Ars Naturae – Ökológiai, társadalmi, kulturális folyóirat

Színvonalas folyóiratot szerkeszteni mindig áldozatos munka. Ezért is örömteli, ha egy társaság ilyesmire adja a fejét. A szegedi Életharmónia Alapítvány csapata ráadásul rögtön önként a mélyvízbe ugrott: már elsőre egy könyvnek is beillő (344 oldalas) folyóiratszámmal ajándékozott meg bennünket. Méghozzá egy rendkívül igényes, gondosan szerkesztett számmal.

Ökológiai válság és transzcendencia – e kettő viszonya talán a legfőbb közös szál, amely összeköti a 24 tanulmány szinte mindegyikét. A Nagy Krízis egyik méltatlanul kis figyelmet kapó aspektusa ez – ha másért nem, már ezért is fontos az Ars Naturae bemutatkozó száma. „Már csak egy Isten menthet meg bennünket” – vélte Martin Heidegger nevezetes utolsó interjújában. És hasonlót sugallnak az új folyóirat szerzői/szerkesztői is. Ami persze rengeteg vitára ad(hat) okot (amely vitából nem túl sok minden látszik ebben a folyóiratszámban), mivel mások szerint pedig a vallások/egyházak (illetve bizonyos vallások/egyházak) is jócskán felelősek napjaink ökológiai válságáért – a megoldás pedig sokuk szerint a modernitás még erőteljesebb kiteljesítése volna.

Az Ars Naturae viszont épp hogy bírálja a modernitást. Olyannyira, hogy a modernitáskritika a másik állandóan visszatérő motívum a kötetben – annak minden megszokott erényével és hátrányával együtt. Erényével, mert kultúránk alapvető meggyőződéseire és értékrendjére ritkán szoktunk rákérdezni, azokat jellemzően természetesnek, sőt univerzálisnak tekintjük. A modernitás kritikusai ellenben ráirányítják figyelmünket ezekre, amiért nem lehetünk eléggé hálásak nekik. Ugyanakkor hátrányával is, mert ugyanők sokszor beleesnek abba a csapdába, hogy a premodern időket romanticizálják, idealizálják. Rutilio Sermonti szerint például „az úgynevezett modern civilizációt megelőzően semmiféle, a legcsekélyebb fenyegetés sem létezett a bioszférára nézve” (132.o.). Igen elhomályosult látásmód az, amely nem hajlandó tudomást venni sem az ember korábbi, sokszor pusztító mértékű bioszféra-átalakító tevékenységéről, sem pedig többek között a vulkánok, meteoritok és eljegesedések olykor kvázi-sterilizáló hatásáról a földtörténet során.

Összhangban a modernitáskritikával a kötet nem csupán az Észre próbál hatni. A Mellékletben verseket is olvashatunk, nem túl meglepő módon a romantikus Wordsworth-től és a preromantikus Hölderlintől. Az Ars Naturae amúgy sem idegenkedik az utánközlésektől: ebbe a kategóriába esik még három Hamvas Béla-szöveg és két további tanulmány is. Az írások többsége azonban itt olvasható magyarul először, jórészt külföldi szerzők tollából, igényes fordításban. Külön erénye a kötetnek, hogy elsősorban itthon kevésbé ismert gondolkodók munkáiból válogat. Ráadásul a szokottal ellentétben nem ad elsőbbséget az angolszász vonalnak: többek között német, osztrák, olasz és „keleti” szerzők írásai is megtalálhatók a számban. Legutóbbiak közül külön említést érdemel a három szöveggel is szereplő iráni muszlim – bár ma már az Egyesült Államokban élő – vallástudós, Seyyed Hossein Nasr, akinek világos, hatalmas műveltségről tanúskodó írásai a kötet gyöngyszemei közé tartoznak. Döntően huszadik századi szövegek szerepelnek a számban, jó néhány közülük még a század közepéről származik. (E régi írások beválogatása is jelzi a szerkesztők bátor antimodern álláspontját.) A fordításokon és az utánközléseken kívül három eredeti tanulmányt is találunk a kötetben a környezeti nevelés témájában.

A „Természet Művészete” szerkesztői magasra tették a mércét ezzel a színvonalas indítással. Minden évben egy (dupla)szám megjelentetését tervezik. Reménykedjünk abban, hogy még számos, legalább ennyire nívós kötet kerül ki a kezeik közül!

 

Jegyzet

[*] Megjelenés és forrás: Zöldirodalom levelezőlista, 2010