Kultúra, életmód, önismeret

A vallások mint a szellemi kibontakozás korlátjáról, ám – ezzel egyidejűleg – mint megszentelt térről beszéltek a testről.

Még ha az ember meg is őrzi hitét, egyre inkább elfelejti, hogy mik a vallás alapvető követelményei; megdöbbentik e világ elemi csapásai, de fel sem merül benne, hogy talán a kegyelem aktusai ezek, hiszen a halálhoz hasonlóan szétszakítják a földi illúzió fátylát, lehetővé téve az ember számára, hogy „még halála előtt meghaljon”, és így legyőzze a halált…

Az alábbiakban a 20. századi India egyik legismertebb és vitathatatlan hitelességű bölcse úgy énekli meg a papadam készítésének módját, hogy közben a szellemi önmegvalósítás fő fázisait is bemutatja. A tény, hogy az ételkészítés alkalmas a spirituális út szimbolikus leírására, az étel/étkezés/ételkészítés ősi misztériumaira, szellemiséggel való kapcsolatára utal.

A modernkori gyengélkedés egyik tünete és az integrális bölcsesség elvesztésének egyik következménye az emberek körében elharapódzó zűrzavar az ételeket, étrendet és táplálkozást illetően. Köztudott, hogy a modern, ipari élelmiszerek nem úgy táplálnak minket, mint a múlt ételei, ám az emberi lények számára megfelelő élelmezés hagyományos feltételei – a világ néhány részét leszámítva – teljesen eltűntek.

Önmagunk megőrlése metanoia, amit „általában »megbánásként« adnak vissza, az szó szerinti értelemben »a gondolkozásmód megváltozása«, vagyis intellektuális metamorfózis (…), a teljes lény átalakulása: az emberi gondolkozásnak isteni értéssé”. Ahogy a durva gabonaszem fogyasztásra alkalmas finom lisztté alakul, úgy „őröljük” önmagunkat, megszabadulva gyengeségtől, vágyakozástól és elbizakodottságtól, oly anyaggá, mely alkalmas arra, hogy Ő megváltsa.

A tradicionális és szakrális pszichológia magától értetődőnek tekinti, hogy az élet, a létesülés (bhava, geneszisz) egy önmagán túlmutató célhoz vezető eszköz, nem pedig olyasmi, amit minden áron fenn kellene tartani. A tradicionális pszichológia valójában nem megfigyelésen alapszik; a szubjektív megtapasztalás tudománya. Igazsága nem olyasféle, ami statisztikai demonstrációra alkalmas; csak az avatott szemlélődő kontemplációja által igazolható.

Az önmegismerés megelőzi a világ megismerését. Önmegismerés az, ami végső soron „önmaga(m)” (Selbst) megismerését, a saját én metafizikai hátterének a megismerését jelenti. A társadalom és a természet megismerése, jóllehet velejárója, sőt elősegítője minden önmegismerésnek, csak származtatott lehet.

A vallásos szemléletmódok közötti számos különbség ellenére a nagy vallási tradíciókban meglepő egyezések léteznek az ember és különböző énjeinek természetére vonatkozóan. Szeretnék megvizsgálni néhányat e teológiai koncepciók közül, és megmutatni, bizonyos esetekben hogyan használhatjuk terápiás célokra.

A pszichológia csaknem százéves praxisa után kétségtelenül kiderült, hogy a pszichológia módszereinek alkalmazása következtében az ember nem válik harmonizáltabbá, hanem a rejtőzés technikája lett fejlettebb. A pszichológiai eljárások eredménye, hogy az ember nem ébred fel, hanem a felébredés elől még mélyebbre bújik. Ahelyett, hogy megnyílna és megoldódna, e módszerek segítségével megtanul még jobban elrejtőzni.

Egészen napjainkig nem volt olyan, aki ne mosolygott volna, amikor valaki „démonokról” beszélt. Úgy tűnhetett, hogy puszta szóhasználatról, vagy egy „középkori babona” fecsegő asszonyok által fenntartott maradványáról van szó. A legmodernebb pszichológia képviselői mégis újra elővettek ilyen nézeteket.

A művészi munkában az ember a szellemi értékeket közvetlenül megvalósítja, s így az anyagi természetet közvetlenül műveli. Ez a munka minden egyéb munkának példaképe, s irigyelt álma. És egészen biztos, hogy amíg az élet minden területén ugyanazt a realizálást, amit a művész él, nem sikerül megvalósítani, addig mindennemű munkareform, törvény, elmélet, kényszer teljesen hiábavaló.