Kultúra, életmód, önismeret

Az önmegismerés megelőzi a világ megismerését. Önmegismerés az, ami végső soron „önmaga(m)” (Selbst) megismerését, a saját én metafizikai hátterének a megismerését jelenti. A társadalom és a természet megismerése, jóllehet velejárója, sőt elősegítője minden önmegismerésnek, csak származtatott lehet.

A vallásos szemléletmódok közötti számos különbség ellenére a nagy vallási tradíciókban meglepő egyezések léteznek az ember és különböző énjeinek természetére vonatkozóan. Szeretnék megvizsgálni néhányat e teológiai koncepciók közül, és megmutatni, bizonyos esetekben hogyan használhatjuk terápiás célokra.

A pszichológia csaknem százéves praxisa után kétségtelenül kiderült, hogy a pszichológia módszereinek alkalmazása következtében az ember nem válik harmonizáltabbá, hanem a rejtőzés technikája lett fejlettebb. A pszichológiai eljárások eredménye, hogy az ember nem ébred fel, hanem a felébredés elől még mélyebbre bújik. Ahelyett, hogy megnyílna és megoldódna, e módszerek segítségével megtanul még jobban elrejtőzni.

Egészen napjainkig nem volt olyan, aki ne mosolygott volna, amikor valaki „démonokról” beszélt. Úgy tűnhetett, hogy puszta szóhasználatról, vagy egy „középkori babona” fecsegő asszonyok által fenntartott maradványáról van szó. A legmodernebb pszichológia képviselői mégis újra elővettek ilyen nézeteket.

A művészi munkában az ember a szellemi értékeket közvetlenül megvalósítja, s így az anyagi természetet közvetlenül műveli. Ez a munka minden egyéb munkának példaképe, s irigyelt álma. És egészen biztos, hogy amíg az élet minden területén ugyanazt a realizálást, amit a művész él, nem sikerül megvalósítani, addig mindennemű munkareform, törvény, elmélet, kényszer teljesen hiábavaló.