Miközben a világot egyre inkább elárasztja a műanyag hulladék, felértékelődik – fel kell, hogy értékelődjön – a természetes (vagyis a természetből származó, és oda visszaépülni képes) anyagok használata. Az egyik ilyen, leggyakrabban és legsokoldalúbban felhasznált anyag – legalábbis Dél- és Délkelet-Ázsiában, illetve Távol-Keleten – a bambusz. Habár a világ minden trópusi és szubtrópusi területén őshonos e növény, sehol nincs akkora szerepe az emberek életében – mégpedig annak szinte teljes egészére kiterjedően –, mint ebben a térségben. A legdurvább hétköznapoktól a legkifinomultabb művészetekig, a legföldhözragadtabb praktikumtól a legfennköltebb költészetig és legelmélyültebb bölcseletig mindenütt találkozhatunk vele. A bambusznak ezt a mindent átható jelenlétét és az emberrel való szoros kapcsolatát jól kifejezi egy vietnámi közmondás: „A bambusz a testvérem”. A kínaiak „Kína barátjának” is nevezik, s vannak akik „Isten ajándékának” tekintik.
Sorozatunk első részében a biológia felől közelítünk a bambuszhoz.
♦
Nem is fa igazából, / bokornál mégis nagyobb. / Mitől lett olyan egyenes, / miért oly tiszta belül? / Szeretem: egyenes és tiszta, / mert színe zöld, télen is az.
Bambuszbiológia
Egy európai ember számára, aki az erdőről alkotott fogalmának biztos tudatában él, rendkívül megkapó, sőt meghökkentő, ha eljutván egy bambuszerdőbe megtapasztalhatja: „ez valami egészen más”. Bizonyosan rabul ejti – miként az ottaniakat is ősidők óta – ennek a növénynek a kecsessége, eleganciája, égbetörő egyenessége, hajlékonysága, felületének simasága, levelei zizegésének semmivel össze nem téveszthető hangja, és egyáltalán az egész – a bambuszra és a bambuszerdőre vonatkozó – összkép varázslatossága.
A bambuszok a biológiai rendszertan (taxonómia) szerint az egyszikűek (Monocotyledonæ) osztályába, a pázsitfűfélék (Gramineæ, más néven Poaceæ) családjába tartoznak, vagyis a legfontosabb emberi táplálékul szolgáló gabonafélék (például búza, rizs) rokonai. E csoporton belül a Bambusoideæ alcsalád több mint hetven nemzetsége – közel ezerkétszáz fajjal – fás szárú bambusz, további huszonöt nemzetsége – mintegy százhatvan faj – pedig fűszerű bambusz. Mivel örökzöld növények, levélváltásuk folyamatos, bár tavasszal és nyár végén a legintenzívebb. Föld alatti hajtásaik a gyöktörzsek (rizómák), az ebből fejlődő rügyekből lesznek a föld feletti hajtások. Egyenesen álló, hengeres és üreges száruk ízekre tagolódik, azaz szárcsomók (nóduszok) és szárközök (internódiumok) váltakoznak rajta. A legtöbb bambuszfaj szárának színe zöld, de találunk a sárgától a bíboron át egészen a feketéig sokféle színű és árnyalatú fajokat is. Növekedésük rendkívül gyors, egyes fajok huszonnégy óra leforgása alatt képesek hetven–száz centimétert is nőni.[1] Sőt, egy vizsgálat során a madake néven is ismert óriás bambusz (Phyllostachys bambusoides) estében egy nap alatt százharminckettő centiméter növekedést figyeltek meg, vagyis közel 1 millimétert percenként. Ezt a gyöktörzsükben tárolt nagy mennyiségű, könnyen mobilizálható tartalék tápanyag teszi lehetővé. „A bambusz növekedésének kezdete Kínában ősidők óta időmutatónak, jeles napnak számított. Hallani, amint ropog a föld a növő bambuszsarjak alatt, ettől kezdve számították a tavasz érkezését.”[2]
A fáktól eltérően a bambuszok szárának átmérőjéből a koruk nem határozható meg, ugyanis miután elérik a teljes kifejlettségüket, attól kezdve egyforma vastagságú és magasságú szárakat fejlesztenek, gyarapodásukat tehát a szárak számának és ezzel a levéltömeg mennyiségének növelésével érik el. Habár legtöbb fajuk magassága három–tíz méter közötti, kettő–öt centiméter szárvastagsággal, akadnak harminc–negyven méter magasak és tizenöt centiméternél vastagabbak is, így ezek a világ legnagyobb szalmaszárai. Az ágképződés közvetlenül a nóduszok feletti rügyekből indul ki, egyes fajoknál csak a szárak felső harmadán, s ezeken fejlődnek ki a lándzsa alakú levelek.
A bambuszok nagyon ritkán virágzanak, fajtól függően tizennyolc–százhúsz évente (a kisebb termetű fajok gyakrabban), és utána a legtöbb növény elpusztul. Ha a rizómájuk megmarad, ez újabb hajtásokat hozhat. „Ha a kínaiak azt mondják, »majd, ha virágzik a bambusz«, azt jelenti, sohanapján. Bár legendák szólnak arról, hogy éhínségek idején a nép fohászkodását meghallgatta az ég, a bambusz termést hozott, és megmenekültek. Ez a »bambuszrizs« valóban értékes táplálék, egyharmada szénhidrát, és több mint tíz százaléka fehérje.”[3] Egy konkrét esetet 1812-ből ismerünk, amikor Indiát mentette meg az éhínségtől a bambuszok e váratlanul beköszöntő termése.[4]
Alkalmazkodóképességüket jól mutatja széles elterjedtségük. Többségében a meleg, párás, kiegyenlített klímájú térségben (a Ráktérítő és a Baktérítő között) élnek, sík-, domb- és hegyvidéken egyaránt, mégis kevés faj hatol ezer méter tengerszint feletti magasság fölé (néhol négyezer méterig, illetve a hóhatárig). A legtöbb faj hőmérsékleti optimuma nyolc–harminchat Celsius-fok között van. A legnagyobb bambuszos területekkel rendelkező országok: Kína, India, Mianmar (Burma), Thaiföld, Banglades, Kambodzsa, Vietnám. Ezekben az országokban és a délkelet-ázsiai szigetvilágban él a ma ismert bambuszok hetven százaléka. Mindezek közül is a leggazdagabb terület Kína, amit egyúttal a bambuszok géncentrumának is tartanak, és „ahol huszonhat–huszonnyolc nemzetségük háromszáztizenegy faja él”.[5] Nagyjából százötven fajuk számít – ha különböző mértékben is – fagytűrőnek, ezek révén a mérsékelt övezetben is elterjedhettek, elsősorban emberi közreműködéssel, Európa és Észak-Amerika kertjeiben, parkjaiban.
Lássunk néhány példát rendkívüli ellenálló- és túlélő képességükre is. Hirosimában az atomtámadás okozta pusztulás után állítólag ez volt az első növény, amelyik újra kihajtott! „Amikor az amerikaiak egy Orange nevű lombtalanító szerrel bombázták Vietnamot, a légi felvételek szerint a bambuszfák zöldek maradtak, vagy például a földbe jutott fáradt olajat a bambusz semlegesítette, és néhány év alatt a föld ismét termékennyé vált. (…). Régebben, ha földrengés volt Ecuadorban vagy Indiában, akkor a bambuszerdőbe menekültek a lakosok, hiszen ott nem nyílott szét a föld. Ugyanis olyan hatalmas és összetartó a gyökérrendszerük, mint egy pókháló.”[6] Továbbá nagy előnye – ami sok fafajnál értékesebbé teszi – hogy nem eszik meg a fapusztító rovarok, a szúbogarak és a termeszek. Ennek oka, hogy a fiatal növény méreganyagot (ciánhidrogént) termel, ami néhány fajnál az emberre is veszélyes lehet. Mindezen túl nem korhadékony, a belőle készült tárgyak– a régészeti leletek[7] tanúsága szerint – több száz, vagy akár kétezer év után is épségben kerülnek elő a föld alól.
Meg kell még említenünk a bambusz-szárak egy érdekes sajátosságát, ami ráadásul összefügg magának a „bambusz” szónak az etimológiájával. A legáltalánosabb szóeredeztetés[8] a maláj bambut jelöli meg közvetítő szóként (tehát nem végső forrásként), viszont egy további magyarázat lehetségesnek tartja e szó onomatopoetikus (hangutánzó - hangfestő) keletkezését, ugyanis az égő bambuszok – mivel az üregeikben lévő levegő felforrósodik, kitágul és szétrepeszti a szárakat – hangos „bam-bam” kíséretében durrannak szét.[9] „Kínában egész falvak vannak, melyek egyedüli építőanyaga a bambusz (…). Az ily bambuszfalvak égése irtózatos, ha egy ház kigyúl, az egész falu leég; a lángoló nád mennydörgésszerűleg ropog s a bennszülöttek a mollukki szigeteken azt hiszik, hogy a ropogásban e szót lehet hallani »bambu, bambu«”[10] Mindezt kiegészíthetjük egy további nyelvi érdekességgel. „A kínaiban a bambusz (csu), a kívánság, és az ima szó kiejtése nagyon hasonló. Erre a következő magyarázatot adják: a tűzre dobott bambusznád erős, reccsenő hang kíséretében kidurran. Az ilyen bambuszból rakott »zajos« tűz segít távol tartani a démonokat és biztosítja, hogy az istenek meghallják a békéért és nyugalomért elmondott imákat és kívánságokat.”[11] Ugyanezért előszeretettel szerepeltetik a bambuszt üdvözlőképeken, különböző jókívánságok kifejezésére.[12]
Folytatjuk!
Jegyzetek
[1] Ezen a tulajdonságán alapul egy sajátos „felhasználása”: Kelet- és Dél-Ázsiában a foglyok kínzásának és kivégzésének egy állítólagos formája volt, hogy bambuszrügyek fölé kötözték ki őket, majd a bambuszok növekedésük közben átszúrták az áldozatok testét, akik így keserves kínok között haltak meg. Lásd: https://en.wikipedia.org/wiki/Bamboo_torture
[2] Nagy László: A bambusz „titka”. Természet Világa, CXIV. évf. (1983) 12. sz. 561. o.
[3] Terebess Gábor: Ezerízű Kína. A kínai táplálkozás kultúrtörténete. Budapest, 1986, Helikon Kiadó. Online: https://terebess.hu/gabor/kinaikonyhatort2.html
[4] Ifj. Jankó János: A bambusz. Természettudományi Közlöny, XXI. kötet 242. füzet (1889. október) 492. o.
[5] Tihanyi György, Kósa Géza: Bambuszok és díszfüvek képeskönyve. Budapest, 1998, Kertek 2000 Kiadó, 26. o.
[6] „Karatésok vásárolják” – Interjú Nagy László bambuszkertésszel. Online: https://m.magyarnarancs.hu/lelek/karatesok_vasaroljak_-_nagy_laszlo_bambuszkertesz-72436?pageId=29
[7] Egy 1972-es régészeti feltárás során egy több mint kétezer éves lezárt sírból számos, bambuszcsíkokra írt szöveg került elő, közöttük Szun-ce: A háború művészete 13 fejezete, 1993-ban pedig – szintén egy sírban – a Tao Te Ching egy korai, bambusz-csíkokra írt változatát találták meg, számos filozófiai szöveg társaságában. Ez utóbbi a Kr. e. 300 körülre datálható úgynevezett „Kuotien-i lelet”. Online: https://www.wikiwand.com/hu/A_háború_művészete és https://terebess.hu/keletkultinfo/tao_te_king.pdf
[8] Nemzetközi szó: angol bamboo; német Bambus; francia bambou. Végső forrása talán a szanszkrit vambha (= bambusz), amely esetleg a kannara banbu (= ua.) szón keresztül a malájba került (maláj bambu). Ez a Szumátrán és Jáván használatos maláj szó terjedt el Európában a 16. század táján, valószínűleg portugál tengerészek útján (portugál bambu = ua.). In A Magyar Nyelv Történeti Etimológiai Szótára. I. köt. 235.o.
[9] Online: https://www.bigbamboo.rs/en/blog/bamboo-called-bamboo/
[10] Ifj. Jankó János: i. m. 492. o. – Ebben az összefüggésben érdemes ezt összevetni a bomba szóval, amit nemzetközi vándorszónak tartanak, s „egy robbanást idéző hangutánzó tőre” vezetik vissza (vö. ógörög βόμβος), sőt e szó másodlagos „nagyszerű, pompás, csodálatos” jelentése kapcsán a pompa szóval is.
[11] Tihanyi György, Kósa Géza: i. m. 37. o.
[12] Tokaji Zsolt: Kínai jelképtár. H. n. 2002, Szukits Könyvkiadó, 32. o.
