Miközben a világot egyre inkább elárasztja a műanyag hulladék, felértékelődik, fel kell, hogy értékelődjön a természetes (vagyis a természetből származó, és oda visszaépülni képes) anyagok használata. Az egyik ilyen, leggyakrabban és legsokoldalúbban felhasznált anyag – legalábbis Dél- és Délkelet-Ázsiában, illetve Távol-Keleten – a bambusz.
Sorozatunk második részében a bambusz használatával foglalkozunk.
♦
Bambuszhasználat
Azon túl, hogy dísznövényként világszerte termesztik, a mindennapi élet használati tárgyainak sokasága készíthető bambuszból. Állítólag mintegy ezerötszázféle célra alkalmas. Először lássunk egy egyszerű felsorolást ebből a sokféleségből: kosár, doboz, vödör, váza, pároló szita, evőpálcika, ivókupa, vágódeszka, fogpiszkáló, akupunktúratű, pipa, fésű, legyező, napernyő, esernyő, vízálló kalap és kabát, sétapálca, cipőkanál, horgászbot, csingafa (vízhordó rúd), létra, varsa, csapda, állatketrec, kalitka, méhkaptár, persely, különféle szerszámok, bútorok, padlóburkolat, alvószőnyeg (vékony hasítékokból szőve), függöny, roló, térelválasztó rács, kerítés, kerti pihenő, pavilon, építkezési állvány, ház (megfelelően megépítve földrengésálló lehet), tetőcserép, kötél, függőhíd, csónak, tutaj, vízvezeték,[1] fúrószár és gázvezeték,[2] gyerekjátékok (bambuszröppentyű, „bambuszló” vagy zhuma, papírsárkány), lándzsa és dárda, íj, nyíl,[3] tegez, szélkolomp, különféle hangszerek. Mindezt ki kell egészítenünk további érdekes részletekkel.
A kínai műveltség legkorábbi műveit bambuszhasítékokra (jian) írták, s összefűzve, tekercsekben tárolták. Az egyik legrégebbi krónika címe is erre utal: Bambusz évkönyvek (Zhu shu jinian). Később a papírkészítés alapanyaga is a bambusz volt, sőt ez napjainkban is az iparág meghatározó nyersanyaga Kínában és Indiában.
A kínai újévi tűzijáték „durranó békája”, azaz petárdája egy bambuszcsőből készül.[4] Malajziában hasonló céllal bambuszágyút (meriam buluh) használnak, aminek külön fesztiválja van a Ramadan végén. A 11. század táján megépített első kínai ágyúk csőanyagául is bambusznádak szolgáltak (ezek a később már bronzból készített huocsongok), csakúgy, mint a korai tűzlándzsák (a lőfegyver és a lángszóró kombinációi) elkészítéséhez is. A közelmúlt háborúiban bambuszrudakat alkalmaztak vas helyett a beton erősítésére, ami így három-négyszeresére növelte annak terhelhetőségét. A kezdetleges izzólámpák szénszálai elszenesített bambuszrostok voltak. A bambuszhamut régen sópótlónak használták, később elemek, akkumulátorok gyártásához is.
Japán kertekben láthatunk és hallhatunk egyfajta libikókaszerű vízi játékot, a bambuszból készült shishi odoshit. Ezt „eredetileg a japán parasztok vagy kertészek a szarvasok és más vadak elriasztására állították fel”,[5] ugyanis a ráfolyó víztől mozgatva a bambuszcső rendszeresen hangos koppanással visszacsapódik az alatta elhelyezett kőre. Napjainkban inkább atmoszférateremtő szerepe van, egyfajta misztikus hangulatot kölcsönöz a kertnek.
A rituális japán teaszertartások nélkülözhetetlen elemei a csak bizonyos bambuszfajokból készíthető eszközök: egy kis bambusz habverővel (csaszen) keverik a teaport (maccsa), de bambuszból készül a teáskanál (csasaku) és általában maga a teaszoba (csasicu) is. Szintén Japánban a sintó szentélyeket gyakran egy bambuszerdő veszi körül a gonosz elleni szent akadály részeként. Továbbá „Japán némely vidékein a 8. század óta évente rendeznek bambuszhasító ünnepet, amit egy tisztító szertartással pap nyit meg, mielőtt a falu fiatal férfiai elkezdik hasogatni a friss bambusznádakat.”[6] Az egyik japán harcművészetben, a kendóban a shinai nevű bambuszkarddal küzdenek, amely szó a shinau („hajlítani”) igéből származik, és eredetileg a shinai-take (rugalmas bambusz) rövidítése volt. Az igazságszolgáltatás több országban használta a bambuszbotütést, a bűn nagyságához mért számban.
A borneói dajakoknál és a Hawaii-szigetek lakóinál egy rituális bambuszkéssel vágták el az újszülött csecsemők köldökzsinórját. Hawaii népének ősi leleménye, hogy tűzgyújtáskor üreges bambuszcsöveken keresztül fújták a levegőt a parázsra. Ezt az eszközt „ohe puhi ahinak” hívták.[7]
A hindú és dzsain esküvői szertartásokat egy hagyományosan bambuszból készült, feldíszített baldachinszerű építmény, a mandap alatt tartják. Ennek használata ősi szokás, aminek leírása a Ramacharitamanasban (egy 16. századi epikus költemény) és különböző szanszkrit szövegekben olvasható.
A halottkultuszok közül az Indonéziában, Dél-Szulavézin élő toradzsa népcsoportot hozhatjuk példaként, akiknél az elhunytat társadalmi rangja és gazdagsága szerint is képviselő, a sírját őrző képmás a tau tau. Ezt a kevésbé tehetősek nem fából, hanem bambuszból készítik el.[8]
Nemcsak természetes formájában, merev elemként használható fel a bambusz, hanem szálas anyagként is. Egy 2003-ban Amerikában szabadalmaztatott technológiai eljárásnak köszönhetően a bambuszból kinyert cellulózból bambuszszál (tehát egy természetes alapanyagú mesterséges szál, viszkóz) készíthető, amit a textilgyártás széles körben felhasznál, akár pamuttal vagy kenderrel keverve is. A bambusztextil igen puha, nedvszívó, és légáteresztő képessége pedig nagy.
A bambusznak a keleti gasztronómiában is nagy jelentősége van. Magvait gabonaként, zsenge hajtásait pedig – elsősorban a Phyllostachys és a Sinocalamus fajok rügyeit – zöldségként fogyasztják, sokféle módon elkészítve. A friss hajtásokat, amikor még csak húsz–harminc centiméter hosszúak, levágják, és külső leveleit lehántva a belsejét eszik. Lin Yutang ennek apropóján fogalmazta meg azt a két elvet, ami megkülönbözteti a kínai konyhát az európaitól. Az egyik, hogy a kínaiak nemcsak az étel illatát, zamatát és színét tartják fontosnak, hanem az állagát – rugalmas vagy ropogós voltát – is. Például „a bambuszhajtás népszerűségében legnagyobb része van annak, hogy fogaink érzik az ifjú hajtások finom ellenállását. A bambuszhajtás kedvelése alighanem legtipikusabb példája a kínai ízlésnek. Nem olajos, hanem valami tündéri »röpkeség« van benne. De a legfontosabb, hogy zamatossá teszi a vele együtt elkészített húst, s viszont maga is átveszi [annak] zamatát. Ez a második elv: a zamatok keverésének elve.”[9] Tegyük hozzá, hogy a bambuszrügyek fogyasztásának elterjedéséhez a buddhizmus által megkövetelt vegetáriánus életmód is hozzájárult. A 10. században élt Zan Ning buddhista szerzetes Sun Pu (= Bambuszrügy kézikönyv) című műve kilencvennyolc különféle elkészítési módról tartalmaz recepteket.
Galéria: Bambuszrügyek lehántolás előtt és után (a további képekhez lapozzon)
A bambusz üreges szára edényként is használható, például Indokínában ízletes csemege a bambuszcsőbe töltött édes rizs, amit parázson sütve készítenek el.[10] Az ételek kapcsán említsük meg azt is, hogy közismerten a bambuszmedve, vagy – pontatlan kifejezéssel – óriáspanda szinte kizárólagos tápláléka a bambusz. E faj rendszertanilag nem rokona a kis- vagy vörös pandának, más néven a vörös macskamedvének, amely szintén fogyasztja ezt a növényt. Ennek nepáli nevéből (punja, valószínűleg a nigalja punja, azaz „bambuszevő” kifejezésből) származhat a panda szó.
A bambusz az egyik legértékesebb gyógynövény a világon, gyógyhatása sokrétű.[11] A hagyományos kínai gyógyászatban például leveleit láz, hidegrázás, köhögés, gyomor- vagy epebántalmak esetén alkalmazzák. A Phyllostachys nigra szárított gyökere ősi kínai lázcsillapító szer, a Bambusa arundinacea fiatal hajtásrügye – amellett, hogy kiváló táplálék – szabályozza a gyomornedv termelődését.[12] Legtöbb fajuknak igen magas a szilícium-dioxid (kova) tartalma.[13] A szilícium segít megőrizni az ízületek rugalmasságát és mobilitását, valamint részt vesz a csontok remineralizációjában. „A bambuszszárak nóduszaiban termelődő finom szemcsés kovát keleten évszázadok óta orvosságként használják bambuszkámfor vagy tabasír néven”,[14] ami ideges bántalmak, nyavalyatörés és görcsök ellen hatásos, de afrodiziákumként is számon tartják.
A környezetvédelemben is jelentős szerepe van a bambusznak. Kiválóan alkalmas a fitoremediációra (= szennyezett környezet megtisztítása növények segítségével), ami az úgynevezett bioszorpció (= káros anyagok megkötése élőlény által) révén valósul meg. Kiváló talajerózió-gátló, ezért jól alkalmazható a kiirtott őserdők és az erodált trópusi területek rehabilitációjának kezdeti szakaszában.[15] A fenntarthatósághoz is hozzájárul, hiszen az egyik leggyorsabban és legsűrűbben növő növény, amelynek levágását követő regenerálódása nagyon kevés időt vesz igénybe, s így folyamatosan újra és újra kitermelhető. Ráadásul harmincöt százalékkal több szén-dioxidot nyel el, mint egy ugyanolyan területű erdő.
Meg kell még említenünk, hogy sokan tévesen hiszik a „rattan bútorokat” bambuszból készültnek, de ezek a rattanpálma vagy rotáng (Calamus rotang) hajlékony és tömör – tehát nem üreges! – száraiból állnak. Az újabban divatos „szerencsehozó bambusz” sem igazi bambusz, hanem a fehérszélű sárkányfa (Dracaena sanderana) egy változata, amit ügyes kertészek és marketingesek hoztak létre, üzleti céllal. Helytelenül nevezik bambusznak a rá emlékeztető díszfű, az olasznád (Arundo donax) szárát, sőt helyenként a gyékény virágzatát („buzogányát”) is.
Folytatjuk!
Jegyzetek
[1] Egy kínai polihisztor, Szu Tung-po (1037–1101) a festészet mellett várostervezéssel is foglalkozott, s megépítette a valaha volt legnagyobb bambusz vízhálózatot Hangcsouban 1089-ben és Kantonban 1096-ban. (In Bill Laws: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet. Budapest, 2016, Kossuth Kiadó, 19. o. Molnár V. Attila és Papp Mária fordítása.)
[2] „Irodalmi adatok szerint elsőként Kínában találtak földgázt, miközben bambuszból készített fúrószárakkal konyhasó, illetve sólé után kutattak. […] A sótermelés melléktermékeként feltörő földgázt bambusz vezetékeken elvezették, és öntöttvasból készített égőkön elégetve a sólé bepárlására használták fel.” Bányászati és Kohászati Lapok – Bányászat, CXLI. évfolyam (2008) 4. sz. 44. o. Online: http://real-j.mtak.hu/13372/1/bklbanyaszat_2008_4.pdf
[3] A japánok a szásza (Sasa) nevű bambuszból állították elő a szamurájhadsereg nyílvesszőállományát. Kínában a Shu Jing (A történelem könyve) szerint Yu császár idejében (Kr. e. 2000 körül) a kis fejedelemségek évente adóztak nyílnak való bambusszal.
[4] V. ö. „Kínában a rakéta a 12. század vége felé tűnik fel: a Szung-udvarban rendezett tűzijáték során bambuszt alacsony salétromsav tartalmú robbanó keverékkel töltöttek meg, s az egérként ide-oda cikázott; innen »földi egér« neve. […]. Hasonlóan kapta nevét a béka nevű röppentyűfajta, amely béka módjára ugrándozott.” (In Balázsi József Attila: Pusztító eszközök nevei a magyar nyelvben. Magyar Nyelv. CXIII. évf. (2017) 2. sz. 198. o. Online: http://real.mtak.hu/60132/1/BalazsiJA_MNy_17_2_u.pdf
[5] Online: https://terebess.hu/konyvkiadas/szorolapok/shishi.html
[6] Tihanyi György, Kósa Géza: Bambuszok és díszfüvek képeskönyve. Budapest, 1998, Kertek 2000 Kiadó, 38. o.
[7] Online: https://www.canoeplants.com/ohe.html
[8] Online: https://en.wikipedia.org/wiki/Tau_tau
[9] Online: https://terebess.hu/keletkultinfo/kinaikonyhatort.html
[10] Czeiner Nándorné: Thaiföld – Laosz útinapló. Online: https://terebess.hu/keletkultinfo/thailaosz.html
[11] Online: https://egeszsegter.hu/cikk/1111/a-bambusz-az-egyik-legertekesebb-gyogynovenyunk-a-vilagon
[12] Online: http://www.melius.hu/gyogy/gyogynov-a-zuj.pdf
[13] Érdemes megemlítenünk, hogy miközben a földi életet biokémiailag „szén alapúnak” tekintjük, felvethető a szilícium alapú élet lehetősége is, mivel ennek is négy vegyértékelektronja van. Habár a szilícium az egyik leggyakoribb kémiai elem a földkéregben, az élővilágban mégsem vált meghatározóvá. Az egyik kivételt éppen a bambuszok jelentik, rajtuk kívül a sugárállatkák (Radiolaria), kovaszivacsok, kovamoszatok, zsurlók, sások testfelépítésében is fontos szerepet játszik. Tegyük hozzá: korunk technikájának viszont egyik legfontosabb anyaga (a számítógépek processzoraiban, napelemekben, ötvözőanyagként stb.).
[14] Online: https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/bambu.html – Avicenna és más arab orvosok már 940 körül megemlítik műveikben.
[15] Major István, Oriel Herreira Bonilla: Az istenek ajándéka, a bambusz. Természet Világa – Természettudományi Közlöny. CXXXV. évf. 5. sz. (2004. május) 215. o.
