„Ez a világ, amelynél nagyszerűbbet és éke­seb­­bet a természet sosem alkotott, és a lélek, a­­­­­­­­­mely szemléli és csodálja a világot, s egyúttal an­­nak legpompásabb része is, egészen a miénk és örök, s mindaddig együtt él velünk, ameddig jómagunk élünk. Bárhová űz tehát a sors, siessünk oda vidáman és emelt fővel, ret­­tenthe­tetlenül, s végigvándorolhatjuk az e­­­­­­­­­­­­­­gész földkerekséget, e világon igazi számű­ze­­tés nem lehet; mert a világon semmi sincs, amivel az ember közösséget nem érezne. Min­denünnen egyaránt az égre röppen tekintetünk, a menny a földtől mindenütt egyforma távolságra van.”

Seneca

 

 

„Ne idegenként bolyongjon az ember saját birodalmában […]. Aki nem tudja, hogy a villám elektromos szikra, aki a fizika, kémia és biológia legfontosabb alaptényeit nem ismeri, azt manapság műveletlennek nevezzük. Mégis be kell látnunk, hogy kevesebbet veszítünk, ha nem vagyunk tisztában e dolgokkal, mintsem a lényeggel, ama megnyilvánulási formákkal, amelyek az államban és a társadalomban körülvesznek bennünket, s amelyekben létünk gyökerei rejlenek. Nem külső tárgy, mint a természet, hanem egy benső, amit képesek vagyunk megértéssel felidézni: saját Énünk az, amit e helyütt újra fel kell ismernünk. A társadalom olyan, akár egy bűvös tükör; csak azáltal születünk meg, hogy belepillantunk – felébresztve tükrözi vissza saját lényegiségünket, amelyben felismerünk egy máskülönben rejtett szellemi hazát.”

Othmar Spann

 

 

„Minden emberben van egy romolhatatlan csillag, egy szubsztancia, ami arra ítéltetett, hogy a halhatatlanságban kristályosodjék ki. Ez utat mutatva múlhatatlanul ott ragyog az »Önmagam« fényteli közelségében. Az ember az igazsággal, az imával és az erénnyel, és csak ezekkel szabadíthatja ki e csillagot földi akadályoztatottságából.”

Frithjof Schuon

 

 

 Ars Naturæ, II. évf. 3–4. sz. – Gazdaság és társadalom

 

 

Szemelvények a romantikus
társadalom- és gazdaságszemléletből

 

 

„Ti, barátaim, ma okoskodás nélkül adjatok bizalmat,
Már sokszor bejártam a csodákkal teli utat,
Ide a gyeplővel, szorítsátok a kengyelt;
Mert tudnotok kell, ahol nektek már elfogy a lélegzet,
A szív boldog szárnyalását én ott éreztem,
Ott kezdtem igazán élni.
A történelem kezdete csoda.
S az marad a világ végezetéig.”

Achim von Arnim (Idézi Joseph Freiherrn von Eichendorff:
Über die ethische und religiöse Bedeutung der neueren
romantischen Poesie in Deutschland.

Lipcse, 1847, Verlag von A. G. Liebeskind, 105. o.)

„Filozofálni annyi, mint közösségileg keresni a mindentudást.”

Friedrich Schlegel (Idézi Jakob Baxa:
Gesellschaft und Staat im Spiegel deutscher Romantik.
Jena, 1924, Verlag von Gustav Fischer ­/Die Herdflamme 8/, 62. o.)

 

 

„Életünk minden véletlenje nyersanyag, amivel azt kezdhetünk, amit a­­­­­­karunk. Ki szellemben gazdag, sokat kihoz életéből. A teljesen szellemi ember számára minden ismeretség, minden esemény egy végtelen sor első tagja, egy végtelen regény kezdete.” – Novalis (Schriften. II. köt. 5. kiad. Berlin, 1837, Verlag von G. Reimer, 229. o.)

„Minél tökéletesebben tudunk szeretni és művelni egy individuumot, annál nagyobb harmóniára lelünk a világban: minél többet megértünk az univerzum szervezettségéből, annál gazdagabbá, végtelenebbé és világszerűbbé válik számunkra minden tárgy.” – Friedrich Schlegel (Idézi Jakob Baxa: Gesellschaft und Staat im Spiegel deutscher Romantik. Id. kiad. 67. o.)

„Küldetésben vagyunk: a Föld művelésére hivatva.” – Novalis (Schriften. II. köt. Id. kiad. 127. o.)

„Minden ember veleszületett adománnyal, Isten által rászabott hivatásával, sajátos természetével jelenik meg a világban; csakis ez jelöli ki helyét, teremti meg hazáját, alapozza meg jogát.” – Henrich Steffens (Die gute Sache. Lipcse, 1819, F. A. Brockhaus, 30. o.)

„Minél tisztábban fejeződik ki a veleszületett sajátosság, annál ­tökéletesebben nyilatkozik meg a polgár állam egészével való egysége, annál mélyebb­­ről támad fel az ellenállhatatlan érzés, hogy kölcsönös felszabadítás végett élünk a Földön, hogy minden ember sorsa legbensőbb, legmélyebb gyökerében az összes ember sorsán múlik; a szeretet ebből születik.” – Henrich Steffens
(I. m. 31. o.)

„Minden igaz szeretet religiozitásban nyilvánul meg és viszont. Minden nem-szeretet irreligiozitásban és viszont. A szeretet, midőn felszabadít, nem eloldoz, hanem a legmélyebben összeköt. A szeretet organikus és organizáló, a gyűlölet dezorganizáló avagy anorganikus elv.” – Franz Baader (Grundzüge der Societätsphilosophie. Würzburg, 1837, k. n. 2. o.)

„A kapcsolat az összekapcsolódók egyenlőtlenségét feltételezi, mert egyenlők között csak halmozódás vagy aggregáció jön létre, a kapcsolat pedig, aktusként értve, csupán egy külsőleg egyenlőtlen állandó benső kiegyenlítése.” – Franz Baader (I. m. 2. o.)

„Organikus társadalmi hierarchia, hatalom, tekintély és előtte való meghajlás nélkül nem létezik tökéletes organizmus. S mivel magától egyetlen embernek sem lehet joga parancsolni a maga fajtájának, sem kötelessége engedelmeskedni, így az emberek maguktól nem alakulhattak társadalommá, és csak Istennel való társulásuk alapozhatta s alapozhatja meg a sajátjukat egymás között, ennélfogva: omnia potestas a Dei [minden hatalom Istentől – A ford.].” – Franz Baader (I. m. 4. o.)

„Az állam iránti szükséglet az ember legsürgetőbb kívánalma; ahhoz, hogy emberré váljon és ember maradjon, feltétlenül igényli az államot.” – Novalis (Schriften. II. köt. Id. kiad. 237. o.)

„[…] az ember állam nélkül nem képes hallani, látni, gondolkozni, érezni és szeretni; egyszóval: nem gondolható el másként, csak államban.” – Adam Müller (Die Elemente der Staatskunst. I. köt. Berlin, 1809, J. D. Sander, 42. o.)

„Az állam […] az ideák örökké mozgó birodalma.” – Adam Müller (Die Elemente der Staatskunst. I. köt. Id. kiad. 63. o.)

„[…] azzal, hogy minden egyén radikálisan védelmezi és felfegyverzi azt, ami a sajátja, megismeri a maga valódi, eleven, kibontakozó korlátait, melyek működéséhez kijelöltek, e korlátokon túl pedig megtanulja tisztelni, szeretni és bizalmába fogadni a hozzá hasonló, szabad, harcravágyó és felfegyverkezett szomszédját. Az állam az igazságosság temploma, s egyszersmind vár: templum in modum arcis [Isten temploma vár alakjában – A ford.].” – Adam Müller (Die Elemente der Staatskunst. I. köt. Id. kiad. 215. o.)

„Minél szellemibbek és elevenebbek a tagok, annál elevenebb, személyesebb az állam.” – Novalis (Schriften. II. köt. Id. kiad. 235. o.)

„Az állam lényege szerint semmi esetre sem korlátozza az embereket, sokkal inkább felszabadítja őket, mert organikus kifejeződése a sajátos természetek sokféleségében rejlő élő egységnek.” – Henrich Steffens (I. m. 31. o.)

„Minden emberi, minden sajátos élet, minden foglalkozás a rendek által válik csak szabaddá.” – Henrich Steffens (I. m. 33. o.)

„A szabadság a veleszületett természet egysége, önmagunkkal való benső összhang.” – Henrich Steffens (I. m. 31. o.)

„A szabadság iránti polgári érzék a természetünkből adódó sajátosságok iránti érzék, a külső előnyök irigység nélküli tisztelete – amennyiben azok a saját természetet szolgálják, és nem korlátoznak visszafogva semmilyen más eredendő jellegzetességet.” – Henrich Steffens (I. m. 39–40. o.)

„Az államot ösztönös módon mindig az emberi természettel kapcsolatos relatív belátás és tudás szerint osztották részekre; az állam mindig makroanthroposz volt: a céhek a tagok, az egyes erők, a rendek pedig a képességek. A nemesség volt az erkölcsi, a pap a vallási képesség, a tudósok az intelligencia, a király az akarat. Úgyhogy minden állam mindenkor egy allegorikus ember volt.” – Novalis (Schriften. II. köt. Id. kiad. 235. o.)

„Az ember morális természetének törvényei egyenesen ellentmondanak annak az uniformizáló doktrínának, mely arra tanított bennünket, hogy úgy a vallási, mint a polgári társadalomban minden tagozódást és fokozatosságot teljesen homogén péppé oldjunk.” – Franz Baader (I. m. 12. o.)

„Hogy minden individuum képviselve legyen az államban – ez sem helyes, sem hasznos nem lehet. Nem helyes, mert az államnak az Egész javára kell tö­reked­ni, a legtöbb individuum viszont, még ha részese is jólétének, nem tud­­­ja, hogy voltaképpen miben is áll az, tehát mindenkor csak önnön privát jólétére törekszik. Vagyis a többség az állam céljával ellentétes irány felé törekszik, s megsemmisíti azt, amennyiben [az állam vezetői] magát a többséget képviselik. Nem hasznos, mert egyáltalán semmi jó nem származhat abból, ha egy rend ostobasága és tudatlansága képviselteti magát, melyek minden ilyen rend nagyobb sokaságában feltűnnek. Sokkal inkább arra van szükség, hogy minden rend benső életprincípiumát képviseljük.” – Friedrich August von der Marwitz (Kritik des Stein’schen Testaments. In Aus dem Nachlasse Friedrich August Ludwig’s von der Marwitz. II. köt. Berlin, 1852, Druck und Verlag von E. S. Mittler und Sohn, 221. o.)

„Az állam (tömeget képező) szolgáinak azokat nevezzük, akiknek szelleme az állam szellemével ellenkezik, oly módon, hogy valami mást keresnek és akarnak, mint az általános jólét, vagyis azokat, akik elkülönült, az államtól idegen egzisztenciára vágynak. […] Az állam legfőbb érdeke, hogy a szabad ember sohase szolgaként, a szolga pedig sohase szabadként jelenjen meg.” – Henrich Steffens (I. m. 41. o.)

„[…] semmi sem veszedelmesebb, mint megszüntetni egy külső szubordinációt [alárendeltség, függő viszony – A ford.], ha az ember nem képes rögtön a helyé­re állítani egy bensőt.” – Friedrich August von der Marwitz (I. m. 216. o.)

„Az [örökös] jobbágyság nem a rabszolgaság maradványa volt […]. Minden jobbágy szabad bejárással rendelkezett a tartomány törvényszékeihez […]. A jobbágyság sokkal inkább egy patriarchális kötelék volt, amely a parasztot a nemeshez fűzte, egy kötelék, amely valamilyen módon beléoltotta a magasabb jog és nemesebb erkölcs ideáját, a műveltebb élet iránti tiszteletet azok szívébe, akik a legalsó társadalmi osztályhoz tartoztak, melynek eltörlése csak a legnagyobb féktelenségnek és legveszedelmesebb politikai irreligiozitásnak adhat te­ret.” – Friedrich August von der Marwitz (I. m. 215–216. o.)

„[…] az államvezetés művészetének minden tárgya, függetlenül attól, hogy személyként vagy dologként jelenik meg a közönséges szem számára, kettős természet­tel bír: személyessel és dologival.” – Adam Müller (Die Elemente der Staatskunst. II. köt. Id. kiad. 191–192. o.)

„[…] nem szabad, hogy az ember, a dolog leginkább szembetűnő magánjellege által tévútra vezetve, maga is dologgá, abszolút magánemberré váljon; mindig tekintetbe kell vennie, hogy éppúgy a maga, mint a polgári társadalom tulajdona; hogy ugyancsak kettős, egyéni és társas értékkel bír; hogy az állam jelentéktelen vagyontárgya is lehet, ha alacsony társas és nemzeti érték mellett nagy individuális és egoisztikus értékkel bír; viszont az állam kincsévé, gazdagságának ismertetőjelévé is válhat, mint a gabona és a pénz, amennyiben képes ugyanakkora individuális és nemzeti értéket adni magának, ha szívében a saját érdek és az Egész érdeke állandóan arányos kölcsönhatásban vannak egymással.” – Adam Müller (Die Elemente der Staatskunst. II. köt. Id. kiad. 187–188. o.)

„A nyers önérdek a nyomorult korlátoltság szükségszerű eredménye. A szánalmas alak számára az éppen aktuális szenzáció a legélénkebb és legmagasabb. Nem ismer ennél magasabbat. Nem csoda, hogy a külső körülmények által par force [kényszerrel – A ford.] idomított elme csupán egy ilyen gyenge úr fondorlatos szolgája, és csupán annak vágyaiért él és gondoskodik.” – Novalis (Blüthenstaub. Athenæum [Berlin], I. évf. [1798] 1. sz. 95. o.)

„Mindegy, hogy mit engedek szabadjára: a leleményességet, a nyerészkedő o­kos­ságot, azaz a római jogszabályoknak megfelelően szervezett rablást, vagy a puszta és leplezetlen rablást: mindkét esetben a polgári társadalmat szüntetem meg, a szabadság korlátaival együtt pedig magát a szabadságot is.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Harmadik levél. Deutsches Museum [Bécs], II. évf. [1812] 9. sz. 223. o.)

„A tulajdon nem holt fogalom, nem merev, görcsös ragaszkodás […], hanem élő idea, kölcsönös birtoklás és birtokban levés emberek és dolgok között.” – Adam Müller (Die Elemente der Staatskunst. I. köt. Id. kiad. 230. o.)

„A tulajdonnal megnemesül a birtok, miként a házassággal a testi élvezet.” – Novalis (Schriften. II. köt. Id. kiad. 240. o.)

„A tökéletes polgár teljesen az államban él; nincs tulajdona az államon kívül.” – Novalis (Schriften. II. köt. Id. kiad. 234. o.)

„A szigorú magántulajdon lerombolja a közösség érzését. Valamennyi egyén in­­­­kább megelégszik egy számszerű adaggal, inkább kielégíti a többieket, minthogy egy örök vagyontárgy szellemi részese legyen.” – Adam Müller (Die Ele­mente der Staatskunst. II. köt. Id. kiad. 77. o.)

„Minden törvényalkotásunkat azon rögeszme ásta alá, mely szerint létezik abszolút válaszfal személyek és dolgok között; napjainkban a legszentebb jogokra irányuló legádázabb támadásokat azon különbséggel indokolták, melyet a tiszta személy és állítólagosan tiszta jogai, illetve a magában vett dolog között igyekeztek találni. […] E szigorú elmebeli disztinkció nyomán a tőke és a családbirtok semmi több, mint holt dolog, a személyek és a dolgok magasztos egybeolvadását pedig, melyet minden igazán szerencsés államban megtalálunk, az ész elleni bűntettként, feudalizmus néven, egyszer s mindenkorra utálatossá tették.” – Adam Müller (Die Elemente der Staatskunst. I. köt. Id. kiad. 221. o.)

„Minden tulajdon úgy növekszik és bontakozik ki szemeink előtt, mint egy élő ember; semmiképpen sem alávetett abszolút és korlátlan önkényünknek, megvan a maga saját természete, szabadsága és joga – amit tiszteletben kell tar­­tanunk, amennyiben élni akarunk vele, s létre akarunk hozni bármit a vele való szövetségben […].” – Adam Müller (Die Elemente der Staatskunst. I. köt. Id. kiad. 227–228. o.)

„[…] a dolgok értéke csupán a tartam által szilárdul meg; a dolgok tartama azonban nem más, mint maradandó kapcsolatuk a személyiséggel, az emberek ma­gasabb, múlhatatlan, örök természetével.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Második levél. Deutsches Museum [Bécs], I. évf. [1812] 2. sz. 154. o.)

„Ahol csak a saját, kirekesztő magánérdek érvényesül, ahol nincsen a szó teljes értelmében vett tulajdon, csak birtok, ahol nincsen tartam és maradandó tőke, csak pillanat, ott – akárhogy is igyekszünk római jogformák mögé bújni – nincs igazi műgond, igazi tulajdonszerzés, csupán puszta rablás.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Harmadik levél. I. h. 222. o.)

„A tartam […] adott értéket minden piaci értéknek, és miután a tartam elve […], a feudalisztikus mezőgazdasággal együtt, odaveszett, így a piac immár semmi több, mint hatalmas művelet, amelynek révén a polgári háztartás minden értéke egymás által felemésztődik.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Második levél. I. h. 148. o.)

„Minden vagyon, birtok, életélvezet, boldogabb napok iránti sóvárgás mögött egy mélyebb, tartam iránti sóvárgás rejtőzik, s a csereösztön, amiből Adam Smith az egész világökonómiát levezeti, legvégső fokon csak becserélni akarja a maradandót.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Második levél. I. h. 139. o.)

„A tizennyolcadik század államfilozófusai és követőik azon a közös véleményen vannak, hogy a dolgok valódi kielégítő értéke a dolgok készlete és az az irán­ti kereslet egyensúlyából adódik, egyszóval, hogy a dolgok egymás közt kölcsönös módon valódi és tartós értékekké alakulnak, és e minőségükben biztosítják egymást, feltéve, hogy hagyják őket szabadon továbbúszni, és semmilyen személyiség vagy törvény nem avatkozik mozgásukba, illetve nem fékezi őket. E tanítás a dolog szabadságát, és – miként a világtörténelem utóbb hamar igazolta – a személyek rabságát proklamálja.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Második levél. I. h. 151. o.)

„Korunk embere számára az állam nem több, mint egy hatalmas árukészlet; az eladható dolgok aggregátumát tekintik nemzeti vagyonnak.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Második levél. I. h. 154. o.)

„Amit a dolgokban szeretünk, becsülünk, megfizetünk, megmunkálunk, elajándékozunk, az csupán hasznosíthatóságuk, élettel való összefüggésük, vagyis személyiségük.” – Adam Müller (Die Elemente der Staatskunst. I. köt. Id. kiad. 224. o.)

„Minthogy az államtudomány rendszerei nem ismerik fel e gazdagság legmélyebb titkát, e kezességet, melyet minden kereset, minden dolog, termék és birtok csak a személyektől kaphat […], így most örömtelen elvakultságban a személyiségek és a személyes viszonyok ellen viselnek hadat.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Második levél. I. h. 140–141. o.)

„Nem fogadnák el ezt az úgynevezett szétroncsoló és feldaraboló rendszert a kultúra első elveként, ha nem lennének azon a téves véleményen, miszerint teljesen mindegy, hogy a tulajdon sokak vagy csak kevesek birtokában van, miképpen mindegynek tűnik, hogy száz tallér egyetlen vagy száz különböző személy birtokában van. Itt azonban az alapvető tévedés az, hogy az eleven erőket és azok produktív mozzanatát összekeverik a holt anyagokkal és azok súlyával, jóllehet az egymáshoz kapcsolódó vagy egyesülő erők nem pusztán – mint holt anyagok – összegződnek, hanem multiplikálódnak és hatványozódnak, miként elválasztva nem csupán szubsztrahálódnak [kivonódnak – A ford.] egymásból, hanem gyökeikre bomlanak.” – Franz Baader (I. m. 26–27. o.)

„A piac […] csak úgy állhat fenn, amennyiben számos dolog a piacon kívül marad; a termékek csak úgy tarthatják fenn értéküket, amennyiben a földbirtokok nem kerülnek piacra a termékeikkel együtt; a dolgoknak csak akkor van értéke, ha valódi személyek fenn tudják tartani, használni és oltalmazni képesek azokat.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Második levél. I. h. 148–149. o.)

„Egy már befejezett és belakott ház építőmestere kitűnő téglaanyagot fedez fel a ház alapzata alatt, és elhatározza, kiássa és kiégeti, hogy házára ráépíthessen még egy emeletet […].” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Harmadik levél. I. h. 221. o.)

„Tudvalevően semmilyen világkereskedelem nem kezeskedhet egy nép függetlenségéért és nemzeti egzisztenciájáért, sőt még állandó gabonaszükségletéért sem: a legkülönfélébb pozitív törvényeknek, élő korlátoknak – kiváltképpen a tulajdonra nézve – már eleve szilárdan gyökeret kell verniük egy nemzet szellemébe, vérébe, földjébe, mielőtt egy szolid világkereskedelem megindulhatna; éppen úgy, ahogyan az embernek előbb szilárd, rendszeres kötelékbe kell fognia testének minden tagját, mielőtt arra vállalkozhatna, hogy külső érintkezésbe lépjen szomszédjával. Egy ország teljes mezőgazdaságát merkantilizálni épp oly esztelen vállakozás lenne, mint az, ha az egyén kereskedelem iránti passzióból önmagát és hozzánőtt tagjait a többi értékesíthető dologgal együtt a piacra akarná vinni.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Harmadik levél. I. h. 220. o.)

„A föld természete szerint mozdíthatatlan; csupán egyfajta fikcióval mobilizálható, elidegeníthető, piacra vihető.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Harmadik levél. I. h. 229. o.)

„A jobbágy művelte földjét, akadály nélkül ellátta magát táplálékkal, eközben az ura számára felhasználta erőfölöslegét. – Most szabaddá nyilvánították – kenyérgabonáját azonban egyetlen molnár sem őrölheti meg, ha korábban nem fizette ki az adót, és amennyiben nem tudja megfizetni, koldulhat vagy éhen halhat. – Mikor volt szabad, most vagy egykor?” – Friedrich August von der Marwitz (I. m. 223-224.o.)

„[…] a tapasztalat azt mutatja, hogy az adók annak arányában növekszenek, ahogy a magántulajdon szigorúan elkülönül, a magánbirtok pedig egyre jobban feldarabolódik, diszmembrálódik és lekerekedik, mivel az olyasféle államegyesülésnek, amelyet pénzzel kell összetartani külsőleg, nagyobb az ára, mint az olyannak, amely a tulajdon- és szolgálati viszonyok egymásba fonódásával már szilárdan gyökeret vert belülről.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Harmadik levél. I. h. 226. o.)

„Fel kell bontani a szeretet, a szabad alávetés és közösség természetes kötelékeit; szét kell választani, szabaddá kell tenni az embereket. Mi történik ekkor? […] az emberek természetes kötelékei természetellenes, jóval keményebb kötelékekké változnak. Mérhetetlen és feloldhatatlan adósságrendszerek lépnek a feudalizmus helyébe.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Harmadik levél. I. h. 228. o.)

„[…] a magántulajdonban való függetlenség érzése a magánérdek zavartalan követésében, ahelyett, hogy előidézné az ígért gazdasági csodát, rögtön az adóbehajtótól és a hitelezőtől való keserű függőség érzetébe kell, hogy átcsapjon.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Harmadik levél. I. h. 225-226. o.)

„[…] fel akarjuk osztani a tulajdont, s most válik csak igazán szövevényessé; szabaddá tesszük a magánérdeket, s most válik csak igazán függővé a hitelező hangulatától, a pillanat konjunktúrájától […].”– Adam Müller (Agronomische Briefe. Harmadik levél. I. h. 229. o.)

„Az emberek és a törvények természetüknek megfelelően minden élethelyzetben olyanok legyenek, ahogyan a cél megkívánja: állandó, ahová az állandóság tartozik, mozgékony, ahová a mozgékonyság tartozik.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Harmadik levél. I. h. 231. o.)

„[…] amint folyékonnyá, mozgathatóvá tesszük a földbirtokot, az ingatlant, megszilárdul vagy immobilizálódni igyekszik a pénz, az ingóság.” – Franz Baader (I. m. 22. o.)

„A pénz hatalma semmiképpen sem abszolút, amint azt államgazdasági rendszereink feltételezik, midőn az állampolgárok egymással és az állammal szembeni személyes kötelezettségét pénzszolgáltatásra, napi bérre kísérelik meg visszavezetni. A szolgálatra épülő régi európai viszonyok mellett – a személyes hitellel összekapcsolódva – a pénz csodát művelt: amennyiben kizárólagos érvényt akar magának szerezni, egyre tehetetlenebbé, és egyre alkalmatlanabbá válik minden magán- és közcélra.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Harmadik levél. I. h. 217. o.)

„A nemes üzleti szellem, a valódi nagykereskedelem csupán a középkorban, kiváltképpen a német Hanza idején virágzott. A Medicik, a Fuggerek kereskedők voltak, amilyennek lenniük kell. A mi kereskedőink – beleértve a legnagyobbakat – együttvéve sem egyebek, mint szatócsok.” – Novalis (Schriften. II. köt. Id. kiad. 237. o.)

„A pénz nem más, mint az egyesülés iránti szükséglet avagy az állam gazdasági kifejeződése […]. A dolgok körében a nemesfémek, az emberek által birtokolt személyes erők körében a szó az, amely – a maga szférájában – végrehajtja az egyesülést; amelyet az ember szüntelenül minden személyes és dologi foglalatossága közepette elérni igyekszik: a nemesfémek képezik a legtermészetesebb köteléket a dolgok körében, a szó képezi a legtermészetesebb köteléket a személyes erők körében. A szó és a nemesfém tehát a pénz két alapvető megnyilvánulási formája; az ökonómiai állam két alapvető megjelenítése.” – Adam Müller (Versuche einer neuen Theorie des Geldes. Lipcse és Altenburg, 1816, F. A. Brockhaus, 158–159. o.)

„Vajon lesz-e jövendő kor másfajta emberekkel, másfajta szükségletekkel és más­fajta államberendezkedésekkel? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy sem világrendnek, sem államrendnek, de még egyáltalán korszaknak sem fogom nevezni, ha a személyiség magasabb érzése – úgy az emberben, mint az emberek közötti kapcsolatokban – már nem képes saját törvénye ­szerint alárendelni magának a dolgokat, ha többé nem a tartam határozza meg a dolgok értékét, hanem az emberi nem sokkal inkább alámerül saját alkotásainak és bálványainak káoszában.” – Adam Müller (Agronomische Briefe. Második levél. I. h. 158–159. o.)[1]

Összeállította és fordította: Berkó Dániel

 

Jegyzet

[1] A gyűjteményben szereplő szerzők időrendben: Franz Xaver von Baader (1765–1841), Georg Philipp Friedrich Freiherr von Hardenberg (Novalis) (1772–1801), Karl Wilhelm Friedrich von Schlegel (1772–1829), Henrich Steffens (1773–1845), Friedrich August Ludwig von der Marwitz (1777–1837), Adam Heinrich Müller Ritter von ­Nit­terdorf (1779–1829). Ludwig Achim von Arnim (1781–1831).