„Vajon nem példa értékű-e a csermely? Nem épít, mégis hatalmas, királyi csarnok nő körülötte a fák ágaiból. Nem játszik semmilyen hangszeren, de azáltal, hogy az erdő adta lehetőségek ritmusa szerint folyik, szüntelen, tiszta zenével tölti meg csarnokát. Nem keresi a végtelent, de természetének törvényét követve mégis eltűnik a tenger ölelésében.”

Kurt Almqvist

 

 

„A lények: virágok, fák, csillagok, madarak csak […] az Isten előtt való nevezetességet ismerik; egyedül az ember elégszik meg kevesebbel: az emberiség előtt való nevezetességgel.”

Hamvas Béla

 

 

„»Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul«. Vissza kell tehát térnünk a kezdetekhez, az egyszerű »ház« és »szó« szavakhoz, hogy megérthessük az összetett »ökológia« szó jelentését. Szükséges ehhez, hogy a természet világát »házként« lássuk, amelyben élnünk kell, ám amelyet nem emberi, hanem isteni kéz emelt. Szükséges az is, hogy alaposan megvizsgáljuk ennek a háznak a különböző részeit, végigvonultatván azokat örömtől ragyogó szemeink előtt, s csodálkozva felismerjük: »Ez mind az enyém!« Csakhogy nem azért az enyém, hogy visszaéljek vele, hanem hogy használjam, élvezzem, sőt, szeressem.


(A fényképet készítette: Lerch András ©)

Mi több, amennyiben önmagunkra úgy gondolunk, mint férfira és nőre, akiknek a logosz hatalma, a szavakban való szólás képessége megadatott – továb­bá, ha eltöprengünk ama képességünkön, hogy visszhangozhatjuk az isteni nevet: »Én vagyok« –, s ha végül ráébredünk, mennyire különbözünk a többi élőlényektől Isten házában, amely a természet világa – csak akkor válik számunkra természetessé, hogy megrendülve átérezzük mindeme dicsőség teljes súlyát. Csak ekkor válik természetessé feltenni a csodálkozó kérdést: »Ki vagyok én, hogy ily megtiszteltetésben van részem?« Egyidejűleg csak ekkor válik természetessé a világba kiáltani, miként Péter tette a szent hegyen: »Jó nékünk itt lennünk!«

Gerard Manley Hopkinssal együtt eltöprenghetünk azon is, »A Föld szeme, nyelve, szíve mi más és hol másutt lenne / ha nem a kedves és kitartó emberben?« Valóban kijelenthetjük: »Mily becses vagyok én Istennek, aki számomra megteremtette mindeme dolgokat a mennyben és a földön! Szeretete mily hatalmas, nagylelkű és számítástól mentes irántam!« A Föld nem szólhat a saját érdekében. A Föld csupán annyit tehet, hogy van. Ha hangot ad ki, azt a fák között susogó szélben, az ágakon daloló madarak, a gyökerek között játszadozó állatok képében teszi. Csak az ember képes a Föld javára szót emelni, miképpen Hopkins is a Föld érdekében szólal fel versében. Így az ember nem is annyira ura, mint inkább képviselője a Földnek.”

Peter Milward: Az ökológia metafizikája

(Ars Naturae II. évf. 3–4. sz.)

 

Elolvasom az írást >>>

Megnézem az 3–4. szám Tartalomjegyzékét >>>

Vissza az Útjelzők rovathoz >>>