A materiális világ esszenciálisan szellemi világ. Mit jelent az, hogy »szellemi«? Azt, hogy szubtilisebb, mint az anyagi? Ezt is, de nem ez a lényeg. A világ akkor szellemi, ha tudati természete az átélésben nyilvánvalóvá válik.

László András

 

 

„A lég, a fellegek, az erdő,
Mikéntha minden zengene…
A föld, a csillagok, a tenger,
Minden szívemmel van tele.

És mintha mind lobogna, égne;
Rajongna, élne szikla, rög…
Állat, virág, fa, sőt az ember
Érezne tégedet, Örök!…

[…]

És mintha mind belém ömölne,
Az óceán s a csillagok,
Szín és sugár, dal, illat, éter:
Úgy érzem, én minden vagyok."

Komjáthy Jenő: Az örök dal (részlet)

 

 

„A Rig-véda azt tanítja, hogy Isten az egész természetben felismerhető – a hegyekben, dombokban, folyókban. »Az egyetlen szellem rajtam keresztül áramlik.« Amikor egy hegyen állva nem tudod, hol végződik a hegy, s hol kezdődik a tested, az az igazi imádság. Amint lélegzel, az egész természet lélegzik. Mikor kiengeded a levegőt, az egész hegy minden völgyével együtt a fuvallatokban lélegzik ki. Amint belélegzel, az univerzális életerő pránájának teljessége járja át a tested, csakúgy, mint a völgyeket, a folyókat, a hegyeket. Ez az egyedüli helyes kapcsolat a természettel.”

Szvámí Véda Bháratí

 

 

 

 

Lie-ce a muzsikáról

 

 

Az ősi kínai lant, a Qin pipa – mai nevén ruan –
egyik legkorábbi fennmaradt ábrázolása (5. század körül)

 

Amikor Hu-pa lantját pengette, a madarak táncra kerekedtek, a halak pedig kiugráltak a vízből. Ven, a Cseng-beli muzsikus hallotta ennek hírét, s elhagyva családját, Hsziang zenemester tanítványául szegődött, hogy vele kóboroljon. de három esztendeig hiába érintette ujjával a húrokat, nem sikerült zenét komponálnia. Akkor Hsziang mester így szólt hozzá:

– Legjobb volna hazamenned.

Ven mester félretette lantját, felsóhajtott, és így felelt:

– Nem az a baj, hogy a húrokat nem tudom pengetni, nem is az, hogy nem tudok zenét komponálni, hanem az, hogy ami bennem van, nincs a húrokban, hogy amit szeretnék, nincs  a hangokban. Mindaddig, míg valamit nem tudok belül, a szívemben megragadni, nem felelhet rá kívülről ez a hangszer. Ezért nem merészelem többé kinyújtani kezemet, hogy a húrokat pengessem. De adj nekem egy kis szabad időt, s nézd meg azután, mit tudok.

Nem sokkal ezután újra Hsziang mester elé járult, aki megkérdezte tőle:

– No, hogy boldogulsz a lantoddal?

Ven mester pedig felelte:

– Sikerült megoldanom. Kérlek, győződj meg róla.

Azzal nyomban – tavasz volt – megpendítette az Ősz húrját, s megszólaltatta vele a nyolcadik hónap hangját. És hirtelen hűvös szél támadt, a füvek és fák pedig gyümölcsöt érleltek. Amikor ősz lett, ő megpendítette a Tavasz Húrját, s megszólaltatta a második hónap hangját. Ekkor langyos szellő kezdett fújdogálni, s a füvek és fák virágba borultak. Nyáron megpendítette a Tél Húrját, megszólaltatván a tizenegyedik hónap hangját, mire dér és hó hullott alá,  s hirtelen befagytak a folyók és tavak. Amikor pedig tél lett, megpendítette a Nyár húrját, megszólaltatva az ötödik hónap hangját, mire tűző napfény sütött a földre, s a kemény jég egyszeriben elolvadt. Végül parancsot adott a Kung húrnak, zengjen együtt a másik négy húrral, és ekkor szerencsét hozó szél támadt, áldást hozó felhők úsztak az égen, édes harmat permetezett, bővizű források buggyantak fel.

Hsziang mester mellét verdeste és nagyokat ugrott örömében.

– Csodálatos a játékod! – mondta. – Ehhez mit sem tudna hozzátenni sem Kuang mester, aki muzsikájával hároméves szárazságot okozott, sem pedig Cou Jen, aki sípjába fújva északra is meleg időt varázsolt. Ők is csak azt tehetnék, hogy karjukon a lanttal, kezükben a síppal, tanítványokként kövessenek téged. [*]

 

[*] [Az szépség szíve. Régi kínai esztétikai írások. Budapest, 1974, Európa Könyvkiadó /Mérleg/, 34–36. o. Tőkei Ferenc fordítása. – A szerk.]