I.
Mióta már, hogy lélegzem a létet!
Szép résznek lenni benne, de van még-szebb…
A lelkem annyi szeretettől részeg – – –
úgy vágyom rá, hogy magam meghaladjam,
hogy titkaiba lássak az Egésznek…!
Abból a Mindenből, ami enyém,
óránként ellop valamit a Semmi.
Én utoljára mégis úgy szeretnék,
épp most, életem napszentületén
minden percben valamit visszavenni…!
Bekószálni a lét rengetegét,
az élet-titkok, -rejtelmek, -csodák
gyönyörűséges labirintusát ---
az Egész Teremtést végigszeretni!!
II.
Ültem a kertben, és elgondolkodtam:
egyetlenegy virágban mennyi Nap van…
és a fölöttem susogó falombban
mennyi föld, mennyi szél és mennyi tenger…
Mennyi élet-akarás és -reménység,
s milyen erővel küzdenek a fényért…!
Kedvenc fám ez az óriás diófa,
mióta fényre sarjadt, őt is szüntelen
élteti, erősíti, védi, óvja,
táplálja föld-, víz-, levegő-elem,
/ahogy engem is táplál a diója,
hogy egészségem egészebb legyen./
S itt ez a rózsaszirom: ha számba veszem,
az ő földjét, az ő szelét, az ő
rózsaszínű tengerét ízlelem…
Hálát kell értük adnom szüntelen.
Hosszan tűnődöm az üzeneten,
mert bizonyos, hogy mindegyik üzen.
Már biztosan tudom, nem csak hiszem:
Isten üzenetrögzítője minden élet,
s üzenetek tárlata a természet.
Bárhova lépek, és bárhova nézek,
minden életben látom az Egészet.
Itt hullámzik, árad, lélegzik velem
ebben
a véges kertben is a Végtelen…
III.
Egy nagy nyugalom hajolt rám az estben.
Sejdíted is már…! – – mintha valami
ilyesmit sóhajtott volna az Isten…
Lásd, fiam, egy életen át veled
van az Egész, és mindvégig szeret!
Átláthatod – – – ez maga az Egész-ség!
Körülötted, fölötted, benned
áramlik,
lüktet,
táncol az Egész Lét.
Érzed az ízét, illatát, zenéjét,
és a zenének minden eleme
hív, hogy táncold az életet vele!
Legyen ez a tánc neked gyönyörűség…!
Te is föld vagy – a föld maga a hűség.
Te is hulláma vagy
szélnek és fénynek,
és tenger vagy – hatalmas, szeretettel
áradó – apadó, ringató tenger,
S bármelyik arcát mutatja az élet,
érezd testvérnek!
És hagyd, hogy kiáradjon a szívedből
élet-szerelmed – – a szeretet-tenger!
Mint mikor ifjan a szerelem átjárt,
úgy érezd az Élet Szimfóniáját,
s akkor átérzed, milyen végtelen-szép – – –
minden végesben ott a végtelenség…![*]
Jegyzet
[*] A festmények Nagy Otília alkotásai. Lásd még: „Fény volt belül?” Nagy Otília kiállítása.
