A materiális világ esszenciálisan szellemi világ. Mit jelent az, hogy »szellemi«? Azt, hogy szubtilisebb, mint az anyagi? Ezt is, de nem ez a lényeg. A világ akkor szellemi, ha tudati természete az átélésben nyilvánvalóvá válik.

László András

 

 

„A lég, a fellegek, az erdő,
Mikéntha minden zengene…
A föld, a csillagok, a tenger,
Minden szívemmel van tele.

És mintha mind lobogna, égne;
Rajongna, élne szikla, rög…
Állat, virág, fa, sőt az ember
Érezne tégedet, Örök!…

[…]

És mintha mind belém ömölne,
Az óceán s a csillagok,
Szín és sugár, dal, illat, éter:
Úgy érzem, én minden vagyok."

Komjáthy Jenő: Az örök dal (részlet)

 

 

„A Rig-véda azt tanítja, hogy Isten az egész természetben felismerhető – a hegyekben, dombokban, folyókban. »Az egyetlen szellem rajtam keresztül áramlik.« Amikor egy hegyen állva nem tudod, hol végződik a hegy, s hol kezdődik a tested, az az igazi imádság. Amint lélegzel, az egész természet lélegzik. Mikor kiengeded a levegőt, az egész hegy minden völgyével együtt a fuvallatokban lélegzik ki. Amint belélegzel, az univerzális életerő pránájának teljessége járja át a tested, csakúgy, mint a völgyeket, a folyókat, a hegyeket. Ez az egyedüli helyes kapcsolat a természettel.”

Szvámí Véda Bháratí

 

 

 

 

„Az ősi vagy igazi város, ahol sikerrel befejeződött az édenkert utáni kutatás nomádsága, magasabb méltósággal rendelkezik, mint a vadon. Ám ahogy a város visszatükrözhet valamit a természetfelettiből, elsősorban a tradicionális művészet alkotásai és a tér sajátos kvalifikálása vagy akár mondhatjuk azt is, hogy szakralizálása révén, úgy a természetalattiságnak is termékeny táptalajává válhat. Pontosan ilyen a modern nagyváros, ami egyre inkább gépesített infernális gettóvá válik: nemcsak az egyre alacsonyabb emberi minőség tömeges megjelenése, az élőhalottak falansztere, vagy a brutális környezetszennyezés miatt, hanem például az építészet egyre borzalmasabb monstrumai, a beton-acél-üveg kockaszörnyek és a világ excrementuma – a kristály ellenképe – a műanyag inváziója kapcsán. Frithjof Schuon mondta, hogy a beton deszakralizált kő. A vasbetonból készült kockaház, a »lakótelep« az építészet vége: a »szükségmegoldásra« hivatkozó démonian idióta funkcionalitás kérlelhetetlen terrorcselekménye.”

Baranyi Tibor Imre: Istenálom

 

"The pristine city, where the nomadity of the quest for the Garden of Eden is successfully terminated, has a higher dignity than the wilderness. However, the city that can reflect something of the supranatural mainly through the works of traditional art and the special qualification or, we could say, sacralisation, of space, can also become soil for the infranatural. The modern metropolis is exactly like that, becoming a more and more infernal mechanised ghetto, not only due to the appearance in masses of an ever lower human quality, to the phalanstery of the undead, or to the brutal environmental pollution, but also with respect to the invasion of the ever more horrible concrete-steel-glass cubic monsters of architecture and to that of the excrement of the world: plastics (an inverse image of crystal). Schuon said that concrete is a desacralized stone. The cubic buildings made of reinforced concrete, the »block of flats district« is the end of architecture: a ruthless act of terrorism of a demonically idiotic functionality that appeals to an »emergency measure«."

Tibor Imre Baranyi: "God-dream"

 

"La città antica o vera, dove la nomadità della ricerca del Giardino dell'Eden è terminata con successo, ha una dignità maggiore rispetto alla landa selvaggia. La città, però, può rispecchiare qualcosa del sovranaturale attraverso le opere dell'arte tradizionale e la speciale qualificazione o, possiamo dire, sacralizzazione dello spazio, così come può anche diventare un suolo fertile della sottonaturalità. La metropoli moderna, infatti, è esattamente così, sta diventando sempre di più un ghetto infernale meccanizzato, non soltanto per via della comparsa di massa della qualità umana sempre più bassa, il falansterio dei morti viventi o del brutale inquinamento ambientale, ma anche in relazione ai mostri architettonici sempre più obbrobriosi: i cubi di calcestruzzo-acciaio-vetro, e all'invasione dell'escremento del mondo, cioè della plastica (immagine inversa del cristallo). Schuon dice che il calcestruzzo è la pietra desacralizzata. L'edificio cubico di cemento armato, i quartieri di enormi case popolari significano la fine dell'architettura: uno spietato atto terroristico della funzionalità demoniacamente idiota che fa appello alla »soluzione di ripiego«."

Tibor Imre Baranyi: "Sogno di Dio"