Ökofilozófia a szellemi hagyományok fényében

Az Ars Naturæ Online az Életharmónia Alapítvány ökofilozófiai műhelyének humánökológiai, kulturális, művészeti, társadalmi kérdésekkel foglalkozó weboldala (internetes oldalunk 2012 óta működik, folyóiratunk először 2010-ben jelent meg). Az ember környezetéhez való viszonyát kutatjuk a tradicionális és a modern civilizációk, a hagyományos és a modern/posztmodern természetfelfogás, létszemlélet és cselekvésmódok összevetésével. Kiemelten foglalkozunk a humánökológia jelenkori feladataival és a tudatökológia irányvonalával. Érdeklődésünk mindenekelőtt az ökológiai válság gyökereinek és megoldási lehetőségeinek, illetve a világvallások, szellemi tradíciók természetszemléletének és életfelfogásának a megismerésére irányul.

A természeti és az emberi világ tanulmányozásával a természet és az ember isteni eredetére szeretnénk rámutatni. Célunk egy értékőrző környezettudatosság kialakítása, hogy a ma élő emberben újra felébresszük a szemlélődés, a csodálkozás képességét, ha úgy tetszik, egy metafizikai szépérzéket, amely minden igazi megújulás, minden megismerés és elmélyült tevékenység alapja.

Álláspontunk szerint a vallási-metafizikai hagyományok magukban foglalják a szükséges alapelveket a környezeti válság megoldásához (méghozzá adott népekre, területekre, sajátos körülményekre alkalmazva). Civilizációs problémáink kezeléséhez mindenekelőtt ezen alapelvek feltárására, mély megértésére, majd szeretetteljes alkalmazására van szükség, nem pedig – olykor rémálomszerű – szekuláris környezeti etikák kidolgozására, tudományos-technikai felfedezésekre vagy transzhumanista utópiák hajszolására. A szellemi tradíciók sokrétű tanításaiból az élet minden területén alkalmazható, az élet teljességére tekintettel lévő környezettudatos cselekvésmódok vezethetők le. Feladatunknak tekintjük, hogy minderre újra és újra ráirányítsuk a figyelmet, tekintet nélkül arra, hogy hányszor ismételjük magunkat.

Amennyire csak lehetőségeink engedik, kitartunk amellett, hogy az ember és a természet nem az úgynevezett „anyagból” származnak. Az ember a természetfölötti létre, az örökkévalóságra rendeltetett, s ez az a forrás, amely a világban életet fakaszt.

Úgy gondoljuk, hogy a mai civilizációban mindenekelőtt a célok, irányulások, eszmék és értékek összezavarodásából és megromlásából fakadnak a legnagyobb problémák. Így ezeken a területeken van szükség leginkább tisztánlátásra. A technika vonatkozásában sem magukra a technikai fejlesztésekre, eszközökre, hanem a létrejöttük mögött álló célok és az egyéni vagy társadalmi felhasználásukból adódó  következmények egymáshoz való viszonyára érdemes koncentrálnunk. Szükség van az ember képességeinek és lehetőségeinek megvilágítására a technika felhasználását illetően, ám egy olyan feltételrendszerben, amely figyelembe veszi az ember hatalmas felelősségét az egész emberi nem és a természet vonatkozásában, továbbá pontos ismeretekkel mérlegeli a technikai civilizáció ártalmas következményeit is.

Oldalunk semmilyen módon nem propagálja a vallási szinkretizmust, határozottan elutasítja a vallások közötti határok eltörlésére, a vallások egyesítésére irányuló törekvéseket, távolságtartóan és kritikusan közelít ezekhez, illetve az úgynevezett New Age-hez köthető mozgalmakhoz is. Ezzel szemben fontosnak tartjuk a világvallások eredeti, ortodox – különösen az emberre és a természetre vonatkozó – tanításainak, valamint a premodern filozófiai irányzatoknak a tanulmányozását, s a lehető legtöbb szinten megvalósuló feltárását ember és természet kapcsolatára vonatkozóan.

Minden civilizáció, minden kultúra alapvető értékeit szakrális hagyományaiban, vallási tanításainak középpontjában találjuk meg. E középpontok köré szerveződő értékeket kötelességünknek érezzük megőrizni, védeni és felmutatni, hiszen olyan korban élünk, amelynek meglehetősen agresszív „kulturális” törekvései – egy sok tekintetben álságos értéksemlegességre hivatkozva – a valódi szellemi és anyagi értékek megsemmisítésében merülnek ki.

Megítélésünk szerint a Nyugat számára a kereszténység mélységes és mindenre kiterjedő tanításainak – lelki-szellemi értelemben megvalósuló – újra megtalálása és szívbéli megélése jelenthetné azt az utat, amely valóban hatékony lépés lenne az élet teljességét átfogó gyógyulás felé. Újra meg kellene találnunk azokat a szellemi gyökereket, amelyek nélkül az élet igazi, erőteljes lüktetése elképzelhetetlen. Ahogy Robert Sarah bíboros megfogalmazta:

„A gyökér az élet elindulása és táplálása: a termékeny földből felveszi az éltető nedveket és a vizet, hogy a növény minden évszakban virulhasson. A gyökér teszi lehetővé a lombfakadást, valamint a virág és a gyümölcs megjelenését. Az élet gyökér nélkül halálra van ítélve. A modern ember gyökereihez való ellentmondásos viszonya egy (…) antropológiai válságból adódik (…). A modern ember attól fél, hogy gyökerei korlátozzák, megkötözik, ezért inkább megtagadja azokat. Ettől szabadnak hiszi magát, pedig valójában sebzetté válik. Olyanná lesz, mint a fáról lehulló száraz levél, melyet kénye-kedve szerint sodor a szél.

Ez a gyökértelenség a Nyugatra jellemző jelenség. Afrikában és Ázsiában még kapcsolatban vagyunk gyökereinkkel, melyek életünket és történelmünket összekötik eredetünk ősi forrásával. A népcsoportoknak, a vallásoknak és a kultúráknak ősi történelmük van, amelyből folyamatosan táplálkoznak. A múlt és a jövő egymásba fonódik, nem lehet őket elválasztani egymástól. Ez a lehorgonyozódás nem determinizmus, hanem a szabadságunk feltétele.”
 

A Hagyomány értékeihez való ragaszkodásunk nem jelenti azt, hogy visszavágyódnánk a múltba, vagy egy kiüresedett, élettelen múltbéli rendet kívánnánk visszahozni. Egy ismert vallástörténész szavaival élve: 

„Az elsődleges okok birodalmába való visszajutás nem teremtené újra a középkor külsődleges megnyilvánulásait, bár talán lehetővé tenné, hogy e megnyilvánulásokat jobban megértsük. (…) Az, ami a középkorban igaz volt, ma még mindig igaz (…); engedjük meg, hogy örökké igaz legyen, hogy »szépség és megismerés egymást feltételezik«. Vajon ebből az következik, hogy a házamat levéltekercs díszekkel kell dekorálnom, ha következetes akarok lenni? Vagy nem szabad, hogy tetsszen nekem egy repülőgép? (…). Ha azt állítom, hogy a művészet elvei szerint működő manufaktúra emberi szempontból magasabb rendű, mint a művészet nélküli ipar, ebből nem következik az, hogy magam körül páncélos lovagokat szeretnék látni. Ha úgy látom, hogy valaminek a használat érdekében történő elkészítése a fogyasztó (és mindannyian fogyasztók vagyunk) számára előnyösebb, mintha valamit a profit érdekében készítenek, mindez nem jelenti azt, hogy antik tárgyakat kellene előállítani. Ha helyesnek találom, hogy a hivatás a személyes fejlődés természetes bázisa (…), nem feltétlenül tévedek pusztán azért, mert ezt az álláspontot Platón és a Bhagavad-gítá képviselte »korábban«.”

Úgy látjuk, hogy az emberiség és a természet jelenlegi állapotát érintő, a szent hagyományok mentén történő globális méretű helyreállítás az emberiség és a föld jelenlegi állapotában nem valósulhat meg. Egy ilyen visszatéréshez emberileg felmérhetetlen lelki–szellemi átalakulásnak kellene végbemennie, amely minden bizonnyal ugyancsak hatalmas fizikai változásokat is magával hozna (mindazonáltal egy isteni beavatkozás esetén a lehetőségét ennek sem zárhatjuk ki).

Ami a jelenlegi helyzetben számunkra bizonyos, hogy egyénileg és kisebb-nagyobb közösségekben az utolsó pillanatig lehetséges a tradicionális értelemben vett helyes élet alapelveinek tudatosítása és gyakorlása: az ember önmagával, embertársaival és a természettel szemben elkövetett romboló cselekedeteinek jóvátétele. Az ember még a halála pillanatában is megmentheti lelkét és vele egész világát: igaz útra térhet. Isten számos úton-módon, visszavonhatatlanul és egyértelműen az ember tudtára adta, és a természet által is arra tanít, hogy nincs reménytelen helyzet, nincs reménytelen ember, nincs helyrehozhatatlan kár. Minden válság legmélyebb pontja ennek felszabadító belátásával ajándékoz meg. Ez az üzenet, amelyre a mai látszólag kilátástalan helyzetben a leginkább emlékeztetnünk kell.