Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
Minden egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.
Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja
és aki reánk deríti a te világosságod.
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.
Áldjon, Uram téged Hold nénénk
és minden csillaga az égnek;
Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek!
Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden te alkotásodat.

Giotto di Bondone: Szent Ferenc vizet fakaszt (1297–1299)

Áldjon, Uram, tégedet Víz hugunk,
oly nagyon hasznos ő,
oly drága, tiszta és alázatos.
Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.
Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem,
füveket és színes virágokat.
Áldjon, Uram téged minden ember,
ki szerelmedért másnak megbocsát.
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.
Áldjon, Uram, nővérünk, a testi halál,
Aki elől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
És boldogok, akik magukat megadták
te szent akaratodnak,
Második halál nem fog fájni azoknak.
Dicsérjétek Uramat és áldjátok,
És mondjatok hálát neki,
és nagy alázatosan szolgáljátok.

Sík Sándor fordítása (módosítással, lásd a Függeléket)

Giotto di Bondone: Szent Ferenc prédikál a madaraknak (1290. Részlet az Assisi Szent Ferenc-bazilika freskósorozatából)

 

IL CANTICO DELLE CREATURE

 

Altissimu, onnipotente, bon Signore,
tue so’ le laude, la gloria e l’honore et onne benedictione.
Ad te solo, Altissimo, se konfano,
et nullu homo ène dignu te mentovare.
Laudato sie, mi’ Signore, cum tucte le tue creature,
spetialmente messor lo frate sole,
lo qual è iorno, et allumini noi per lui.
Et ellu è bellu e radiante cum grande splendore:
de te, Altissimo, porta significatione.
Laudato si’, mi’ Signore, per sora luna e le stelle:
in celu l’ài formate clarite et pretiose et belle.
Laudato si’, mi’ Signore, per frate vento
et per aere et nubilo et sereno et onne tempo,
per lo quale a le tue creature dài sustentamento.
Laudato si’, mi’ Signore, per sor’aqua,
la quale è multo utile et humile et pretiosa et casta.
Laudato si’, mi’ Signore, per frate focu,
per lo quale ennallumini la nocte:
ed ello è bello et iocundo et robustoso et forte.
Laudato si’, mi’ Signore, per sora nostra matre terra,
la quale ne sustenta et governa,
et produce diversi fructi con coloriti flori et herba.
Laudato si’, mi’ Signore, per quelli ke perdonano per lo tuo amore
et sostengo infirmitate et tribulatione.
Beati quelli ke ‘l sosterrano in pace,
ka da te, Altissimo, sirano incoronati.
Laudato si’, mi’ Signore, per sora nostra morte corporale,
da la quale nullu homo vivente pò skappare:
guai a·cquelli ke morrano ne le peccata mortali;
beati quelli ke trovarà ne le tue sanctissime voluntati,
ka la morte secunda no ‘l farrà male.
Laudate e benedicete mi’ Signore et rengratiate
e serviateli cum grande humilitate.

Pietro Lorenzetti: Madonna Szent Ferenccel és Szent Jánossal (1310–1315)
Assisi Szent Ferenc-bazilika, alsó templom
Assisi Szent Ferenc-bazilika, felső templom

 

Függelék:

I.

A Naphimnusz születéséről

 

„Ferenc e legnépszerűbb és legismertebb művének, »a Naptestvér énekének« keletkezését a Perugiai Legenda meséli el minden részletével együtt. Eszerint a Naphimnusz ujjongása Ferencben nem a sikerek csúcsán, a természet szemlélése közben, a lelkesedés tetőfokán született meg. Éppen ellenkezőleg, szinte a mélyponton. Megírásakor Ferencet szemfájása és egyéb betegségei kínozták, nem tudott aludni, viskójában egerek zavarták, lelkére sötétség nehezedett. Itt hirtelen megértette, mi vár rá az Úrnál. »Nekem tehát ezentúl nagyon kell örvendeznem betegségeimben és gyötrelmeimben, vigaszt kell találnom az Úrban, és mindig hálát kell adnom az Atyaistennek és egyszülött Fiának, Urunknak, Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek a nekem juttatott nagy kegyelemért és áldásért, hogy tudniillik irgalmasságában engem, méltatlan kis szolgáját, még mint testben élő embert kegyes volt országáról biztosítani. Ezért az Úr dicséretére, a mi vigasztalásunkra és szomszédaink épülésére új dicsőítő éneket akarok szerezni az Úr teremtményeiről, melyeket nap mint nap használunk, és amelyek nélkül nem élhetünk, de melyek által az emberi nem súlyosan vét Teremtője ellen. Naponta hálátlanok vagyunk ekkora kegyelemért, mert nem dicsérjük úgy Teremtőnket és minden jó adományozóját, ahogy illenék

Az utolsó két strófa kivételével 1225 áprilisában született. Az olasz irodalom umbriai dialektusban írt egyik első emléke ez, csak két régebbi szövegemlékről tudunk. A fordítót ezért szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a per szó fordítása: Áldott légy, Uram, minden alkotásod-ért, - által. Sík Sándor fordítását az eredeti szerint két helyen módosítottuk. A 12. versben Sík Sándor »testvérünk«-et fordít »nővérünk« helyett; a 14.-ben pedig »az Urat«, »Uramat« helyett.”

Forrás: Assisi Szent Ferenc művei. Újvidék – Szeged – Csíksomlyó, 1993, Agapé /Ferences Források 1/, 120–121. o. Elektronikus változat: Ferences Források. Assisi Szent Ferenc művei.

 

II.

Assisi Szent Ferenc Perugiai legendája

Szent Ferenc súlyos fájdalmak közepette megírja a Naptestvér énekét

 

Mikor itt (ti. San Damianóban) feküdt Szent Ferenc, ötven napig, sőt utána sem tudta érzékelni sem nappal a napfényt, sem éjszaka a tűz világosságát, hanem állandó sötétségben élt a házban és a cellácskában. Ezenfelül szeme éjjel nappal annyira fájt, hogy éjszaka többnyire nem tudott pihenni és aludni. Ez pedig igen ártalmas volt, és nagyon súlyosbította szembaját és más betegségeit. Sőt amikor mégis pihenni és aludni akart volna, annyi egér volt a házban meg a nádból készült és egyik oldalával a háznak támaszkodó kis kunyhóban, s azok úgy járkáltak és futkároztak rajta meg körülötte, hogy nem hagyták aludni, sőt imádság idején különösen zavarták. De nemcsak éjjel, hanem nappal is szerfölött zaklatták, úgyhogy még akkor is, amikor evett, fölmásztak az asztalára. Társai és maga is úgy vélték, ez az ördög incselkedése, mint ahogy az is volt. Ezért egyik éjszaka, látván Szent Ferenc, hogy ennyi nyavalyája van, részvétre gerjedt önmaga iránt, és magában ezt mondta: „lstenem, jöjj segítségemre, tekints betegségeimre, hogy türelmesen el tudjam őket viselni.” Erre hirtelen ezt hallotta lelkében: „Mondd csak, testvér, ha valaki betegségeidért és szorongattatásaidért oly nagy és értékes kincset kínálna neked, mintha az egész föld színaranyból lenne, minden kő drágakő és az összes víz balzsam lenne, te azonban mindezt semmibe vennéd, és úgy bánnál ezekkel az anyagokkal, mint földdel, kövekkel és vízzel, összehasonlítva azzal a nagy és értékes kinccsel, amelyet kaptál, nemde nagyon örülnél neki?” Szent Ferenc így válaszolt: „Nagynak kellene lennie, Uram, annak a kincsnek és mérhetetlennek, különösen értékesnek, nagyon szeretetre méltónak és kívánatosnak.” Így szólt hozzá (a hang): „Akkor hát légy vidám, testvér, és nagyon is örvendezz betegségeid és gyötrelmeid miatt. Egyébként pedig légy olyan nyugodt, mintha már országomban lennél.” Reggel fölkelve azt mondta társainak Szent Ferenc: „Ha a császár valamelyik szolgájának egész országot adományozna, ugye nagyon kellene neki örülnie? De ha az egész birodalmat, nemde sokkal jobban örülne?” Majd ezt mondta nekik: „Nekem tehát ezentúl nagyon kell örvendeznem betegségeimben és gyötrelmeimben, vigaszt kell találnom az Úrban, és mindig hálát kell adnom az Atyaistennek és egyszülött Fiának, Urunknak, Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek a nekem juttatott nagy kegyelemért és áldásért, hogy tudniillik irgalmasságában engem, méltatlan kis szolgáját, még mint testben élő embert kegyes volt országáról biztosítani. Ezért az Úr dicséretére, a mi vigasztalásunkra és szomszédaink épülésére új dicsőítő éneket akarok szerezni az Úr teremtményeiről, melyeket nap mint nap használunk, és amelyek nélkül nem élhetünk, de melyek által az emberi nem súlyosan vét Teremtője ellen. Naponta hálátlanok vagyunk ekkora kegyelemért, mert nem dicsérjük úgy Teremtőnket és minden jó adományozóját, ahogy illenék.” Ezzel leült, gondolkodni kezdett, majd nekifogott: „Mindenható, fölséges és jóságos Úr.” Dallamot is szerzett hozzá, és társainak megtanította, hogy énekeljék. Lelkének ugyanis akkora édességben és vigasztalásban volt része, hogy Pacifik testvérért akart küldeni, akit világi életében a költők királyának neveztek, és aki fejedelmi udvarokba illő nagy mestere volt az énekeknek, és néhány jó és lelki testvért kívánt mellé adni, hogy járják a világot, prédikálva és az Istent dicsérve. Azt akarta ugyanis és azt mondta, hogy mielőtt valamelyikük, aki tud prédikálni, prédikálna a népnek, és a prédikáció után is, énekeljék el az Úr dicséretét, mint az Úr komédiásai. A dicséret végeztével pedig azt akarta, hogy a prédikátor ezt mondja a népnek: „Mi az Úr komédiásai vagyunk, és azt kérjük, azzal jutalmazzatok meg bennünket, hogy igaz bűnbánatot tartotok.” Ezt is mondogatta. „Mert valóban mi mások az Isten szolgái, ha nem komédiásai bizonyos értelemben, akiknek az emberek szívére kell hatniuk és lelki örömre kell őket hangolniuk?” Ezt elsősorban a kis testvérekről szokta mondani, akiket a nép lelke üdvösségéért kapott. Az Úr dicséretének, amelyet szerzett, tudniillik a „Mindenható, fölséges és jóságos Úr” kezdetűnek címet is adott: „Naptestvér éneke”, mert a nap szebb minden más teremtménynél, és mindennél jobban hasonlít Istenre. Ezért szokta mondani: „Reggel, mikor a nap fölkel, minden embernek kötelessége lenne, hogy dicsérje Istent, aki teremtette őt, mert általa világosodik meg szemünk nappal. Este pedig, mikor bealkonyodik, minden embernek kötelessége lenne, hogy dicsérje Istent egy másik teremtményéért, a tűz testvérért, mert általa van világossága szemünknek éjjel.” Majd ezt mondta: „Mindnyájan olyanok vagyunk, mint a vakok, az Úr pedig e két teremtménye révén gyújt világosságot szemünknek. Így ezekért és minden más teremtményéért, melyeket naponta használunk, különösen és mindig dicsérnünk kell a dicsőséges Teremtőt.” Ezt egészségesen és betegsége idején is készségesen megtette és gyakorolta, és másokat is szívesen buzdított az Úr dicséretére. Sőt, amikor betegsége súlyosbodott, ő maga szokta elkezdeni az Úr dicséretét, később pedig társaival énekeltette, hogy az Úr dicséretének vigasztalása révén feledhesse a fájdalmak és a betegségek keserűségét. Így tett egészen halála napjáig.

Forrás: Ferences Források. Assisi Szent Ferenc Perugiai legendája.

Lásd még: fr. Lovász László Rajmund O.F.M.: Assisi Szent Ferenc természetfelfogása. Valamint Sophie Latour: Assisi Szent Ferenc munkaéthosza és természethez való viszonya. Ars Naturæ (Szeged), I. évf. 1–2. sz.