„Minden szakrális épület kozmikus, ami azt jelenti, hogy a világ leképezésére készült. Damiani Szent Péter szerint: »a templom a világ képe; mert testünk a világhoz kapcsolódik, és még testi állapotunkban is imádkoznunk kell Istenhez«. Ez a kép mindenekelőtt »realisztikus«, abban az értelemben, hogy a földet és az eget, az állatokat és növényeket, az ember tevékenységeit és a különböző társadalmi rendeket, valamint a természeti és szakrális történelmet oly módon ábrázolják a templom falain és oszlopain, hogy a katedrálisokról úgy tartják, vizuális enciklopédiák voltak. Ám ez csupán külsőleges szempontja annak, amire Damiani Szent Péter utalt, és legfőképp a nagy méretű épületekre vonatkozik. A templom nem pusztán a világ »realisztikus« képe, hanem sokkal inkább »szerkezeti« mása, amely úgyszólván a világegyetem legbenső és matematikai szerkezetét idézi meg újra és újra. S ebben rejlik fenséges szépségének forrása. Mert »Szép alakon – mondja Platón a Philéboszban (51c) – most nem azt értem, amire általában gondolni szokás, élőlények vagy festmények szépségére, hanem – kimondom egyenesen – az egyenesre gondolok, továbbá a körvonalra, valamint az ezekből körzővel, vonalzóval, szögmérővel létrehozott síkidomokra és testekre. Érted? Ezek ugyanis szerintem nem csupán valamilyen szempontból szépek, mint annyi minden, hanem önmaguktól«.”
