A materiális világ esszenciálisan szellemi világ. Mit jelent az, hogy »szellemi«? Azt, hogy szubtilisebb, mint az anyagi? Ezt is, de nem ez a lényeg. A világ akkor szellemi, ha tudati természete az átélésben nyilvánvalóvá válik.

László András

 

 

„A lég, a fellegek, az erdő,
Mikéntha minden zengene…
A föld, a csillagok, a tenger,
Minden szívemmel van tele.

És mintha mind lobogna, égne;
Rajongna, élne szikla, rög…
Állat, virág, fa, sőt az ember
Érezne tégedet, Örök!…

[…]

És mintha mind belém ömölne,
Az óceán s a csillagok,
Szín és sugár, dal, illat, éter:
Úgy érzem, én minden vagyok."

Komjáthy Jenő: Az örök dal (részlet)

 

 

„A Rig-véda azt tanítja, hogy Isten az egész természetben felismerhető – a hegyekben, dombokban, folyókban. »Az egyetlen szellem rajtam keresztül áramlik.« Amikor egy hegyen állva nem tudod, hol végződik a hegy, s hol kezdődik a tested, az az igazi imádság. Amint lélegzel, az egész természet lélegzik. Mikor kiengeded a levegőt, az egész hegy minden völgyével együtt a fuvallatokban lélegzik ki. Amint belélegzel, az univerzális életerő pránájának teljessége járja át a tested, csakúgy, mint a völgyeket, a folyókat, a hegyeket. Ez az egyedüli helyes kapcsolat a természettel.”

Szvámí Véda Bháratí

 

 

 

 

 

José Ortega y Gasset

 

Az erdő

 

 

Hány fából áll egy erdő? Hány házból egy város? A poitiers-i földműves így dalolt:

„La hauteur des maisons
empêche de voir la ville”,

és a német közmondás azt állítja, hogy a fától nem lehet látni az erdőt. Erdőnek és városnak lényegéhez tartozik a mélység, márpedig a mélység végzetesen arra van ítélve, hogy felületté változzék, ha meg akar nyilatkozni.

Vagy kétszáz vaskos tölgyet és karcsú kőrisfát látok most magam körül. Erdő ez? Bizonyos, hogy nem, csak egy csomó fa, melyet látok az erdőből. A tulajdonképpeni erdő azokból a fákból áll, amelyeket nem látok. Az erdő természeténél fogva láthatatlan, azért maradt neve körül minden nyelvben a rejtelemnek valami tompa sugárzása.

Most felállhatok és elindulhatok valamelyik tétova ösvényen, ahol át- meg átröpködnek a rigók. A fákat, melyeket az előbb láttam, más fák helyettesítik majd. Az erdő felbomlik, széthull egymásután megpillantható részek sorozatává. Se sohasem találom ott, ahol szembekerülök vele. Szemünk elől szökik az erdő.


(Fotó: Kocsi Lajos)

Mikor elérünk egy kis tisztásra, mely a növényzetbe beékelődik, úgy tetszik nekünk, hogy egy ember ül ott egy kövön, könyöke a térdén, fejét kezébe hajtja, és hogy éppen mielőtt mi odaérkeztünk volna, felkelt és tovább ment. Az az érzésünk, hogy nem messze tőlünk ismét leült, ugyanabban a helyzetben. Ha engedünk a vágynak, annak a vonzóerőnek, hogy azt az embert meglepjük, az előbbi jelenet újra meg újra ismétlődik.

Az erdő mindig egy kicsit másutt van, mint ahol mi vagyunk. Ahol mi vagyunk, onnan eltűnt és csak friss nyoma maradt ott. A régiek, akik eleven testi formákba vetítették ki érzelmeiket, benépesítették az erdőt lenge nimfákkal. Semmi sincs ennél igazabb és kifejezőbb.

Ahogy mendegélsz, fordítsd hirtelen tekintetedet a sűrűben megnyíló tisztás felé és remegni látod a levegőt, mintha éppen most készülne betelni az űr, melyet egy könnyed, mezítelen test hagyott maga után.

Akármelyik pontjából nézzük is, az erdő tulajdonképpen csak lehetőség. Ösvény, melyen elindulhatunk, forrás, melynek halk csörgedezését hozzánk emelik a csend karjai s amelyet tőlünk néhány lépésnyire felfedezhetünk; dallamok, melyeket odébb madarak énekelnek s a lombok alá, ahol ülnek, mi is eljuthatunk. Az erdő cselekedeteink összessége, de ha megvalósítanánk őket, elveszítenék tulajdonképpeni értéküket. Ami az erdőben közvetlenül jelenik meg előttünk, csak ürügy arra, hogy a többi része a távolban rejtőzködjék.

Kiss Ernő fordítása [*]

 
Jegyzet

[*] Forrás: Forrás (Budapest) I. évf. (1943) 5. sz. (május) 178–179. o. – A szerk.