Ecsedi István

(1885–1936)

Magyar etnográfus, múzeumigazgató. Etnográfusként elsősorban az alföldi pásztor- és tiszai halászélettel foglalkozott, úttörő jelentőségű munkát végzett a népi vadfogással és táplálkozással kapcsolatban, összegyűjtötte a hortobágyi pásztor- és betyárnótákat. Számos újdonság mellett a nevéhez fűződik Magyarország első pusztai múzeumának létrehozása is 1934-ben. A Hortobággyal kapcsolatos kutatásai jelentősen hozzájárultak e tájegységről alkotott képünk elmélyítéséhez. A népi vadászatról, halászatról és táplálkozásról szóló tanulmányai úttörő jellegűek. Főbb művei: A Hortobágy-puszta és élete (Debrecen, 1914), Poros országutakon (Debrecen, 1925), Hortobágyi pásztor- és betyárnóták dallamokkal (Debrecen, 1927), Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon (Debrecen, 1933), Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken (Debrecen, 1934).

„Bizonyos, hogy az Alföld nem nevelt turistákat, akik szeretetükkel összekapcsolnák a magyar lelket az Alfölddel. A magyar föld népe szereti őszintén, öntudatlanul a földet, mely szülte, táplálja és végre eltakarja. Szerelmét néhány egyszerű dalban öntötte ki. Ámde ki vette észre az egyszerű szívnek egyszerű meleg rezgéseit? Az átutazók megcsudálják a pusztát, a kanyargó folyókat, az egyedül unatkozó kutágasokat, a varjúrugta csárdát. A költészet nemes varázsával vonták be, mint ősi magyar érdekességeket. Ámde turisztikai leírás vagy csak a kedves vonatkozások feljegyzése, a lüktető magyar lélek lehelete nem ihlette meg tollukat.” (Ecsedi István: Poros országútakon)