Vajon s nem kiált-é az bölcsesség Mennyből,
Onnét alászállván hegyek tetejiből,
Sőt városokban is utcák közepiből,
De még házoknak is belső küszebiből?

Herceg Esterházy Pál: Az Isteni bölcsességről

 

 

„A fák, vagy az ég, a szél, a madarak, vagy a csillagok mindennap megajándékoznak. Megtaláltam a világ tengelyét.”

Hamvas Béla

 

 

„Ha valaki megkérdezné a természetet, hogy  miért hozza létre a műveit, a következőképpen válaszolna (ha egyáltalán odáig ereszkedne, hogy feleletet adjon): Helyénvalóbb lenne nem kérdezned (vagyis nem az eszeddel kutatnod), hanem csendesen tanulnod, ahogyan én is hallgatag vagyok. A beszéd ugyanis nem az én utam (hanem a Szellemé, aki szavakban nyilatkoztatja ki Önmagát). Azt kell tehát megtanulnod, hogy minden, ami létrejön, az én néma szemlélődésem tárgya, annak a szemlélésnek, amely eredendően a sajátom, mivel én magam is kontemplációból származom (mégpedig az »univerzális lélekéből«, mely az Univerzális Szellemet kontemplálja, éppen úgy, ahogyan az utóbbi a Végtelent kontemplálja). Szeretem a kontemplációt, és az, ami bennem szemlél, azonnal létrehozza kontemplációja tárgyát. A matematikusok számokat és ábrákat jegyeznek le kontemplációjuk eredményeként. Én azonban nem írok le semmit. Csak nézek, és a materiális világ formái felmerülnek, mintegy belőlem eredve…”

Plótinosz: Enneades III. 8. 4.

 

 

 

 

Aldebaran Zoltán

 

Ars NaturÆ

Ökológiai, társadalmi, kulturális folyóirat [*]

II. évfolyam, 3–4. szám (Életharmónia Alapítvány, 2011)

 

 

 

„Új ökológiai folyóirat: Ars Naturæ” című cikkemben e kiadvány 1–2. számát, pontosabban kötetét, az eddigi legjobb magyar nyelvű ökofilozófiai könyvek közé soroltam, a Természet és szabadság (Osiris, 2000) és a Környezet és etika (L’Harmattan, 2005) mellé, és azt írtam, hogy kíváncsian várom a folytatást: sikerül-e fenntartani a színvonalat és kiegészíteni a már elhangzottakat.

Nos, a 3–4. szám, a második kötet itt van, az elsőnél is vastagabb (457 oldal), ugyanolyan színvonalas és számos új megközelítést tartalmaz. A modern tudományosság lesújtó kritikájával kezdődik, kilenc tanulmány bírál egyes tudományágakat és a „szcientizmust” mint egészt, feltárván néhány döntő pontot, amellyel a modern tudományok nagyban hozzájárulnak a természeti és társadalmi környezet egyre fokozottabban tapasztalható romlásához. Nemcsak arról van szó, hogy több tudományos kísérlet szennyezi a természetet és az embert, vagy hogy mára a tudományágak a gyakorta pusztító modern technika és politika kiszolgálóivá lettek, hanem arról, hogy szemléletük révén, már a maguk szemléleti alapjaival hozzájárulnak az ember és a környezet rombolásához, valamint az ember környezethez való normális viszonyulásának züllesztéséhez. Az ezzel kapcsolatos írásokat most is úgy helyezték egymás után, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre hatolnak. Vukics András tanulmánya szerint a problémák veleje, hogy már magának „az anyagnak” a tételezése is vitatható, nem be­szélve végső viszonyítási ponttá emeléséről, aminek visszahatásai a mai élet majd minden területén gyűrűznek.

A második tematikus blokk közgazdasággal foglalkozik, hat tanulmány és egy idézetgyűjtemény erejéig. Nem kell különösebben bizonygatni a gazdaság ökológiai hatásainak meglétét, itt azonban, minden mást előző értékének radikális elutasítása után az értelméről, sajátos szépségéről, eredeti rendeltetéseiről is olvashatunk.

Ezt követően a pszichológia modern világban betöltött szerepét vizsgálja nyolc írás, különböző szempontok alapján. Valamennyi egyetért abban, hogy a pszichológia szellempótlék: az embernek a lelke helyett a szellemét kellene kutatnia és szem előtt tartania. Amit e tematikus tömb megoldásként kínál, az lényegében a pneumatológia alternatívája és elsőbbsége a pszichológia felett.

Az utolsó rovat öt írása valamint egy idézetgyűjteménye a környezet filozofikus, mély átélését tekinti a legjobb és leghatékonyabb környezeti nevelésnek. Ez a kiadvány leginkább konstruktív, mondhatni leggyakorlatiasabb, és egyúttal legszebb egysége, beleértve a tudatökológia új szempontját.

Amíg az első kötet több visszhangot és ismertetést is kapott, s úgy látjuk, elfogyott (www.arsnaturae.hu), addig a másodikról némán hallgatnak a magyarországi zöld körök és szerzők, a tág értelemben vett ökológia iránt érdeklődők. Ez, mondhatni, tragikus, amennyiben az Ars Naturæ mélysége meghaladja szellemi színvonalukat, befogadóképességüket és kapacitásukat. Pedig az osztrák–német univerzalizmus és az angol–amerikai perennialista iskola ökológiai vonatkozású írásai közlésének a folytatása mellett ez az összevont szám több más, olasz és magyar szerző munkáit is tartalmazza. Mindez azonban, úgy tűnik, hiába. Az Ars Naturæ mélyebb a mélyökológiánál, és újfent megmutatkozik, hogy a színvonalra és a mélységre ma Magyarországon alig van igény. A környezetvédelemmel foglalkozók képtelenek belátni, hogyan kapcsolódik a tudománykritika, a közgazdaság, a pszichológia és a filozófia a nem-természettudományos ökológiához.

„A társadalmi »én« már életünk korai szakaszában eléggé fejlett ahhoz, hogy ne örömest
együnk meg egyedül egy nagy tortát, inkább megosztjuk a barátainkkal és azokkal, akik
a legközelebb állnak hozzánk. Ezekkel az emberekkel eléggé azonosulunk ahhoz, hogy
örömük az örömünk legyen, csalódásuk a mi csalódásunk. Elérkezett az idő, hogy
osztozzunk az eddig oly mostohán kezelt Földünkön te­nyésző élet
valamennyi formájával és nagyobb egységeivel:
az ökoszisztémákkal, Gaiá­­­val,
mesés öreg bolygónkkal.”

(Arne Næss)

 

Jegyzet:

[*] Első megjelenés: Magyar Hüperión (Budapest) I. évf. (2013) 1. sz. (május–július) 116–117. o.

 

Vissza a Messzelátó rovathoz >>>