Szerkesztői megjegyzés: Csörgő Zoltán Hetényi Ernő fordításához írt bevezető gondolatai itt olvashatók >>>
♦
Óm szvaszti – Szerencse mindenkinek!
tasi – Békesség!A Buddha, a mi urunk mondotta:
„A szellemi lények, a kígyók, a tündérek,
a démonok, az emberek minden nyelvén közöltem
a dharma mély tanítását.
Ily módon minden lény megértheti.”
Egyszer régen a boldog korszakunkban Tibet és India határán egy csodás hegyvidéki erdőség terült el, melynek neve Kellemes Drágakő (Rin-po-cse-szdug-pa) volt. Itt élt remeteként Szaraha mahásziddha, a nagy varázsló[1] és itt időzött még számos szent, kik a hótól csillogó Himálaja magaslatait választották elvonuló helyül. Gleccserek találhatók itt, melyek elnyúlnak, mint a hóoroszlán[2] türkiz sörénye, mutatva magasztosságukat. A hegyek lejtőit mesze keletre és délre benépesíti sok szerencsét hozó madár, mint például a hófajd és sokan mások. De négylábúak is lakják az erdőséget; ott ugrál, futkároz a szarvas, argali, antilop és mások. Délnek, északnak, nyugatnak húzódnak az erdőségek, melyet olyan fák díszítenek, mint a szantál, mirobalán, olajfa és dió.
A négy irányban csodás alakú sziklák gyönyörködtetik a szemet. A hegy lábánál királyi madarak élnek – királykeselyűk, sasok és sokan mások, élvezve a repülés örömeit. Nagy és kis tavak, mocsarak, elárasztott mezőségek és a gleccserekből sziklák között rohanva zúgó patakok térsége ez. Vízimadaraknak is otthont ad, vadlibák, vízityúkok, fekete csérek élnek itt, valamint sok, a beszéd tudományával is megáldott erdei madár, mint például varjak, papagájok és pávák birodalma e táj. Így fest e csodálatos hegység az erdőségeivel.
Ezen a vidéken, hogy a szárnyas nemzetséggel a dharmát közölhesse, a tiszteletreméltó Avalókitésvara bódhiszattva a madarak királyának, a hatalmas kakukknak alakját felöltve,[3] több éven át, úgy éjszaka, mint nappal, mozdulatlanul mély meditációba merült egy csodás szantálfa alatt.
Egy napon papagáj mester a következőképp fordult a dicső madárhoz:
Köszöntelek dicső és nemes madár!
Már egy teljes éve, egészen máig szantálfa hűvös árnyékában
Időzöl összekuporodva, mozdulatlanul,
Hangtalanul, szót ki nem ejtve.
Megharagudtál, vagy zavarja-e valami a szíved?
Hatalmas madár, ha véget ér majdan elmélyedésed,
Elfogadod-e e magvakat, minden étek legjobbját?
A hatalmas madár imigyen válaszolt:
Halljad papagáj, beszédben jártas!
Az újraszületések óceánját[4] átvizsgáltam és nem fedeztem
föl abban semmit, ami állandósággal bírna.
Nemzedékeket láttam meghalni,
a legutóbb születettek sem voltak kivételek –
öltek étek s ital érdekében – ó mily siralmas!
Láttam nagy erődöket rommá válni, a legutóbb épültek
a föld és kövek martalékai lettek – ó mily siralmas!
Ellenség orozza el az összegyűjtött kincseket,
a legutóbb összekuporgatottra is ez a sors vár.
Irigység késztet gyűjtögetésre, fölhalmozásra – ó mily siralmas!
A hű barátoknak, a legutóbb szövetkezetteknek is
válniuk kell; bárha barátságuk a szeretet
gondolatából fakad – ó mily siralmas!
A fiak az ellennel kötnek majd szövetséget,
így tesznek a legfiatalabbak is;
a testből születettek, az általatok neveltek sem kivételek – ó mily siralmas!
Vérrokonok, közeli barátok, felnevelt gyermekek,
tárolt kincsek – mind csalóka látszat, nincs bennük semmi,
ami állandósággal bírna.
Tudatom feladott minden mozgást,
hogy hű legyek fogadalmaimhoz,
itt a szantálfa árnyékában időzöm
elvonultan és nyugalomban.
Mély meditációba merültem, minden szétszórtságtól menten.
Menj és ismételd el a tőlem hallottakat
az összes hatalmas madárnak és minden tollas teremtménynek!
A papagáj, a beszélni tudó, jelt adott a nagy és kis madaraknak, akik minden irányból odarepültek. A páva[5] vezetésével jöttek Indiából, a keselyű vezetésével Tibetből, a vízi madarakat a liba vezette, az erdő madarait a papagáj, a szerencse madarait a fehér hófajd és a szelíd házi madarakat a vörös tarajú kakas. Így tartott a vonulás, mígnem valamennyi madár összegyülekezett. Odatelepedtek a hatalmas madár elé és kérték, közölné vélük a dharmát. A páva, India madarainak vezére csapatát sorban a jobb oldalra, míg a keselyű Tibet madarait a bal oldalra sorakoztatta fel. Középről fölemelkedett a papagáj, a beszélni tudó, és miután háromszor meghajolva, mint egy bambusz, kifejezte tiszteletét a hatalmas madár előtt, imigyen szólott:
Üdvözlet hatalmas és nemes madár!
Bár belefáradtál és kiábrándultál a szanszárából,
mégis könyörgünk hozzád, oszd meg velünk gondolataid!
Szánj meg minket, tudatlanokat, félrevezetetteket,
kiket korábbi életek helytelen tetteinek következményei
láncolnak, kötnek a szenvedéshez.
Közöld velünk a nemes tant, hogy megszabadulhassunk
a nyomorúságtól; bocsáss ránk fényt, mely elűzi a nemtudást.
Kérünk, közöld vélünk a tant, mely minden szennyeződés írja.
Minden fajta madár összegyűlt itt, kérjük,
tanítsd a jó dharmát, hogy meditálhassunk rajta.
A hatalmas madár háromszor megemelte a szárnyait, majd így szólt:
Kakukk! Összegyűlt madárnemzetség, figyelmezzetek
szavaimra szétszórtság nélkül, kakukk!
Három alapvető tanítást közlök véletek, kakukk!
Gondoljatok a mulandóságra és a halálra, kakukk!
Ne cselekedjetek rosszat, kakukk!
Engedjetek teret magatokban az üdvös gondolatoknak, kakukk!
E létben és az elkövetkezőkben a három drágaság[6]
legyen biztos menedéketek, kakukk!
Tisztelete hatalmas áldást hoz, kakukk!
Rendszeresen fohászkodjatok hozzá, kakukk!
Ez az én kívánságom, ily módon boldogulhattok e világban, kakukk!
Szabaduljatok a ragaszkodásoktól, bármilyenek is legyenek, kakukk!
Legyetek állhatatosak a kötelességek teljesítésében, kakukk!
Így akkor örök boldogságban lesz részetek, kakukk!
Minden ténykedés tárgya hiábavaló, kakukk!
Időzzetek belül a nem-cselekvés állapotában, kakukk!
Maga a Győzedelmes[7] (Buddha) tanítása ez, kakukk!
Hét napig meditáljatok a hallottak felől, kakukk!
Azután jöjjetek el ismét hozzám, kakukk!
Elégedetten figyelte szavait minden madár és megfogadván a tanácsot hét napon át elmélkedtek a hallottak felől teljes összeszedettséggel. A hét nap elteltével, pirkadatkor így beszélt a hatalmas madár:
A füst a tűz jele, dél felhői az esőé.
A gyermek felnőtté válik, a csikó pedig paripává.
A mély elmélkedés a halálról vezet az igaz dharmához.
A ragaszkodás elutasítása, mely a létforgatag kerekéhez köt,
a tettek és következmények tanában való hit,
a lét mulandóságának tudatosítása és az életben gyakorolt
erkölcs a jele annak, hogy elértük az igaz dharmát.
Madarak gyülekezete, tudatotokban felébredt bármi a fenti természetből?
Közöljétek vélem gondolataitokat!
Így nyilatkozott. Bal felől fölemelkedett a királykeselyű, háromszor megemelte szárnyait és így szólt:
Valóban helyes, ha megnyitjuk füleinket
e bölcs szavak befogadására.
Valóban helyes, ha fölfogjuk a lét hívságos voltát.
Meg kell értenünk, hogy a dharma az alapja a szabadságnak.
Meg kell értenünk, hogy születésre halál következik.
Meg kell értenünk, hogy a gyűjtött javak pusztulásra vannak ítélve.
Meg kell értenünk, hogy e lét adományai bilincset
jelentenek a következő létben.
Meg kell értenünk, hogy jelen nyomorúságunk a múltban
elkövetett rossz következménye.
Meg kell értenünk, hogy minden öröm a jó tettek gyümölcse.
Csak fáradhatatlan érdemszerzés eredményezhet boldogságot.
Imigyen szólott. Ezután a nagy daru emelkedett fel, háromszor kinyújtotta nyakát és ekképpen beszélt:
Szrung dő! Gondoljuk meg![8]
Gondoljuk meg, hogy szennyezetlen tiszta erkölcs
a gyökere minden dharma szerinti cselekvésnek.
Gondoljuk meg, hogy szükséges mindent elhagynunk,
mi evilághoz tartozik és a kötődést,
mely a különböző mennyei birodalmakban való létre irányul.
Gondoljuk meg, hogy a tunyaság akadályozza a jó tettek végrehajtását.
Gondoljuk meg, hogy az irigység démona akadályozza a nagylelkűséget.
Ezért fogadjátok szívetekbe az elmondottakat.
Ezután az aranylúd emelte meg háromszor szárnyait és így szólt:
Nang sztü, nang sztü! Ez hosszabbítja meg a szolgaságot!
A születéstől a halálig a jó törvényről nem tudni, ez
hosszabbítja meg a szolgaságot.
Szabadulást áhítani, de nyomorúságot érdemelni, ez
hosszabbítja meg a szolgaságot.
Csodás áldást várni, de helytelen nézetet ápolni, ez
hosszabbítja meg a szolgaságot.
A szellem üdvét jelentő dolgokat nem figyelembe venni, ez
hosszabbítja meg a szolgaságot.
Tisztánlátást kívánni, de hamis ítélettől elvakulni, ez
hosszabbítja meg a szolgaságot.
Adakozni bár, de irigységet táplálni, ez
hosszabbítja meg a szolgaságot.
A végcél felé törni, de a világ zavaros dolgaihoz ragaszkodni, ez
hosszabbítja meg a szolgaságot.
A belső tudat fölismerését akarni, de félelem és remény
partjai közt hányódni, ez hosszabbítja meg a szolgaságot.
Ti, akik a szolgaságot hosszabbítjátok meg a szenvedés
óceánjában vergődve, kíséreljétek meg szavaim
értelmét fölfogni – mert ez rövidíti meg a szolgaságot.
Imigyen szólt. Ezután a nagyszárnyú holló emelkedett föl; néhányszor oldalvást ugrott és így beszélt:
Grö jong, grö jong! Úton a segítség, úton a segítség!
Ha fogadalmaitokhoz hűek lesztek, úgy úton a segítség
boldog élet formájában az emberek között.
Ha adakoztok, úgy úton a segítség,
javaitok megsokasodnak.
Ha végzitek a tiszteletadás szertartásait, úgy úton a segítség,
a védőszellemek istápolnak.
Ha ígéreteiteket beváltjátok, úgy úton a segítség,
a mennyei lények istápolnak.
Ha végzitek a felajánlás szertartásait, úgy úton a segítség,
a tanvédők[9] istápolnak.
Ha ebben az életben gyakoroljátok a magasabb meditációt,
úgy úton a segítség,
mesteretek az eljövendő Buddha lészen.
Igyekezzetek gyakorolni a fölsorolt erényeket, mert ily módon közelít a segítség.
Imigyen szólott. Fölkelt ezután a kis barázdabillegető és miután háromszor megköszörülte a csőrét így beszélt:
Ting ring! Mély és kiterjedt!
Mély és kiterjedt a betegségek óceánja, a szanszára világa!
Mély és kiterjedt a gonoszak pokolbéli világa!
Mély és kiterjedt a nyomorúságos lelkiállapotok szakadéka!
Mély és kiterjedt a világi gondolatok ösztönző ereje!
Mély és kiterjedt a mohóság, mely táplálék és ruházat után hajszol!
Mély és kiterjedt az én szeretetének béklyója!
Mély és kiterjedt a gonosz szokások utóhatása!
Mély és kiterjedt a gonosz cselekedeteink mocsara!
Igyekezzünk, törekedjünk fáradhatatlanul, hogy elhagyhassuk
a szanszára világát, mely mély és kiterjedt!
Így beszélt. Ezt követően a nagy vörös ásólúd emelkedett föl és imigyen szólott:
Ö gtor, ö gtor! Híján vagyunk, híján vagyunk!
Mivel a szanszárában időzünk,
híján vagyunk a boldogságnak.
Mivel az isteni törvényt semmibe vesszük,
híján vagyunk a megszabadulásnak.
Mivel korábban nem voltunk bőkezűek,
híján vagyunk a gazdagságnak.
Mivel nem rendelkezünk odaadással,
híján vagyunk a fentről jövő áldásnak.
Mivel bölcsességünk csekély,
híján vagyunk az erényeknek.
Amikor hontalan életet élünk,
nélkülöznünk kell a szeretetet.
Mivel jellemünk nem jó,
nélkülöznünk kell a társakat.
Mivel vétkezünk az ellenkező nemmel szemben,
híján vagyunk a képességnek,
hogy a nem múló értékek szerint cselekedjünk.
Ezeket mondotta. Ezután a mennyei hófajd emelkedett szólásra. Háromszor meglebbentette szárnyát és ekképpen beszélt:
Nehéz földeríteni a szanszára világának minden baját.
Nehéz földeríteni teljesen az ok és okozat törvényét.
Nehéz földeríteni a végtelen világi tettek korlátait.
Nehéz földeríteni a testet, mely oly rengeteg csalódás
és nyugtalanság hordozója.
Nehéz földeríteni, ha a szülők félrevezettek bennünket.
Nehéz földeríteni rossz emberek vallásos ösvényeit.
Nehéz földeríteni sekélyes lények vallásos beszédeit.
Nehéz földeríteni az ártó nyugtalanságot, melyet a tolvajok kavarnak.
Nehéz földeríteni az ügyeskedők erényeit!
Nehéz földeríteni, hogy a sok tett közül melyik választassék,
mivel minden, minden végül is a semmibe vész!
Imigyen szólott. Ezután a vadgalamb emelkedett föl. Három kört írt le röptében és ezeket mondotta:
Ji mug, ji mug! Kétségbeejtő, kétségbeejtő!
A vaskor elfajzott embere kétségbeejtő!
Az emberek szörnyű viselkedése kétségbeejtő!
A szétesett családok torzsalkodása kétségbeejtő!
A féltékeny szomszédok ténykedése kétségbeejtő!
A hatalmas és szenvedélyes emberek marakodása kétségbeejtő!
A gonosz lények tetteiből fakadó méreg kétségbeejtő!
A mohók hajszája kétségbeejtő!
A fecsegők szóáradata kétségbeejtő!
A dharma ellenségei, akik helytelenül tanítják azt, kétségbeejtők!
A megtévesztéssel szerzett étel és vagyon pazarlása kétségbeejtő!
A csalók, akik hamisítják ételünket, kétségbeejtők!
Emberek, kik mulandóságuk tudatában vannak és mégis evilági
örökléthez ragaszkodnak, kétségbeejtők!
Gyermekek, kiket gyöngéden szeretnek és mégis cserbenhagyják
szüleiket, kétségbeejtők!
A közeli barátok, de máris szétválók, kétségbeejtők!
A családi élet gondjai, melyeket mégis sajnálattal
ad föl az ember, kétségbeejtők!
Hamis barátok, kik jóra rosszal válaszolnak, kétségbeejtők!
Mivel mindez kétségbeejtő – kerüljétek mindezeket!
Így beszélt. Ekkor fölemelkedett a házi galamb és ekképpen szólott:
Tyi düdpe sztü thug! A boldogság keresése közben szenvedést lelünk!
Mivel a boldogságot a szanszára világában keressük, szenvedést lelünk!
Mivel a boldogságot a világi életben keressük, szenvedést lelünk!
Mivel a boldogságot a családban keressük, kimondhatatlan szenvedést lelünk!
Mivel a boldogságot az irigységben keressük, éhséget és szomjat lelünk!
Mivel a boldogságot a szórakozásban keressük, nyugtalanságot lelünk!
Mivel a boldogságot a közönséges dolgokban keressük,
testi és tudati szenvedést lelünk!
Mivel a boldogságot a földi örömökben keressük, erőlködést lelünk!
Mindezek a szenvedéshez vezetnek, valóban így van ez!
Így beszélt. A csóka háromszor bólintott és ezeket mondotta:
Ku tyung! Hagyjátok magatok mögött!
A végtelen nyüzsgés világát hagyjátok magatok mögött!
A kilátástalan vágyat a cselekvésre hagyjátok magatok mögött!
A jámbor szót, mely nem a természetünkről szól, hagyjátok magatok mögött!
A szép szót, a rossz szívet leplezőt hagyjátok magatok mögött!
A hajszát a cicomáért hagyjátok magatok mögött!
A hajszát a sikerért, az ima nélkülit, hagyjátok magatok mögött!
A hatalomért küzdést, ha nem bírjátok terhét, hagyjátok magatok mögött!
Az intelmeket, melyeket érteni képtelenek vagytok,
hagyjátok magatok mögött!
A dörgedelmeket, amelyek még egy dühös medvéhez is méltatlanok lennének,
hagyjátok magatok mögött!
A vallás mezébe burkolt képmutatást hagyjátok magatok mögött!
Röviden: mily rengeteg cselekvés az, amit el kell hagynotok!
A bagoly emelkedett ezután szólásra és tollait fölfújva ekképpen beszélt:
U dug, u dug! Minő nyomorúság! Minő nyomorúság!
A halál órája meditációból fakadó belátás[10] nélkül, minő nyomorúság!
A pap erkölcsösség nélkül, minő nyomorúság!
Idős láma ítélni tudás nélkül, minő nyomorúság!
Vezér hatalom nélkül, minő nyomorúság!
Katona sereg nélkül, minő nyomorúság!
Király tanácsadó nélkül, minő nyomorúság!
Vezető hívek nélkül, minő nyomorúság!
Tanító erények nélkül, minő nyomorúság!
Tanítvány tisztelet nélkül, minő nyomorúság!
Barát, kiben bízni nem lehet, minő nyomorúság!
Család egyetértés nélkül, minő nyomorúság!
Mivel tudjátok, mindez nyomorúságot hoz, kerüljétek őket!
Így beszélt. A házi kakas háromszor meglebbentette szárnyait és fölemelkedve ezeket mondotta:
E gó, e gó! Értitek ezt? Értitek ezt?
A szanszára világában nem létezik tartós boldogság, értitek ezt?
A világi tevékenységnek nincs vége, se hossza, értitek ezt?
Hús és vér mulandó, értitek ezt?
Mára,[11] a halál ura mindig jelen van, értitek ezt?
A gazdag is, ha halála órája üt,
egyedül kénytelen távozni, értitek ezt?
Nincs hatalma a fölhalmozott javakat
magával vinni, értitek ezt?
Testünk, mely oly kedves nekünk,
más madarak és kutyák tápláléka lesz, értitek ezt?
Bárhova jutna, a szellem a sorson nem uralkodik, értitek ezt?
Mindazoktól, akikben bíztunk, akiket szerettünk,
válni kell, értitek ezt?
Megtorlás követi vétkeinket, értitek ezt?
Bárhova tekintünk, minden nélkülözi a lényeget,
értitek ezt?
Így beszélt. A pacsirta szívében fáradtan a számolatlan újraszületésektől, könnyezve így szólt:
Tyid tyur, tyid tyur! Édesre keserű következik! Édesre keserű következik!
Amikor a nyomorúság állapotában időznek, édesre keserű következik!
Áttekintve múlt születéseit és halálait,
az eljövendő élet várt örömére keserű következik!
Vetésünket mások aratják le, édesre keserű következik!
Jégeső s dudva pusztítja a vetést, a földművelés örömére keserű következik!
Idős szülők űzetnek el otthonaikból,
az utódnevelés örömére keserű következik!
A perc elérkeztekor távozni kell, s a porhüvely elenyészik,
a test szeretetére keserű következik!
Egymagunkban kell az új világba távoznunk,
barátaink felé irányuló érzésre keserű következik!
A temetőkben hullákat látunk,
a büszkeségre testünk várában keserű következik!
Majd folytatta:
Mire e szüntelen tevékenykedés, ha édesre keserű következik?
Mire a családi élet, ha a szenvedések forrása?
Mire a társkeresés, ha a civódás sem jelent végső válást?
Mire az utódok, ha nevelésük hiábavaló?
Mire a barátok, ha hűtlenek hozzánk?
Mire a javak, ha azokat nem tudjuk használni?
Mire az erődök, ha ellent nem állhatnak a halál urának?
Mire a vezérek, ha szerencsétlenséget vetnek és fejeket aratnak?
Mire ebben az igazságtalan világban enni, hogy testünket fenntartsuk?
Mire vallásról szólni tanulatlanok, értetlenek gyülekezetében?
Mire önzetlennek mutatkozni, mikor a szív még telve önérdekkel?
Mire az erkölcsi törvény, ha nincs követője?
Ezek szerint mire mindez? Haszontalan mindez valóban!
Így beszélt. A kis vörösgatyás galamb emelkedett föl ezután. Szemei sarkából pislogva így szólt:
Tig tig me! Nincs bizonyosság!
Tökéletlen jógí számára nincs bizonyosság!
Az egész szanszárát meghaladó dharmában nincs bizonyosság!
A távoli szavakban nincs bizonyosság!
A hazug szavában nincs bizonyosság!
A fecsegők szavában nincs bizonyosság!
A törtetők ténykedéseiben nincs bizonyosság!
A balgák párbeszédében nincs bizonyosság!
Az ellenséges határ közelében a javakban nincs bizonyosság!
A születés pillanatában meg is halunk ‒ nincs bizonyosság!
A könnyelmű ígérő ígéretében nincs bizonyosság!
Az árpa hozamában nincs bizonyosság!
Asszonyok házi uralmában nincs bizonyosság!
Kóborló ebek jövés-menésében nincs bizonyosság!
Nyári égből esőben nincs bizonyosság!
A könnyelmű nő férje számára nincs bizonyosság!
A sánta haladásában nincs bizonyosság!
A lények barátságában nincs bizonyosság!
Így beszélt. Ezután a rigó, a vörös csőrű kínai madár emelkedett föl és ezt mondta:
Bcü long, bcü long! Használd ki! Használd ki!
Emberi test birtokába jutva használd ki, hogy gyakorolhatod a dharmát![12]
Használd ki és merülj el a szent dharmában és érd el céljaid!
Használd ki javaidat, utána add tovább!
Használd fel a tiszta törvényt és élj egy szerény helyen!
Használd ki tudásodat és meditálj a védőistenség felől!
Használd ki az elégedetlenséget, és fordulj el a szanszára világától!
Használd ki, hogy Buddha megjelent és ébredj rá a végső igazságra!
Így beszélt. Ezután pompájában a páva emelkedett föl. Háromszor terjesztette szét tündöklő farktollait és imigyen szólott:
Kö go, kö go! Elveszteni! Elveszteni!
A keserűség állapotában időzve elvesztjük a boldogságot!
A jó törvény nélkül elvesztjük a Buddhát!
Ha nincs bennünk szándék az adásra, elvesztjük a tulajdon élvezetét!
Ha semmi élettelit nem alkotunk, elvesztjük a munka értelmét!
Hitszegővel való társulásnál elvesztjük a bizalmat!
Új barátságban elvesztjük a hitet annak állandóságában!
A túlzott önbizalomban elvesztjük a helyes ítélőképességet!
A gyűlölködésben elvesztjük a magasrendű lehetőségeket!
Az irigységben elvesztjük az adakozás képességét!
A makacsságban elvesztjük az önuralmat!
A gyanakvásban elvesztjük a logika képességét!
A becstelenségben elvesztjük a jó törvényt!
A hitetlenségben elvesztjük az összes varázslatos áldást!
Senki számára nem változik a szanszára törvénye!
Így beszélt. Ezután az indiai vörös vércse emelkedett szólásra. Ezeket mondta:
Kiki!
Nézd meg az agg uralkodót, aki nem több egy közönséges embernél, kiki!
Nézd meg, ki javaival be nem éri, ellenségei által vész, kiki!
Nézd meg, ki rossz tettei következményeire nem gondol,
bizonnyal a poklok világába jut, kiki!
Nézd meg, ki azt képzeli örökké él,
tőrbe csalja azt a halál, kiki!
Nézd meg, az ítélet mindenkit utolér,
erőszakost, rablót, tolvajt egyaránt, kiki!
Nézd meg, a becstelenek, kik téveszmék rabjai
nem részesülnek a három drágaság áldásaiban, kiki!
Akik látják, miként halmozódnak a gonosz gondolatok
és cselekedetek, gondolkozzanak a következmények felől, kiki!
Így beszélt. Ekkor a középső sorból a papagáj lépett elő. A beszéd tudója imigyen szólott:
E szanszárikus világ lényei, figyeljetek rám!
A boldogságra áhítoztok és nyomorúság az osztályrészetek.
Míg a nyomorúság állapota uralkodik, megváltást nem remélhettek.
Én, a papagáj emiatt igen szomorkodom.
Most felidézem az egyetlen, a jó törvényt,
mely a kezdetnélküli idő óta létezik.
Figyeljetek, változások világának gyermekei,
hasznotokra lészen, ó újraszületésre kárhozottak.
Emlékezzünk az egyetlen dharmára, mely így szól:
„Régmúlt létek rossz tetteinek gyümölcsei ama szenvedések,
melyek a jelen létben érnek; magad érlelted a gyümölcsöt,
mást ezért felelőssé nem tehetsz.”
Távolítsátok el szemeitekről a hályogot!
Mint mezők harmatja, oly mulandó a lét; nem kérdés;
örökké e világon időzni nem lehet.
Itt és most szemlélődjetek ezen és vegyetek erőt magatokon!
„A poklok világának tüze és jege, a préták éhe és szomja,[13]
mind előző létek ártó tetteinek következménye” ‒ a nagy muni[14] tanította ezt.
Itt én szívemből megfogadom: kerülni fogom a rosszat,
hogy elérjem a jót, szívem mélyéből menedéket veszek
a nem múló, nem tévedő, nem homályos három drágaságnál,
mely az idők teljességében egyetlen társunk.
Tudatom szabad a kétkedéstől, hitem megszilárdult.
A tiszta tan megértésére törekszem és kész vagyok elhagyni
a szanszára világának dolgait.
Ema! Hatalmas, nemes madár! Fordulj felénk részvéttel
és közöld értékes útmutatásod e gyülekezettel,
világosíts föl minket a lét való természete felől!
Így beszélt és tisztelettel háromszor meghajolt. A nagy kakukk imigyen válaszolt:
Madarak, nagyok és kicsinyek, kik ezen az órán itt összegyűltetek,
jól értettétek szavaim. Beszédeitekben egyikőtök sem tagadta
meg az igazságot. Jól beszéltetek! Valóban jól!
Ápoljátok hát szívetekben az elmondottakat összeszedett tudattal.
És ó ti, madarak, nagyok és kicsinyek,
kiknek az a szerencse jutott osztályrészül, hogy itt jelen lehettek,
hallgassatok rám tisztelettel és figyelemmel!
E szanszárikus világ dolgai illúziók, olyanok, mint az álom.
Bárhová is néztek, állandóság sehol nincsen.
A paloták – agyagból, kőből, fából épültek ‒,
a gazdagok, jóllakottak, a sok ruha és ékszerek,
az engedelmes szolgák, a hatalmasok kiszolgálói,
mind olyan, mint a légvár, mint az égbolt szivárványa.
És milyen balga, ki ezeket igaznak tekinti!
Amikor a rokonok, nővérek és fivérek, házastársak és gyermekek,
szomszédok és barátok összegyűlnek, ezek mind olyanok,
mint álombéli szereplők találkozása, mint vándorok,
akik megosztják ételüket az idegennel.
Mily balga, ki ezeket valóságnak tekinti!
Testünk, mely csak látszat, a magzatvízben
mag és vér egyesüléséből keletkezett.
Hajlamaink, szenvedélyeink előző létekben
véghez vitt ártó tetteink következményei.
Gondolatainkat a különféle látomások szítják.
Ezek olyanok mind, mint őszi virágok, az égbolt felhői.
Mily balga, ki ezeket valóságnak tekinti!
Mily zavart, ki ezeket állandónak tartja, ó madarak gyülekezete!
A pávatoll sokszínű csillogása, a szavak zenéje,
melyben váltakoznak a magas és mély hangok,
az ok-okozat lánca, mely most összehozott itt bennünket,
nem mások, mint visszhang, mint az illúziók játéka.
Szemlélődjetek az illúzió természetén, és ne tartsátok igaznak!
Tó fölött a köd, dél felhői, melyek az égen kergetőznek,
a tenger fölött játszadozó szél, a nyári nap érlelte nedvdús gyümölcsök,
mind-mind nélkülözik az állandóságot, létük pillanatnyi.
Szemlélődjetek illúzió-természetükön és ne gondoljátok állandónak őket!
Így beszélt a hatalmas madár majd folytatta:
Valóban bizonyosság tehát, hogy szavaink,
mint ahogy boldogságunk a szanszára világában,
földi életünk jelentéktelen örömei, csalóka mágikus illúziók,
olyanok, mint az álom, mint a szivárvány az égen,
mint kiáltás visszhangja a sivatagi kanyonban.
E hasonlatokat urunk, a Buddha alkalmazta, hogy érthetővé tegye,
hogy mindezen dolgoknak nincs önléte, sem állandósága.
És újra: gondolkodjatok a lényeget nélkülöző szanszára világán!
Bízzatok a három drágaságban, az egyetlen menedékben,
melyben nem csalódhattok.
Öltözéketek a jó dharma legyen, mely jelenben s jövőben a biztos remény.
Zabolázzátok meg elvárásaitokat, mert hamarosan itt a halálnak órája.
Szakítsátok el a ragaszkodások láncát,
mert a szeretteitektől való elválás órája hamar elérkezik.
Semmit se tartsatok való igaznak, bármi is legyen, illúzió az.
A szanszára és a nirvána minden eleme gondolataink terméke.
De a tiszta gondolat keltét nem szennyezi bármilyen tárgy által keltett zavar.
Üres és nélkülözi az ént, nem született, nem múló,
nem tartózkodik sehol, de nem is megy sehova.
Ha kutatnátok is, nem lelitek; ha fürkésznétek, nem látjátok.
Tökéletes és teljes valósággal semmi nem bír.
Ha elemeztek, minden szertefoszlik,
a látszat-egység sokféleségre bomlik.
Valósága ezért nem tökéletes és teljes.
Véssétek tudatotokba minden dolog viszonylagos természetét.
A múlt tökéletesen megvilágosodott Buddhái mind azt tanították,
hogy nemlétezők ezen jelenségek, szavakkal megragadhatatlanok.
Szétszórtság nélkül meditáljatok a fenti elveken,
melyek a korlátoktól mentes tudás gyümölcsei.
Kik itt összegyülekeztetek, álomban gyűltetek össze,
a születésetek és halálotok nem más,
mint álomszületés és álomhalál.
Még a Buddha is csak álom-Buddha,
és aki kötött a ciklikus létezés világában való vándorláshoz,
az is csak álomban teszi mindezt.
Hogyan is ismerhetnénk föl magunkat magunk által,
hiszen ha a tévedések gyökerét el is vágtuk,
akkor sem fedezhető fel még csak egyetlen atomnyi tökéletes igazság sem.
Ezért a megszabadulást keressétek a saját tudatotokban,
ezt a feladatot adom nektek.
A hatalmas kakukk az elmondottakhoz a következőket fűzte:
Ti, akik ez órában itt összegyülekeztetek, csak akkor lesztek
boldogabbak, ha mások érdekében tevékenykedtek.
Terjesszétek a dharma jó szavait és fáradtságtok gyümölcse hasznotokra lesz.
Az elkövetkező esztendőben, az ötödik (török) hónap táján,
a nagy madárbirodalomban, Jarlung völgyében,[15]
Tibet termékeny részén találkozunk még nagyobb számban.
Eme időpontban Tibet madarai ismét viszontlátják egymást.
Addig is jó egészségnek örvendjetek! A dharma szellemét
ne veszítsétek el! A kis madarakat és az egész picinyeket is,
kik nem jöhettek ide, részesítsétek a tan néhány előírásában!
A madarak ezután sorban a hatalmas madár elé járultak és átnyújtották adományaikat: ételt és gyümölcsöt. Majd meghajoltak előtte, és ki-ki visszatért hazájába. A hatalmas madár egy pillanat alatt újra a tökéletes elmélyedés állapotába merült.
Esztendő múltával az ötödik török hónap kezdetén a hatalmas madár megszakította meditációját és Tibetbe repült. És jöttek a madarak még nagyobb rajokban, hogy összegyülekezzenek Jarlung völgyében, a madarak szent helyén, hogy találkozzanak a hatalmas madárral és kérjék a dharma tanítására. Mint szélben a bambusz, meghajoltak előtte, köszöntve őt. Szívüket öröm és odaadás töltötte el.
A királykeselyűvel élükön, egyként előadták kérésüket:
Ema! Tisztelet néked nemes és hatalmas madár!
Találkozásunk óta egészséges maradt-e tested?
Szellemed mélyebbre merült meditációd során?
Folytattad-e a tan terjesztését a szanszára világában élő madarak között?
Nem fárasztott-e a hosszú utazás? Röptöd Tibet felé nem volt-e nehéz?
Áraszd kegyelmed az itt összegyűlt madarakra, szólj a tanról,
mely szellemünknek megfelel.
Örömmel válaszolt a hatalmas madár:
Nagy és kis madarak gyülekezete, köszöntelek titeket!
Az elmúlt esztendő folyamán jó egészségben,
egy szantálfa hűs árnyékában boldogan
az egyre mélyülő meditáció gyönyörében időztem.
A zavaró gondolatoktól elfordulva elértem a világtól elváltság boldogságát.
Sóvárgástól és gyűlölettől, azaz a rossz társaktól menten,
a tiszta összpontosításban örvendeztem magányos elmélyedésemben.
India madarai üdvére forgattam a tan kerekét.[16]
Úton Tibet felé nem történt semmi,
ami testemnek vagy szellememnek kárára lett volna.
Szívből örülök, boldog vagyok, hogy itt időzhetek Jarlung völgyében,
a madarak termékeny birodalmában.
És ti, Tibet madarai, elégedettek vagytok-e testileg, szellemileg?
Szerencsés események sorának köszönhető, hogy újra életben látjuk egymást.
Így beszélt. Ekkor fölemelkedett a kis madarak guruja, a papagáj és miután háromszor köszöntötte a hatalmas madarat, így szólt:
Köszöntünk, hatalmas madár, hírneves kakukk,
Kinek szép testét nézni öröm,
kinek csengő hangját hallgatni jó,
kinek szeretetében sütkérezni kellemes,
ki részvéttel törekedsz, hogy megvilágosíts minket.
Ó, tudós indiai madár, ki eljöttél Tibetbe,
a kicsi és legkisebb madarak,
az Indiából és Tibetből először összegyűltek vágyát,
kérlek, teljesítsd. Terjeszd ki szíved kedvességét.
Úgy közöld a tant, hogy azt valamennyiünk
szelleme képes legyen befogadni.
Így beszélt. A hatalmas madár pedig, örvendezve a hallottakon ekképpen nyilatkozott:
Kakukk! Így legyen, kis madarak! Jól teszitek,
hogy a dharma után érdeklődtök. Arra mutat ez,
hogy előző létetek során cselekedeteitek tiszták voltak.
Ezután olyan tanbeszédet tartott, melyet úgy a kicsi, mint nagy madarak, úgy a jók, mint rosszak, megértettek. Beszéde szívüknek elégedettséget hozott, és mindannyian fölfogták az előadottakat, szellemükben az üdvös megértés bontakozott ki. Oldalvást a rossz előjelek madarainak gyülekezete is fülelt beszédére. Közülük, a tanítás elhangzása után, fölemelkedett a kuvik és miután háromszor köszöntötte a hatalmas madarat, így beszélt:
Szbu khang, szbu khang? Elégedett-e a szívük? Megkönnyebbült-e a szívük?
A lények a létforgatagban időznek, elégedett-e a szívük?
A lények szenvednek, elégedett-e a szívük?
A poklok világában időzőknek elégedett-e a szívük?
Az irigyeknek, kik kincseiket féltik, elégedett-e a szívük?
A rossz embereknek, kik a földet uralják, elégedett-e a szívük?
A csalóknak, kik pénzeszsákon kuporognak, elégedett-e a szívük?
A nyolc világi dharma[17] és a látszatok által elégedett-e a szív?
A rossz szomszéd féltékenysége által elégedett-e a szív?
A hűtlen társak sötét szándéka által elégedett-e a szív?
A rossz emberek téves nézetei által elégedett-e a szív?
Mindenki a maga békéjét keresi, de mily kevesen lelik meg azt!
Így beszélt. A fogoly emelkedett föl ezután szólásra és miután köszöntötte a hatalmas madarat így beszélt:
Szprö drel jin, szprö drel jin! Szükségképpen elkerül! Szükségképpen elkerül!
A szanszára világában időzve a boldogság szükségképpen elkerül!
Ha megszűnik a tevékenység, a jólét szükségképpen elkerül!
Rossz társak közt a barátság reménye szükségképpen elkerül!
Gonosz gondolatok közepette az üdv szükségképpen elkerül!
Gyűlölettől megszállottak közt a részvét szükségképpen elkerül!
Hajsza közepette a gyakorlás lehetősége szükségképpen elkerül!
Álszentek közt a hit szükségképpen elkerül!
Ha nem a magasztos dharma vezérel, úgy minden dolog haszna
szükségképpen elkerül!
Így beszélt. Ezután a búbosbanka emelkedett föl, háromszor meghajolt és így szólt:
Mi dzsu kha csa, mi dzsu kha csa! Mily emészthetetlen!
Mennyire megégeti a száját!
Mily emészthetetlen! Mennyire megégeti a száját a csalónak
a gonosz úton szerzett kincs!
Mily emészthetetlen! Mennyire megégeti a száját a rablónak
az összeharácsolt gazdagság!
Mily emészthetetlen! Mennyire megégeti a szájat az étek,
melyet egy nagy gyakorló ajkától vonnak meg!
Mily emészthetetlen! Mennyire megégeti a száját a szélhámosnak
a zsákmány, melyet a hiszékenytől szerzett!
Mily emészthetetlen! Mennyire megégeti a száját ama étek,
mely a halotti áldozat része lett volna!
Mindezen világrendszerek – óvakodj tőlük, mert – megégetik a szájat
a tiszta égen ragyogó nap alatt!
A mulandó szkandhák, telve illúzióval
olyan ételekkel élnek, amelyek emészthetetlenek
és megégetik a szájat!
Így beszélt. A hatalmas madár, a kakukk újra megszólalt:
Mélységes tanítást közlök veletek, de szólni úgy fogok,
hogy mind megérthessétek. Figyeljetek hát…
Azután így folytatta:
Ó! A virágokat, melyek most virulnak, elpusztítja a téli fagy.
És így múlik ez a csalóka átmeneti állapot is.
Szertefoszlik a tündöklő szivárvány
és így foszlik szét a drága ünnepi ruházat is.
S a szó is, bár visszhangja tisztán csendül, elhal erőtlenül,
az uralkodó hatalma is így múlik el.
A piacon gyülekszik a nép, majd föloszlik,
így válnak el egymástól rokonok, barátok, társak.
A méhek maguknak gyűjtik a mézet, de tulajdonuk nem marad,
ez lesz sorsa a javaknak, a gazdagságnak is.
Mint gyermek játéka, olyan a világi tülekedés.
De bárha test és szó semmivé válnak, tudnod kell,
hogy okot okozat követ, el nem pusztul a hatás.
A világhoz ne ragaszkodjatok, mert csalóka illúzió csak!
Egyetlen a kincs, ó madarak gyülekezete, a nemes tan,
e nagy jótétemény. A test beteg s törékeny lesz végül.
Mily szép, ha időben találkozunk a lét igaz céljával!
Utolsó fillérig szétgurul a fölhalmozott kincs,
mily szép, ha mindenkor meghallottuk az alamizsnát kérők szavát.
Van ki mindenkijét, minden szeretettjét elveszítette,
mily szép, ha addigra megszabadult kötöttségeitől.
A legbüszkébb palota falai is leomlanak,
mily szép, ha addigra boldoggá tesz a rejtett magány.
Ha a hatalmasokhoz csatlakozol, megpróbáltatásoknak nézel elébe,
mily szép, ha inkább tiszteletreméltó mesterbe veted bizalmad.
A változások világában minden pusztulásra ítélt,
mily szép, ha elfordulsz a hamis vágyaktól.
A legmagasabb dharma a forrása a nem múló érdemeknek
most és a jövőben is, mily szép, hogy e földi világban is hozzájuthattok.
A három drágaság a biztos menedék, most és a jövőben,
mily szép, hogy e földi világban, itt is hozzá folyamodhattok.
A helytelenül szeretők szomjaznak a délibáb forrásnál,
mily szép volna inkább az elmélyedést gyakorolni.
Forduljatok el a szanszára világától és őrizzétek meg
szívetekben a dharmát.
Így beszélt a hatalmas madár. Azután hozzáfűzte:
Elértétek a dharma lényegének tudását,
felismertétek a karman törvényét,
tegyetek (tehát) itt és most fogadalmat.
Azután így beszélt:
A ragyogó, érdemdús cselekedetek ösvényén járjatok,
az ártó tettek ösvényét kerüljétek.
Tartsátok meg fogadalmatokat!
A királykeselyű ekkor megfogadta: nem öl többé. A hófajd, a mennyei madár megfogadta: a havas bérc lesz otthona, nem ereszkedik alá a völgyekbe. A lúd megfogadta: megelégszik ezután a víz adta táplálékkal. Az indiai vörös vércse megfogadta: naponként csak egy órát szán élelemkeresésre. A vadgalamb megfogadta: sziklafészket választ lakóhelyül, a sztúpákat, szentélyeket tiszteletben tartja. A pacsirta, egyike a kisebb madaraknak megfogadta: dalával a három drágasághoz énekel himnuszokat. A házi kakas megfogadta: nem zavarja meg többé a pirkadatot. A búbosbanka megfogadta: a tél folyamán barlangi remeteségbe vonul. És minden madár, kicsi és nagy, megfogadta: csupán a napi szükségletei szerint gyűjt eleséget. Csak a varjú és a kánya voltak képtelenek kapzsiságuk miatt bármit is megfogadni.
A hatalmas madár ezek után még egyszer megszólalt:
Mától ez legyen számotokra a dharma!
Ó, Tibet madarai, akik itt most részesültetek e kincsben,
a többi madár dalához csatlakozzatok harmóniában!
Így beszélt és a madarak az örömtől szárnyra kelve táncoltak az égen és énekelték dalaikat. A hatalmas madár örvendezve így szólt utánuk:
Tökéletesebbé válva legyetek boldogok!
Kakukk, kakukk!
A madár-dharma megvilágosította szellemeteket,
ez nekem nagy örömöt okoz. Táncoljatok vidáman együtt
és énekeljétek dalaitokat, növekedjék az öröm!
Kakukk! Kakukk!
Boldog vagyok magam is, mert a dharma lényege szívetekbe hatolt
és gazdagított benneteket. Táncoljatok vidáman együtt
és énekeljétek dalaitokat és növekedjék az öröm!
Ku-ku csi-csi – énekelte örömében, hogy a madarak így összegyűltek –,
örvend a szívem, mert közölhettem veletek a madarak tanát.
Táncoljatok vidáman együtt és énekeljétek dalaitokat, növekedjék az öröm!
Szálljon messze a boldog ének! Táncoljátok örömteli táncotok!
Szívetek vágya, ím teljesült.
A madarak tiszta szívvel énekeltek, boldogan keringtek, lejtették madártáncaikat, majd minden jót kívántak madártársaiknak és hosszú sorban a hatalmas madár nyomába szegődtek, egy napon át kísérték őt úton India felé. Tibet madarai a visszaút során egy fa alatt aludtak, majd a következő nap, amikor a Dzsambudvípa,[18] a déli kontinens napja felkelt, háromszor megkerülték annak a fának a lombjait, ahol korábban találkoztak. Búcsút vettek egymástól azzal a kívánsággal, hogy bárcsak újra találkoznának egy ilyen nagyszerű eseményen. Szélsebes szárnyakon elégedetten tértek vissza otthonaikba.
Itt végződik a madár-dharma értékes füzére.
Hetényi Ernő fordítása
(A fordítást e megjelenés számára gondozta és jegyzetekkel ellátta: Csörgő Zoltán)
Jegyzetek
[1] Szaraha vagy Szarahapáda a hetedik–nyolcadik századi indiai tantrikus buddhizmus kiemelkedő alakja, akit ‒ többnyire első helyen említve ‒ a nyolcvannégy mahásziddha közé sorolnak.
[2] A hóoroszlán (gangs seng ge) Tibet havas hegyek között barangoló mennyei állata. Ő szimbolizálja a félelemnélküliséget, a feltétel nélküli vidámságot, jókedvet. Az öröm, boldogság (dga’) alapvető (eredeti) játékosságának megtestesülése. A Buddha védelmezőjeként a képeken, ábrázolásokon általában a Buddha trónjának tartójaként látható.
[3] Az, hogy a madaraknak királya van, már az Ulúka-dzsátakában is megjelenik, amelynek a címe: Bagoly nem való királynak. Ebben olvasható, hogy a maguk közül királyt választó emberekhez és négylábúakhoz hasonlóan a madarak is összegyűltek a Himálaja egyik fennsíkján, és keresni kezdtek egy megfelelő madarat, aki uralkodójuk lehetne. Elsőként a bagoly nyerte el a tetszésüket, de azután a madarak az aranyhattyút választották királlyá. Lásd Vekerdi József (ford.): Dzsátakák. Budapest, 1998. Terebess, 77. o.
[4] A létforgatag, létörvény (szanszára) az újraszületések és a szenvedés mindaddig ismétlődő egymásra következése, amíg a nemtudás megszüntetésével e láncolat végleg megszakad és a törekvő eléri a kialvást.
[5] A páva, India madarainak vezetője gazdag szimbolikus tartalommal bír. A páva számára a méreg táplálék. A hagyományos elképzelés szerint képes mérgező növényeket, kígyókat és rovarokat enni, és nemcsak túléli ezt, hanem még meg is erősödik, sőt díszesebb tollú lesz általuk. Emiatt ezek a szép madarak azt az egyedi módot is jelképezik, ahogy saját tudati mérgeinkhez kapcsolódhatunk. A méreg ‒ ha helyesen alkalmazzák ‒ lehet gyógyszer is. A módszer a kulcs, hogy ne csak egyszerűen megmérgezzük magunkat: ehhez tudni kell a helyes adagolást és a megfelelő időt. A mérgek elixírré alakításának radikálisan transzformatív, tantrikus módszerét és művészetét mint alkímiát (raszájana) ismerték és gyakorolták Indiában – ezért is lett a páva az indiai madarak vezetője.
[6] A három drágaság, három drágakő, vagy három menedék (szanszkrit triratna, páli tiratana) a Buddha, azaz a tanító, a dharma, azaz a tan és a szangha, azaz a tant követők közössége ‒ ebben a háromban vesznek menedéket a buddhisták útmutatást remélve.
[7] A szanszkrit dzsina, azaz ’győzedelmes’ ma elterjedten a Buddhával egy időben élt Vardhamána Mahávíra, a dzsainizmus alapítójának, vagy legalábbis fontos reformerének (lévén a huszonnegyedik tírthankara, vagyis ’gázlókészítő’) titulusa. Korábban azonban nemcsak őt illették e névvel, hanem a nagy emberek, elsősorban nagy tanítók, többek között a Buddha egyik – a szellemi fokozatát jelző, mivel a létforgatag legyőzéséről van szó ez esetben – elnevezése is volt.
[8] Tibetben is elterjedt gyakorlat a madarak nyelvének „értelmezése” az adott faj szokásait, temperamentumát is figyelembe véve, még ha nem is ornitológusi alapossággal: a kiejtett hangokba tibeti szavakat hallottak bele, mint a magyarok a cinkék tavaszi énekébe azt, hogy „nyitnikék!”
[9] A vadzsrajána buddhizmusban a tanvédők (dharmapála) olyan bősz kinézetű bódhiszattvák, akik a dharmát és a buddhistákat védelmezik. Rémületet keltő megjelenésük arra szolgál, hogy a gonosz erőket elijesszék. Némelyiküket a hindú, más részüket a tibetiek ősi bön vallásából vették át.
[10] A teljes ellobbanást (nirvána) megcélzó ’belátó megértés’ (vipasjaná) nevezetű gyakorlattal, az elmélyülésben felbukkanó szellemi jelenségek, testi és gondolati történések reakció nélküli elmélyült megfigyelésével lehet elérni a lényeglátást, belátást a valóság igaz természetébe, a létezés három jellemzőjébe, az éntelenségbe (anátman), az állandótlanságba (anitja) és szenvedésteliségbe (duhkha), aminek a révén a halál bekövetkezte is szenvedésmentes és a megszabadulás élményét betetőző megtapasztalás lehet.
[11] Mára a buddhista kozmológiában a kámadhátu, az érzéki élvezet iránti vágy birodalmának ura, aki e vágybirodalom magasabb szintjeit alkotó négy lebegő mennyország egyikében élő parinirmita-vasavartin istenek (déva) körébe tartozik. A buddhista mitológia és a Buddha legendáriuma szerint a Buddha megvilágosodása előtti estén Mára (a buddhista „Gonosz”) gyönyörű, hamvas bőrű nőket (a „lányait”), majd haragos manifesztációkból egy egész hadsereget küldött azért, hogy megzavarja Gautama Sziddhártát meditációjában, felébressze benne a vágyat, a félelmet, a zaklatottságot. Azonban Sákjamuni mély meditációs állapotban maradt és együttérzéséből fakadóan megingathatatlan volt. Mára démoni kísértésének és támadásának a mítosza a Buddha abszolút erkölcsi tisztaságát nyilvánítja ki. Mára a megvilágosodás hiányának megnyilvánulása, a tagadás hajtóereje: ő testesíti meg az ártó ösztönzéseket, a szellemi törekvés kisiklását, „halálát”. Másfelől „ő” jelképezi az érzéki észlelés meglétét, ahol „Mára esélyt kap”, amiben „Mára megveti a lábát”, mert „akiket megkötnek az érzéki kötelékek, Mára irányítása alá kerülnek”, „Mára fogságában vergődnek, nem találnak nyugalmat” (Vipallásza-szutta. Anguttara-nikája IV. 49.), azaz részesei maradnak a kondicionált létezésnek.
[12] Emberként születni buddhista megközelítésben azért nagy lehetőség, mert ritka eredmény a létforgatagban. Miként egy hasonlattal igyekeznek motiválni a törekvőket, képzeljük el, mintha egy az óceán mélyéről százévenként egyszer a felszínre levegőért felbukkanó vak teknős feje a nyílt óceánon úszó aranyigán keresztül bújna keresztül. A Buddha szerint az emberi újjászületés elnyerése még ennél is ritkább. Ez olyan lehetőség, melyet nem szabad kihagyni, mert csupán az emberi birodalomban tehetünk a megvilágosodásért és a szanszárából való megszabadulásért, az embereknek ebben a létformában hatalmukban áll a megvilágosodáshoz vezető utat választani.
[13] A létforgatagban, azaz a szanszárában (’khor ba) a pokollakók (dmyal ba) és az éhes szellemek, a préták (yi dvags) létbirodalma a két leginkább szenvedéssel teli világ. A kékesfekete, fagyos poklokban és a vöröses-fekete, forró poklokban szakadatlan a szenvedés. A prétákat zabolátlan, kielégítetlen vágy jellemzi, a kielégíthetetlen éhség és szomjúság megakadályozza a dharma gyakorlását. Ikonográfiájuk alapján elég szemléletesen lehet bemutatni őket: nagy termetűek, rút az ábrázatuk, lángoló nyelvük szinte minden falatot azonnal elhamvaszt, s ha néhány morzsa vagy folyadékcsepp olykor le is jut szalmaszál-vékony torkukon, rögvest eltűnik hatalmasra fúvódott bendőjükben. Ráadásul folytonos éhségük csillapításában rövid és gyenge lábaik sem lehetnek hasznukra.
[14] Azaz ’bölcs’, vagyis maga a Buddha.
[15] Tibetben a hatalmi-kulturális központ a korai időktől kezdve a Brahmaputra egyik mellékága, a Jarlung-folyó völgyében volt, itt alapították a fővárost, Raszát (a későbbi Lhászát), innen származik az első uralkodócsalád, a Jarlung-dinasztia.
[16] A tankerék (dharmacsakra) a buddhizmus egyik alapszimbóluma, amely ősi napszimbólumra vezethető vissza. Magát a Buddhát is jelképezi, aki tanításával mozgásba hozta a tan kerekét; a kerék ábrázolása a „Buddha megforgatja a tan kerekét” címet viselő első Buddha-beszédre (Dhammacsakkappavattana-szutta) is utal. A nyolc küllőjű kerék a buddhista tanításban megfogalmazódó úgynevezett ’nemes nyolcrétű ösvény’ (szankszrit árja-astángika-márga, páli arijó atthangikó maggó) jelképe, amelynek célja a szenvedés, a szakadatlan újjászületések körforgásának megszüntetése.
[17] A Buddha tanítása szerint „E nyolc világi szél tartja forgásban a világot, s a világ e nyolc világi szél körül forog: nyereség és veszteség, hírnév és szégyen, dicséret és szidalom, boldogság és szenvedés.” (Anguttara-nikája VIII. 6.) A nyolc úgynevezett lókadharmát (’jig rten gyi chos brgyad) az indiai mahájána irodalom is a világ foglalataként jellemzi. A nyolc világi dharma meghaladására Tibetben a tizenkettedik századtól kezdve kifejlődött egy speciális „szellemi gyakorlat” (lo-dzsong), amely tudatosan megfordítja a szokásos viselkedésmintákat: a „normális” viselkedés helyébe a veszteség, jelentéktelenség, szidalom és fájdalom önkéntes vállalása lép a rendíthetetlen derű és kiegyensúlyozottság elérése érdekében.
[18] A buddhista világképben a négy égtáj irányainak megfelelően négy fő kontinens van: keleten a Púrvavidéha, délen a Dzsambudvípa, nyugaton a Gódáníja és északon az Uttarakuru. A déli kontinens, Dzsambudvípa az emberek lakhelye. Egyedül itt találkozhat az ember a buddhista tanítással és itt válhat elérhetővé számára a megvilágosodás.
