelentett: a régi ember, az ego felszámolása az út célja, hogy Krisztus bennünk is megszülethessen. Ahogy Lord Nortbourne írta esszéjében: „ők nem azért mentek Betlehembe, hogy társalogjanak vagy töprengjenek, hanem hogy Isten imádásában elveszítsék magukat.[1]
Thomas Stearns Eliot
A háromkirályok utazása
„Hideg volt odamenet,
Épp legrosszabb része az évnek
Az útra, s ilyen hosszu útra:
A nagy télvíz idején”
S a tevék feltörve, lesántulva, csökönyösen
Az olvadó hóba feküdtek.
Volt, mikor visszakivántuk
A nyári palotákat a dombokon, a függőkerteket
A sörbethozó, selymes lányokat.
Itt meg a káromkodó, zúgolódó tevehajcsárok,
Akik megszöktek, mert kellett nekik a szesz meg a nő,
S a kihúnyó tábortüzek, a hiányzó sátrak,
S a mogorva várak, az ellenséges városok,
S a mocskos falvak, ahol az ember bőrit is lenyúzzák:
Nehéz volt odamenet.
Végül inkább egész éjszaka utaztunk,
Sebtiben szundikálva,
S a fülünkbe dúdoltak a hangok, szólván,
Hogy mindez csak őrület.
Aztán hajnalra leértünk egy enyhe völgybe,
Párás volt, a hóövezet alatt, növényektől illatozó;
Folyó rohant benne s egy vizimalom verte a sötétet,
S három fa nyúlt az alacsony égbe,
S egy öreg, fehér ló ügetett el a mezőn.
Aztán egy kocsmához értünk, szőlőlevelek a fejgerenda fölött,
Nyitott ajtók előtt hat kéz vetett kockát ezüst pénzdarabokért,
S a lábak rugdosták az üres borostömlőket.
De útbaigazítást nem kaptunk, haladtunk hát tovább
S megérkeztünk este, egy perccel se hamarabb
Találtunk arra a helyre: mondhatni, kielégítő volt.
Mindez régen volt, emlékszem én,
És megtenném újra, de vegyétek észbe
Ezt vegyétek észbe
Ezt: miért vezettek végig ezen az úton,
Születésért vagy Halálért? Volt Születés, igaz,
Bizonyítékot kaptunk rá, s nem kétes, láttam születést, halált,
De azt hittem különböznek egymástól; ez a Születés
Kemény és keserű haldoklás volt nekünk, olyan volt, mint a Halál, a mi halálunk.
Visszatértünk székhelyünkre, ezekbe a Királyságokba,
De itt nincs többé nyugtunk, a régi függelemben,
Köröttünk idegen nép csüng istenein.
Másféle halálnak örülnék.
(1927)
Vas István fordítása
Jegyzet
[1] Lord Northbourne: Egy gondolat a karácsonyról. http://www.arsnaturae.hu/hu/egy-gondolat-karacsonyrol
