„Vajon nem példa értékű-e a csermely? Nem épít, mégis hatalmas, királyi csarnok nő körülötte a fák ágaiból. Nem játszik semmilyen hangszeren, de azáltal, hogy az erdő adta lehetőségek ritmusa szerint folyik, szüntelen, tiszta zenével tölti meg csarnokát. Nem keresi a végtelent, de természetének törvényét követve mégis eltűnik a tenger ölelésében.”

Kurt Almqvist

 

 

„A lények: virágok, fák, csillagok, madarak csak […] az Isten előtt való nevezetességet ismerik; egyedül az ember elégszik meg kevesebbel: az emberiség előtt való nevezetességgel.”

Hamvas Béla

 

 

„Természetesen sosem fogunk – és nem is kell, hogy ezt kívánjuk – visszatérni a kőkor ártatlan világához. Sosem tudjuk nem-ismertté tenni, amit a természet tudományos vizsgálata elénk tárt, miközben leírta számukra legapróbb részleteiben és a legtágabb körben a »természet zöld búrája« alatt rejlő képet. De amíg nem tapasztaltuk meg minden dolog egységét, nem mint természeti tényt, hanem élő jelenlétet, sohasem fogjuk, a korai misztikus Traherne szavaival élve, »helyesen« ismerni a világot. (…)


William-Adolphe Bouguereau: Művészet és irodalom (1867 körül)

Szekuláris világunkban megszokott, hogy a tudósokra az igazság letéteményeseiként, a művészetekre pedig szórakozásként tekintünk: úgy vélem, ez egy teljességgel elhibázott attitűd. Talán meg kellene fordítani, mivel a költő feladata elénk tárni a valóság teljes látványát és tapasztalatát, mely magában foglalja emberiségünk minden aspektusát valamennyi kor kontextusában – avagy amely inkább minden kort meghatároz az örökkévalóval összefüggésben. Ilyen költők még ebben a században is írtak – gondolok itt Valéryre és Claudelre, Rilkére és Yeatsre, sőt még T. S. Eliotra és Edwin Muirra és Vernon Watkinsra vagy Robert Frostra is – de vannak még mások, akik kevésbé kiérleltek vagy nevezetesek.”

Kathleen Raine: Az alapvető rend

(Ars Naturae III–IV. évf. 5–8. sz.)

 

Elolvasom az írást >>>

Megnézem az 5–8. szám Tartalomjegyzékét >>>

Vissza az Útjelzők rovathoz >>>